Galaktikus Szerelem

7.rész

Elaine szemszöge

Minden bolygón élőben közvetítették az esküvőt. Adelaine egyszerűen káprázatosan nézett ki abban a hófehér esküvői ruhába. Összeszorult a gyomrom amikor ki mondták az igent. Megszakad a szívem, de egyrészt meg is értem, Adelaide úgy tudja, hogy meghaltam. Ahogy nézem ebben a gyönyörű ruhába, izmos felső testére feszül a ruha,  teljesen megváltozott az egész alkata. Vállig érő haja lett és egy igazi érzelem sem látszik az arcán. Mindent amit mutat csak megjátsza, semmi sem valódi.

Teljesen összetört...
Ki kell őt hoznom onnan.

2 évvel később

Egy hatalmas egységet hoztam létre, amin már vagy két éve dolgoztam. Egy ellenállás szemben a Sanctummal. Több százezer ember dolgozik azon, hogy végre megszüntessük a zsarnokságot. Hosszú, kemény munka ára volt, de végre sikerült.

Adelaide szemszöge

Már két éve növekszik egy ellenállási egység. A sanctumi tanács tagok rettegnek.
A főszenátus egy hivatalos gyűlést hívott össze. Minden fontos személy megjelent, bele értve engem is.

- Az ok, amiért ma össze hívtam a tanácsot, hogy végre tudomásunkba került ki az ellenállás vezetője. - Mondta a főszenátus. Az asztal közepén, hologram segítségével egy arc kép rajzolódott ki.

Amikor megláttam, majdnem összeestem.Elaine él... mindvégig azt hittem meghalt. Hogy élhette túl mégis? Hogy lehetséges ez? Elaine él és ő az ellenállás vezetője. Hogy lehetnék ennél is boldogabb? 3 éve már, hogy az életem romokba hever, de most a világ legboldogabb embere vagyok. Érzem, hogy elkezdek újra élni, minden gyönyörű emlékem amit vele töltöttem vissza tér. Egyszerűen felfoghatatlan. A rég halottnak hitt szerelmem él... el kell jutnom hozzá valahogyan.

Egy héttel később egy vészhelyzet miatt újabb gyűlést hívtak össze. Talán az ellenállás közeledik?

- Megtámadtak minket... - Mondta riadtan a főszenátus.

- Az ellenállás? - Kérdeztem tőle. Egy kisebb mosoly húzódott a számra.

- Nem! Sokkal rosszabb! A Veldeniek azok. - A név hallatára ossza szorult a gyomrom. A Veldenieknél nincsenek nagyobb pusztítók az univerzumba. Nem kérdeznek csak ölnek, pusztítanak és elveszik ami kell nekik. Szörnyetegek.

Mindenki elkezdett pánikolni. És mentek családjaikhoz. Ellenük nem tudják felvenni a harcot. Csak még több pusztítás és halál lenne.

A teremben csak én és a főszenátus maradtunk. Életembe először sajnáltam, de ez a tökéletes pillanat. Most végre megbosszúlok mindenért amit velem tett.

- Emlékszik még amikor könnyű vérrel megölte az apámat majd az anyámat is? És amikor elpusztította az otthonomat? - kérdeztem rá se nézve ő viszont engem bámult. - sokan éltek azon a bolygón és maga megölte őket. Miért? Miért ölte meg az apámat? Mit vett el tőle? - Össze szorított foggal mondtam már a végére. Rá emeltem gyilkos tekintetemet amitől megrémült.

- Nem tudom miről beszélsz. - Hazudta a szemembe. Közben egyre inkább az ajtó felé hátrált.

- Miért ölte meg őket?! - Emeltem fel a hangom és egy kést szorittam a nyakához.

- Ohh kislány nem tudsz te semmit... Az a bolygó pusztulásra volt ítélve amúgy is. De ha tudni akarod az apád meglopott engem. El lopott egy követ ami azt a gépezetet irányította ami felrobbantotta a bolygót. Ezt akartad tudni? Hogy az apád egy tolvaj volt? - Nevetett. - Mostmár engedj el had menjek.

- Nem volt tolvaj, biztosan oka volt rá. És nekem is okom van megölni magát Nem tudja mióta várok erre a pillanatra. - Megvágtam a nyakát majd bele szúrtam késemet a hasába - Régóta tervezem, hogy is végzek magával, megkinozhatnám, de nincs értelme. Végig nézem, ahogy szép lassan elvérzik. - Mosolyogtam rá, majd leültem egy székre.

- Miért vártál eddig, hogy megölj? Számtalan lehetőséged lett volna.- Kérdezte kezét hasára szorítva.

- Mert azt hittem megölte életem legfontosabb személyét is... de amikor megláttam az arcát a hologramon, eszembe jutott minden pillanat amit vele töltöttem és még az ellenállás vezetője is. - Kisebb mosolyra húztam a számat. - Ennél büszkébb nem is lehetek rá. A sok emlék eszembe jutatta azt is amit maga tett velem. Most, hogy látom szenvedni azt hsizem minden perc megérte. - Kicsit lehet, hogy túl kegyetlennek tűntem, de évekig szolgáltam neki és nem csak velem tett szörnyű dolgokat, minden ember életét megkeserítette. Egyre lassabban vette a levegőt. Még egyszer rám nézett és láttam a megbánást a szemében.

- Sajnálom... amit tettem veled... Adelaide... - Nyöszörgött alig hallhatóan. - Kérlek vigyázz a fiamra... - Csuklott el hangja és végleg becsukta szemeit.

A gondolataimból egyre hangosabb léptek hangja zavart meg. Tudtam, hogy a főszenátusért jönnek és, ha meglátnák azonnal megölnek. Még utoljára látni szerettem volna az eget azt a csodálatos végtelen égboltot.
Ki vonultam a főtérre, a zuhogó esőben letérdeltem és vártam a halált...