Galaktikus Szerelem

2.rész

15 évvel később
Adelaide szemszöge

A lopás mindig felszabadító érzés. Ahogy keveredik bennem a vad és egyben félelem érzet az felül múlhatatlan. És amikor észre vesznek, akkor az a rohanás, az az életedért van, azért futsz, hogy élhess.

Hát persze Elaine és én ismét rohanunk, hogy el ne kapjanak bennünket. Még jó, hogy ilyen ócska a biztonság rendszer.

Megragadtam a mellettem futó lány kezét és berántottam a jól ismert üregbe. Évek óta csináljuk ezt mégsem jött még rá senki. Ahogy berántottam véletlenül el botlottam és a lány rám esett. Mindketten elkezdtünk nevetni, de hirtelen be fogtam a lány száját. Az őrök zaja egyre távolabb ért. Levettem a kezem a lány szájáról.

- Ügyesebben is csinálhatnád Ade. - Mondta Elaine gúnyosan.

- Csinálhatnám, de abba nem lenne móka. - Hatalmas mosoly terült szét az arcomon. - És most nem lennél rajtam, és nem tehetném ezt meg. - Megszüntettem ajkaink között levő távolságot és megcsókoltam a lányt.

- Talán igazad van. - Adott még egy puszit az ajkaimra majd leszállt rólam. Szó nélkül elindult. - Na mivan? Álmodozól még egy darabig vagy inkább jössz? - Kuncogott Elaine.

- Ohh fogd be El! - Mondtam neki, majd elindultam.

Az évek során megtisztítottuk az űrhajót, bekapcsolni egyszer sem kapcsoltuk be, mert azt meghallották volna és egyből lebukunk. A hajóba van egy szimulátor aminek segítségével még irányítani is tudnánk. Igaz, hogy Elainenek jobban menne, de ha rá szorulnék én is tudnám vezetni.

- Mi a mai szerzemény? - Kérdezte Elaine beérve a hajóra.

- Van kajám és vizem, mint mindig. Sajnos pont egy kis édességet próbáltam lopni amikor észre vettek. - Meséltem. - Na és te mi izgiset hoztál?

- Hoztam valamit neked. - Mondta a lány. Örömet és egyben szomorúságot láttam a szemébe. - Kivett egy papírt a táskájából, és felém nyújtotta.

Azonnal elvettem és megnéztem mi az. Egy toborzós hirdetés volt. Katonákat keresnek akik egy különleges kiképzésben vehetnek részt. Azonnal felcsillant a szemem. A lányra mosolyogtam.

- Olvasd el az alsó sort. - Végig gördült egy könnycsepp az arcán. A papíron az állt, hogy a kiképzés 1 évig tart és azt az 1 évet a Sanctumban kell tölteni a főhadiszállásán. A mosoly az arcomra fagyott. - Ez az amiről mindig is álmodtál. - Mondta szomorú mosollyal. - Muszáj menned.

- Nem. - Adtam rövid választ. - Nem foglak itt hagyni. Nem hagylak el megértetted? - Az arcát a két kezem köze zártam, már mindketten sirtunk.

- Nem mondhatsz le erről miattam. El kell menned Ade, és 1 év múlva itt fogok várni rád. - Mondta mosolyt eröltetve arcára.

- Szeretlek Elaine! Sosem hagyjuk el egymást emlékszel? - Mondtam a szemébe nézve.

Emlékszem... - Nem fejezte be csak megcsókolt. - Tudtam, hogy ezt fogod mondani és jelentkeztem helyetted. - A könnycseppek csak folytak a szeméből és nem csillapodott. Magamhoz öleltem a lányt és csak öleltük egymást órákig.

Órákkal később

Elainenel elváltak útjaink ő ment haza és én is ezt tettem.
Miután haza értem elmondtam a szüleimnek a kiképzést. Az anyám sírt az apám pedig őt vigasztalta. Nem akarták, hogy menjek, de ismernek és tudják, hogy ez az álmom.