Esik.
Egyetlen ember áll a megállóban, egy fiú, nem lehet több tizennyolcnál, csuromvizes a haja, a ruhája, esőcseppek folynak végig az arcán. Kis tócsába gyűlnek sötétkék tornacipője mellett. Mindene átázik, csuromvizes a zoknija, a táskájában levő gyűrött lapú könyvek, a bőre, a szempilláján is esőcseppek ülnek.
Mintha észre sem venné. Mintha körülötte mindig is esett volna.
Telnek a másodpercek, hosszú percekbe nyúlnak, elmossa őket az eső.
Emberek sietnek el mellette, esernyőkbe és egymásba kapaszkodnak, nevetve beszélnek valakivel telefonon, egy pillanatra sem állnak meg.
A fiú mozdulatlan.
Sötétbarna haját tincsekbe tapasztja a víz.
Az eső elmossa a gondolatait, elmossa a jövőjét, semmi nem marad a végén, csak ő, tehetségtelen/tehetetlen magányában, csuromvizesen.
Nem elég jó. Sehová, senkinek.
Mintha még az eső sem úgy esne rá, mint másokra, mintha tudná, hogy neki már mindegy, neki már semmi nem számít, őt már senki nem várja haza.
Ő nem elég jó.
Soha nem is volt.
Öt fiú rohan el mögötte, táskájukat a fejük fölé tartva, hangosan nevetve, pocsolyákon gázolnak át, ahogy egymást üldözik.
Ügyet sem vet rájuk.
Már bele sem gondol, hogy akár egy lehetne közülük, már bele sem gondol, hogy talán ő is lehetne boldog.
Ő nem elég jó ahhoz, hogy boldog lehessen.
Esik.
Azt kívánja, bár elállna.
Azt kívánja, bár szeretni tudná saját magát.
Azt kívánja, bár ne lenne egyedül.
Mindene csuromvizes.
Megáll az idő.
A földet nézi, az aszfalt repedéseiben álló vizet, a tócsákba hulló esőcseppeket. Elszáguld előtte egy autó, hárman ülnek benne, egyikük kinyújtja a karját a lehúzott ablakon, és hagyja, hogy elázzon a pulóvere.
Esővízzel terítik be a megállóban várakozó fiú koromfekete nadrágját.
Ha valaki más lenne, a szemét forgatná. Ha valaki más lenne, szitkozódva törölgetné a ruháját. Ha valaki más lenne, utánuk kiáltana valami bosszúsat de mégis vicceset.
De ő ő,
(bár ne lenne)
ezért csak áll.
Mozdulatlanul.
A pocsolyák tetején úszó sárga és barna faleveleket nézi.
Azon gondolkodik, hogy lehet még mindig életben.
Hiszen ő nem elég jó ehhez a világhoz.
Valaki odalép mellé.
Csak a halványlila tornacipőjét látja, félig kioldott fűzővel, csuromvizes.
A következő pillanatban eláll az eső.
Meglepetten kapja fel a fejét.
A másik fiúnak lila a haja, lila az aurája, a kezében tartott esernyő, és gödröcskék jelennek meg az arcán, ha mosolyog.
VOUS LISEZ
NYULAK A HOLDON › novellagyűjtemény
Nouvelles❝ Ha tehette volna, visszarepült volna azokhoz a fényképekbe ragadt napokhoz, amikor még semmit nem tudtak, sem magukról, sem egymásról. Amikor az ég kristálytiszta volt, és nem kellett felhőket számolniuk. ❞ mixtapetwo ┃ 2 0 1 9
