Hunter

1

- Hé kelj már fel! - vágott hozzám egy jókora párnát Rachel. - Elkésünk. -ráncolta össze a szemöldökét, majd visszafordult a tükör felé.
- Jólvan, megyek - nyögtem álmos hangon, majd lerángattam magamról a takarót.
Az első óránk kilenckor kezdődik. Tíztől az állatmenhelyen dolgozom délután háromig, majd újra az egyetemen ülök este hatig. És még csodálkozik, hogy ki vagyok merülve és folyton elalszom.
- Nem túl kihívó ez a ruha? - fintorog Rachel a tükörbe egy testhezálló, kék miniruhában.
Mindig őszinte vagyok a legjobb barátnőmmel, bármiről is legyen szó, így most sem szépítettem.
- Rach, iskolába megyünk és mint mindig, ma sem fog senki észre venni - forgattam a szemem, majd mikor megláttam a barátnőm szomorú tekintetét, gyorsan hozzátettem - Gyönyörűen festesz abban a ruhában, de hidd el, ha találkozol a nagy Ő-vel, mindegy mi lesz rajtad, mindenhogyan szeretni fog - mosolyogtam rá.
- Köszi - lépett oda hozzám és megölelt.
Rachel nem túl szerencsés a szerelemben. Idáig három barátja volt, közülük ketten megcsalták, a harmadikról pedig kiderült, hogy nem akar komoly kapcsolatot. Megcsörrent a telefon én pedig a nagy sietségben, hogy felvegyem, levertem a kedvenc bögrémet az éjjeliszekrényemről. Egy újabb tökéletes nap kezdete.
- Haló - szóltam bele a készülékbe. Miközben a repülő bögrémet néztem, automatikus mozdulattal vettem fel a telefont és nem olvastam el, ki hív. Reméltem lesz olyan udvarias, hogy bemutatkozik.
- Szia szívem - hallottam meg Tom hangját a vonal másik végéről.
Tom és én már a gimi óta együtt vagyunk és így, hat év után eldöntöttük, hogy összeköltözünk.
- Most hívtak az ingatlanosok, hogy a hétvégén megmutatnának egy házat azon a környéken, ahol az előzőt is néztük - mondta, viszont a hangjából ítélve, mintha valamit elhallgatott volna.
- Az szuper - válaszoltam. - Vagy nem?
Apró sóhajt hallottam a telefonból, majd Tom újra megszólalt.
- Ez a lakás majdnem kétszer annyiba kerül - nyögte ki.
Most már én is felsóhajtottam. Az én időszakos állásom és Tom irodai munkája nem hozott túl sok pénzt. Szüleink bármiben segítettek volna, de nem akartuk az ő pénzükből megvenni az első közös lakásunkat. Ráadásul apukám kiskoromban elhagyta a családot, így nem varrhattam anya nyakába az összes gondomat.
- Nézzük meg - javasoltam, - aztán majd eldöntjük mi lesz.
- Rendben - hallottam a barátom megkönnyebbült hangját. - Egyébként elindultál már? - kérdezte.
Felnéztem az órára, viszont Rachelt vettem észre, amint a nem létező karóráját ütögeti az ujjával, enyhén vörös fejjel.
- Háát.. - kezdtem neki, de be sem kellett fejeznem. Tom túl jól ismert.
- Na jó, akkor nem rabolom tovább az idődet. Majd találkozunk. Szeretlek.
- Én is téged - mosolyodtam el, majd letettem a telefont.
- Nem hiszem el, már csak 10 percünk van odaérni - szidott le egyből Rach.
Kiugrottam az ágyból, berohantam a fürdőszobába, hogy fogat mossak. A mosdó feletti tükörben közben lecsekkoltam a kócos hajam, és a bevásárlótáskákat a szemem alatt. Szép. Mikor végeztem, megfésülködtem majd felvettem magamra egy egyszerű farmert egy Stranger Things logós fekete pólóval. Vállamra dobtam a táskám és az ajtó felé vettem az irányt.
- Mehetünk? - vontam fel a szemöldököm.
Rachel mozdulatlanul állt a szoba közepén.
- Már 2 éve szobatársak vagyunk, de soha nem fogom megszokni ezt - mondta halkan, majd utánam eredt.