down in the other side

tizenegy - szavak nélkül

Miután kibuliztam magam Yurival, Jonathan még az este kicserélte a kötésemet, és jól leszidott, amiért nem vigyáztam rá jobban.

De amúgy meg hamarosan kötést sem kell viselnem. Másnak egyáltalán nem kéne, de én Alpha McAllister vagyok, aki nem tud megmaradni a seggén.

A következő napokban a levegő másabb lesz a lakásban. Nem tudom megmondani, hogy miért, de gyanítom, hogy Jonathan miatt van.

Szerintem történt vele valami, amíg távol volt, és ezt nyilván nem fogom megkérdezni, ő meg nem fogja elmondani.

Közösen töltött napjaink legsarkalatosabb pontja, hogy nem beszélünk olyan dolgokról, amik kényelmetlenek.

Az apróságokért, amiket egymásért teszünk. Mert egyetlen részletét sem mulasztom el, amikor ilyen történik; ha összeszedném magam, tört spanyollal is fel tudnám sorolni a kedvességeit, annyira az agyamba égettem mindent.

Hogy miért csinálom? Először is, hogy alátámasszam a tézisemet, miszerint van valaki Jonathanben, aki vágyik a szeretetre, de ő ezt nem tudja, hogyan kezelje; és majd meghalok, hogy még többet megtudjak róla.

De erre még várnom kell kicsit. Egyelőre csak figyelem... és mindent memorizálok, minden mozdulatát és szavát mélyen elraktározom magamban, hogy - és most jön a másodszor - mikor majd kételkedni kezd magában, akkor ne felejtsem el, mi minden jó van benne.

Viszont - viszont - ő sem említ semmit, sosem köszön meg semmit, és attól függetlenül, hogy a régi Alpha sem köszönt meg soha semmit, visszafelé ez annál zavaróbb.

Megfogadom, hogy ezen javítani fogok.

Tulajdonképpen, miért is hallgatunk? Mert könnyebb? Könnyebb, mint a másik elé állni, és bevallani neki, hogy jól esett, amit csinált? Hogy finom volt az étel, hogy gyengéd volt, mikor a heget tisztította?

Hogy köszönöm a hörcsögöt, amit tudom, hogy azért vett, mert nem akarja, hogy egyedül legyek, és mert megjegyezte, hogy kisállatboltot akartam nyitni?

Hogy köszönöm a vacsorát?

Hibáztathatnám Jonathant, és az tényleg könnyebb volna.

De ahelyett, hogy az energiáimat a sértődésemre és a büszkeségem fényesítgetésére fordítanám, bevethetem arra is, hogy valamit adjak vele Jonathannek.

Megmutathatnám neki, hogy milyen az, amit tulajdonképpen száz százalékosan én sem ismerek - tapasztalat hiányában -; de talán útközben majd én is rájövök.

És itt nem feltétlen intim, szerelmi kapcsolatra gondolok. Magamnak is meglepő, hogy mennyie fáj beismerni, hogy ez mennyire elkeserít engem - de nem tudok elvonatkoztatni attól az apró, icipicike gyanúmtól, hogy Jonathan talán meleg.

•.•.•

A Jonathan hazatérte utáni napok programja nem változik, de a negyedik napon úgy gondolom, hogy ideje kicsit megfűszerezni az egyedüllétet egy kis aerobikkal.

Persze csak finoman, az oldalam miatt.

Közben rájövök, hogy minden póló és melegítő mosásban vagy, úgyhogy gyorsan csekkolom a mikrón lévő órát, ami szerint még nagyon korán van ahhoz, hogy Jonathan hazajöjjön, úgyhogy nincs mit tenni, ruha nélkül edzek.

Mire végzek, hálát adok az égnek, hogy Jonathan nem lepett meg a testmozgásom közben, viszont a fürdőbe sem tudok mit magammal vinni.

Próba szerencse.