5.rész

84 10 0
                                    

Elaine szemszöge

Amikor felébredtem, szúró fájdalmat éreztem a fejem hátsó részén. A kezem azonnal oda kaptam és éreztem, hogy vérben úszik az egész halántékom. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Ezt hamar megbántam, a nap vakítóan sütött és a szemeim nem bírták.
Mindenem fájt. Nagy nehezen sikerült kimásznom a hajóból, még nagyobb roncs lett belőle, mint eddig volt. Amint a lábra akartam állni azok felmondták a szolgálatot és iszonyú fájdalommal estem vissza a fűre. Másodszorra egy roncs darabbal próbálkoztam, ami végül bevált. Amint el tudtam indulni elkezdtem valamiféle vizet találni, hogy ki tudjam tisztítani a sebeimet, de nem jártam sikerrel.
Megéreztem, hogy figyel valaki. A hátam mögé pillantottam, de mielőtt meg tehettem egy ütést éreztem a fejemen amitől ismét kidőltem.

Egy fából készült kis kunyhóban ébredtem. Tiszta ruha volt rajtam és a sebeimet is ellátta valaki, mellesleg szépen begyógyultak már. Felültem, körbe néztem, de senkit sem találtam. Ki csoszogtam a kunyhóból. Meglepődtem amikor észre vettem, hogy itt sincsen senki. Nem merészkedtem messzire, de amennyire tudtam körül néztem. Egy kisebb folyót találtam nem messze, ahol észre vettem egy öregembert aki épp egy kisfiút tanít halászni. Messziről figyeltem őket még egy darabig majd amikor vissza akartam indulni rá léptem egy faágra. Meghallották és azonnal észre is vettek. Elkezdtek felém futni, megijedtem ezért én is elkezdtem futni, de nem tartott sokáig. Megbotlottam egy kiálló gyökérbe és elestem, így könnyen utol értek.

- Nem akarlak bántani titeket. - Mondtam hátrálva, mert a lándzsájukat felém tartva közeledtek. - Meg akartam köszönni... Köszönöm, hogy segítettek. - Mondtam.

- Ki vagy te és honnan jöttél? - Kérdezte az öreg.

- Elainenek hívnak a Jura bolygóról menekültem el. A Sanctum felrobbantotta és a hajóm lezuhant. Itt kötöttem ki. - Magyaráztam. - Magjavitom a hajót és azonnal elmegyek.

- Én találtalak meg és szóltam apámnak. - Mondta a kisfiú.

- Köszönöm szépen. - Mosolyogtam a fiúra.

- Gyere adunk ételt és italt. - Letette az öreg a lándzsát és intett, hogy kövessem.

- Meddig voltam kiütve? - Kérdeztem.

- Egy hónapig aludtal. Addig én ápoltam a sebeidet. - Válaszolt a kisfiú.

- És meg tudhatom a megmentőm nevét? - Fordultam a fiúhoz.

- Az én nevem Kent. És ő az apám, az ő neve Sergio. Itt élünk ketten. - Válaszolta.

Segítettek felépülni. Megtanultam vadászni, halászni, vizet szűrni sőt még kunyhót is építettem. Megtanítottak túlélni. Sokáig éltem velük és hálás voltam nekik.
Minden nap a szemem előtt az állt, hogy meg kell keresnem Adelaideot. A hajóm teljesen tönkre ment. Nem lehetett megjavítani.

Egy év múlva el kellett mennem tőlük, kértem, hogy jöjjenek velem, de ők nem tartottak velem. Napokon át mentem, de végre találtam egy kisebb civilizációt akiknek hajójuk is volt, és minden Sanctumi hírről értesítést kapnak...

Galaktikus Szerelem Where stories live. Discover now