Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|32.rész|

Hát eljött ez a nap is...

-Huh, azt hiszem minden megvan..- töröltem meg a homlokom elégedetten.

A nagy bőröndöm az ágyamon helyezkedett el, jelenleg nyitott állapotban, amit már nagy nehezen megpakoltam a holnapi holmijaimmal. Bár úgy néz ki mintha ruhákkal töltöttem volna fel és egyéb női dolgokkal, de a nagy igazság hogy az egész 70%-át az alattuk elrejtett könyvek teszik ki. Igaz, már itt mindenki tudja a rajongásom, de még mindig bennem van az a szokás, hogy akaratlanul is eldugom oda ahova csak tudom. Az ajtófélfában a szolgálók ijedten remegtek miközben minden jelenetet végignéztek:
-E-Emily hercegnő... ez a mi feledatunk lenne...

Erre összeráncolt szemöldökökkel feléjük fordultam:
-Mégis hogy engedhetném hogy még egy ilyen alap dolgot is ti tegyetek meg helyettem?! Nem az a normális ha valaki magának pakolja be a bőröndjét?

-Ne-nem igazán..- néztek össze egyetértően.

Mélyet sóhajtottam és minden erőmet bevetve próbáltam a cipzárt behúzni, miközben másik kezemmel a púpos részét akartam kicsit összébb nyomni. De a cipzár meg se moccant, akármennyire is erölködtem, viszont cserébe az ujjaim fájdalmasan lüktettek. A cselédek már nem bírták visszafogni magukat, és kétségbeesve berontottak, engem félretolva:
-Emily hercegnő! Kérem engedje meg hogy segítsünk!

Egy laza mozdulattal behúzta egyikük, nulla megterhelés nélkül. A számat elégedetlenül toltam oldalra, miközben piroskás ujjaimra tekintettem.

-Minden rendben Emily hercegnő?- jött oda mindeközben hozzám az egyikük, anyai aggodalommal arcán.

-Igen, köszönöm szépen.- mosolyogtam hálásan.- Azt hiszem jobban edzenem kéne magam.

-Dehogyis!- fordult hátra mégegy.- Gondoljon az egészségére! Ki tudja mi fog történni ha újra megerőlteti magát!

Flegmán megforgattam a szemeim mint egy hisztis tini, de sajnos igazat kellett nekik adnom. Egyenlőre ilyen pillecukor testel le kell mondanom az edzésről, főleg ha jól akarok teljesíteni az akadémián is. Leginkább hamár ennyit megtettek értem a körülöttem lévő emberek...

-Értettem...-hajtottam le a fejemet megtörten.

|□|

-

...tehát ha z=54,08, akkor ha a z⁶=-y¹⁴ az azt jelenti hogy -y¹⁴ akár több lehet mint az x⁴...- motyogtam magamban.

A szoba már sötétbe burkolózott, és a függönyök is már rég belettek húzva. A takaró alatt vagyok fejig betakarva, miközben alattam a nyitott tankönyvem helyezkedett el. Egyetlen fényforrásom ami segítséggel láttam is valamit, az a mécses volt az éjjeliszekrényemen.

Jogos akkor a kérdés, hogy mégis mi a manót művelek akkor, amikor már mindenki rég alszik, de igazából elég egyszerű a válasz: rohadt ideges vagyok a holnap miatt. Mármint nem csak ideges vagyok, egyenesen rettegek! Ez kicsit furcsa egy olyan volt 26 éves szájából, aki meg se rezzent mikor megtudta hogy egyszer még ki is rugták a sulijából borzasztó tanulmányi eredményei miatt, de most egész más a helyzet. Egy olyan akadémiára készülök ami nemhogy elég erős, de még ezelőtt hosszú nemzedékekig csak fiúk részére nyújtott továbbtanulási lehetőséget. Én is csak egy királyi ajánlással jutottam be nehezen, most is csak feltételesen. Akaratlanul is elkezdek remegni mikor csak eszembe jut hogy vajon mi fog rám ott várni. Nehéz lesz? Oh, de még mennyire! Elfognak fogadni? Dehogyis, hiszen már akkor lenéznek egy nőt, ha meglátnak egy könyvet a kezében! Barátságosak lesznek? Ez is egy nem, sőt, biztos vagyok benne hogy nagyobb nyomást is fognak rám helyezni. És habár elég gyerekes egy 26 évestől, de félek a zaklatás eshetőségétől is. De valjuk csak be. Ki nem retteg ha egy új helyre kerül? Ráadásul ha még ott is kell laknia, mégha csak ideiglesen is. Nem. Ez abszolúte nem tetszik nekem!

De ha csak arra kell gondolnom, hogy külömben egy agymosott kétlábon járó gyerekgyár lennék Fredrik oldalán, miközben folyamatosan zaklatásoknak lennék kitéve... hah, még mit nem. Nem adom meg azt az örömöt hogy belemegyek a kis játékukba, hogy aztán úgy éljem le az itteni életemet mint egy megkeseredett öregasszony 20 gyerekkel, és egy zsémbes parancsolgató férjel, aki már vagy 30 éve csal különféle kis picsákkal úgy, hogy nem is rejtegeti előlem.

Természetesen már ha addig kihúzom..

-Ideje lenne inkább aludnom...- néztem álmosan a pislákoló fényű gyertyát.

Becsuktam a kemény borítású könyvet, majd az éjjeliszekrényemre tettem óvatosan. Egy ideig még kómásan bámultam a sötétbe, míg végül hátra vetettem magam, és eligazgattam a takaróm. Még utoljára végig gondoltam a holnapi napot, amire kis ráncok jelentek meg a homlokom közepén. Fáradtan felásítottam, majd csipásan pislogva végül elfújtam a már rövidke gyertyát.

Úgyis minden rendben lesz, ennél rosszabb már úgyse jöhetne...

|□|

Hehe~ A 32 az egyik kedvenc számom. >:3

Oh, és amúgy büszke vagyok magamra hogy a suli kezdéssel így megtudtam írni 1 nap alatt, viszont ennek az a hátránya hogy a minőség is így romlik lehet... De mindegy, nem tervezek ennél is tovább faragni a határidőből, és amíg nem kapok panaszt, addig maradok ennél a szintnél, és kihozok belőle mindent... 😅 Bár még szerencsés vagyok, mert ez csak az év eleje, és még nem is kell mennem előkészítőre. ^^'

XOXO: Tunci123