Honey Bunny /Jungkook ff/ OS✓

Honey Bunny

Elgondolkozva huppanok le a kanapéra. Megbeszéltem Jungkookkal, hogy kifizeti azt a csokrot, amit a nőjének vettem, de persze megint elfelejtette. És miért is ne, ismét valami randin vannak, engem meg itthon hagyott.
 
Tudom, nem éppen egy leányálom velem egy lakásban lakni, de ő beszélt rá, mondván, így nem kell annyit fizetnünk albérletre. Meg szerinte így legalább tudunk segíteni egymásnak a tanulásban.

- Ch, na persze - horkanok fel. Felkapom magam mellől a távirányítót, és átkapcsolok egy másik adóra. Aztán egy másikra, meg megint egy másikra, és így szörfözgetek a csatornák között, de semmi érdekes nincs a tévében. Kezdek ideges lenni, és éppen azon gondolkozom, vajon ha most a földhöz vágnám a kapcsolót, azt is nekem kéne fizetnem?
 
Hirtelen meghallom a bejárati ajtó csapódását, meg a szöszmötölést az előszobában, és elhatározom, hogy nem fogok hozzászólni. Duzzogva bámulok valami szappanoperát, amikor Jungkook ledobja magát mellém. Nem szólal meg, nem köszönt semmi.
 
Elereszt egy sóhajt. Nem foglalkozom vele. Aztán megint, és megint, egészen addig, míg már felhúz vele. Füstölgő fejjel fordulok felé.

- Jungkook, befejezné-
 
Bennakad a mondat vége, amint elém tárul meggyötört arca. Kook fiatalabb nálam pár hónappal, és én kisöcsémként tekintek rá, noha egyértelműen nem az. Lefelé görbülő száját látva minden dühöm semmivé lesz, és aggódva veszem a kezembe az arcát, kényszerítve, hogy rám nézzen.

- Mi a baj?

- Én...szakítottam YeNa-val - mondja halkan, lesütött szemekkel. Kikerekednek a szemeim a hírre. YeNa már majdnem egy éve a barátnője volt, aranyosnak és kedvesnek tűnt, és már kezdtem elfogadni az érzést, hogy én itt már csak második vagyok, erre tessék. Megint itt vagyunk. Reménykedni kezdek. 

- Hogy...hogy mit csináltál? - teszem fel a kérdést. Ez nem vall Jungkookra. Mi lehetett a gond?

- Tudod, nem így terveztem - sóhajt megint, és szemeit lehunyva simul bele a kezeimbe. - Ma akartam neki elmondani, hogy szeretném, ha összeköltöznénk. 
 
Nyelnem kell, hiszen tisztában vagyok vele, Kook ezt már eltervezte. Csakhogy azt semmiképpen sem akarta hallani, hogy a szerelmével közös lakásban nélkülem kelljen élnie.

- Elmondtad neki? 

- Igen. Azt mondta, hogy fura vagyok. Nem értette, miért kéne neked is ott lenned, és aztán összevesztünk. Választás elé állított. Vagy ő vagy te.

- És te...engem választottál? - csuklik el a hangom, mire kinyitja a szemét. 

- Gondolkozás nélkül, Noona.
 
Annyira jól esik ezt hallani, és bár nem akartam, de kigördül egy könnycsepp.

- De miért? Én csak egy barát vagyok.

- Nem - egyenesedik ki, és kezeimet lefejti az arcáról, majd saját markába zárja. - Te a legjobb barátom vagy, már majdnem az anyám. Nélküled már az első szemeszterben megbuktam volna. Te segítesz itt a házimunkában, főzöl és bevásárolsz. Az összes pénzed ide ölöd a közös helyünkbe. Még azt a buzi rózsát is te vetted meg, és én még mindig nem fizettem ki neked. 

- Ez elég érdekesen hangzott - mosolyodok el, mire nevetve megrázza a fejét.

- Csak azt akarom mondani, hogy te mindig itt vagy nekem, biztosabb pont vagy az életemben, mint én magam. Nem foglak eldobni egy olyan lányért, aki azt kéri, hogy válasszak. 

- Jaj, Kookie - hatódok meg, és kezeimet kihúzom az övéből, de máris átkarolom vele a nyakát. Karjai úgy fonódnak a derekam köré, mint az indák, és akaratlanul is eszembe jut, hányszor lestem meg izmos kezét, amikor nem figyelt. És most itt vagyok köztük. 
 
Jóleső sóhajjal húz közelebb, már szinte az ölében ülök. Arcát a nyakamba fúrja, amitől bizsergés jár át, és libabőrös leszek. Valahogy érzem, hogy kellett neki ez az ölelés, így egyik kezemmel megsimítom a haját.