if i could fly ; ls [✔️]

Harmincegyedik fejezet

Nem akartam elszakadni Zayntől. Nem akartam látni a többiek tekintetét, a reakciójukat, a véleményüket hallgatni. Nem akartam, hogy kinevessenek, hogy kiközösítsenek vagy megutáljanak. Rossz döntés volt? Nem éreztem annak. Zayn egy nagyon fontos és szép időszaka volt az életemnek és igazából örülök, hogy az ő segítségével coming outoltam. Viszont tudtam, éreztem és hallottam, hogy Harry ott van és minket néz, csak úgy, mint a többi diák is. Emiatt pedig olyan szinten marcangolt a bűntudat, hogy azt hittem kettészakítja a szívemet.

Végül muszáj volt elválnom a fekete hajú fiútól, mert elfogyott minden levegőm és ha tovább csókoltam volna, akkor megfulladok. Továbbra is a nyakán tartottam a tenyeremet, amikor kinyitottam a szemeimet és az első dolog, amit megpillantottam, Zayn tekintete volt. Miért tettem ezt?

- Louis...jól vagy? - suttogta lágyan és lassan hátrébb lépett egyet, amitől hirtelen fázni kezdtem és védtelennek éreztem magam. Ezzel pedig beengedett mindenkit a látóterembe. Harryt is.

- Persze. - feleltem határozottan és kiittam a kávém utolsó cseppjeit is, majd a kukába hajítottam a poharat.

- Louis, mi a fasz! - tört át a kialakult tömegen a semmiből Niall, Grace-szel a nyomában. - Haver, ti meg mi a szart csináltok?? - hitetlenkedett.

- Hol van Harry? - pislogtam körbe, ugyanis a göndört sehol sem láttam. Pedig tudtam, hogy ott volt, tudtam, hogy ő csapta be az ajtót és ő ejtett el valamit.

- Honnan tudjam, gondolom lelépett! - ráncolta a szemöldökét Grace bosszúsan.

- Majd beszélünk. - érintette meg a vállamat Zayn óvatosan, mire erőtlenül biccentettem neki egyet, ő pedig magunkra hagyott.

- Menjetek már, semmi közötök nincs már ehhez! - vilant a szőke srác dühös kék szeme a tanulókra, akik egymás között motyogva sétáltak el.

- Louis, hallod? Mi volt ez? Mondj már valamit! Most Harryt akarod féltékennyé tenni vagy mi? Hm? Louis, mit akarsz? Hogy fájjon neki? - rázott meg Grace, mire csak megingattam a fejemet.

- Akkor mi van veled? Basszus, nem az van, hogy Zayn a múlt és Harry a jelen? Harryt szereted, nem? - kapcsolódott be Niall is.

- Nem szeretem! - nyögtem ki, mert ez a feltételezés azért sértett. Három hét után még hol beszélnénk szeretetről?

- Te egy világi bunkó vagy, basszameg. - jelentette ki egyszerűen a legjobb barátnőm.

- Nem vagyok beleesve. - erősködtem.

- Ez Harry, felveszem. - mutatta fel a telefonját Niall, majd arrébb ment.

- Grace, baszki, nem tudom mi volt velem. - kezdtem magyarázkodni. - Én csak...itt volt Zayn és úgy éreztem, hogy most kell, hogy itt az idő és vele kell...ő volt az első olyan ember, akinek azt mondtam, hogy életem végéig szeretni fogom, érted? Az első!

- És szereted? - kérdezte komolyan, a hangjában nem megvetés vagy szánalom volt, hanem sokkal inkább együttérzés és gyengédség.

- Nem, de...nagyon fontos nekem. Nem akartam, hogy ilyen körülmények között derüljön ki, hogy meleg vagyok, de azt igen, hogy vele akarom bevallani. - ecseteltem, mire egy rossz szó nélkül magához húzott és szorosan átölelt.

- A termünkben van. - jelent meg mellettünk Niall. - És nem érti mi van veled. - jegyezte meg. - Azt mondta, hogy kérdezzem meg, hogy kiről szól az a dal. Nem mondott többet, azt állította, hogy ennyiből tudni fogod.

- Tudom. - húzódtam el a szőkeségtől. - Mondd meg neki, haver, hogy...hogy róla. Neki írtam. És minden egyes sora igaz, minden szótag. - tagoltam lassan, közben pedig becsengettek.