if i could fly ; ls [✔️]

Harmincharmadik fejezet

Vasárnap reggel arra keltem, hogy csörög a telefonom. Felettébb kellemes érzés volt. Nyöszörögve fordultam az oldalamra és az éjjeli szekrény felé nyújtottam a kezemet, majd a készülék után kutattam, amikor hirtelen elhallgatott.

- Mi a franc, jó hamar. - motyogtam az orrom alá, majd felültem. - Baszki. - szisszentem fel, amikor elolvastam a legutóbbi értesítéseket. Harry hívott, én meg kinyomtam véletlenül...

Azon kezdtem gondolkozni, hogy most hívjam-e vissza, vagy ne, végül arra a döntésre jutottam, hogy inkább nem. Valószínűleg csak közölni akarta, hogy nem fog velem együtt fellépni, ezt meg már úgyis tudom...

Az órára pillantottam, ami fél tizenegyet mutatott. Az ünnepség háromkor kezdődik és nekem kettőre ott kell lennem, mert főpróba lesz. Nagyszerű, gondoltam, majd hosszú percek elteltével sikerült feltápászkodnom. Elkészülődtem, majd lementem reggelizni, amivel negyed tizenkettőre végeztem. Anyáék a nagyinál voltak, ahova én valamelyik este beugrottam. Szóval egyedül voltam otthon, így szépen kipakoltam a cuccaimat az étkező asztalra és ott kezdtem neki a tanulásnak.

Fél kettőkor döntöttem úgy, hogy abbahagyom, mert már kezdett zúgni a fejem és éhes is voltam már. Elraktam a dolgaimat, aztán felhívtam Grace-t, aki azt mondta, hogy otthon van, így autóba ültem és hozzájuk hajtottam. A szőke lányra nem kellett sokat várnom, hamar kijött és bepattant mellém, így mentünk is tovább.

- Na min vigyorogsz, te? - kötötte be magát, miközben én már le is fékeztem egy piros lámpánál.

- Csak izgulok...a...fellépés miatt.

- Íííj, amiatt én is! - vágta rá izgatottan. - Össze fogtok jönniiiii! - tapsikolt.

- Ha nem utál még. Arra pedig minden oka megvan. - szomorodtam el.

- Nem utál, hát szerelmes beléd az első pillanattól kezdve! - veregette meg a vállamat egy amolyan "emiatt nincs okod félni" stílusban.

- Hm. - csupán ennyit reagáltam, majd leparkoltam egy étterem előtt.

- Ú, elhoztál ebédelni? - csodálkozott el a legjobb barátnőm. - De nincs nálam pénz...

- Én fizetek. Na menjünk. - nyitottam ki az ajtómat, majd kiszálltam, Grace pedig követett.

Lezártam a kocsit, aztán besétáltunk a kellemes hangulatú kajáldába, miközben a szőkeség arról magyarázott, hogy milyen sokat tanult már és, hogy mennyire elege van belőle. Ezzel én is így voltam, csak nem akadtam ki nyilvánosan, de jól esett hallgatni Grace-t. Sugárzik belőle a pozitivitás és őt nem lehet nem szeretni. Imádom, olyan nekem, mintha a második húgom lenne.

Miután rendeltünk, Grace küldött egy üzenetet Harrynek, hogy jön-e az ünnepségre, amire a göndör hamar visszaírt, hogy nem tudja még, így elkezdtek beszélgetni, a szőkeség próbálta meggyőzni Harryt, hogy hogyha már énekelni nem fog, akkor jöjjön el, az igazgató úr biztos örülni fog neki, amire a göndör szerencsére beadta a derekát.

Ebéd után az utunk a suliba vezetett, ahonnan majdnem elkéstünk a szokásos hétvégi dugónak köszönhetően, de végül pontban kettőkor értem be az előadóterembe.

- Szia, Louis! Már megijedtem, hogy te sem akarsz fellépni! - sietett oda hozzám Mr. Stone, amint meglátott.

- Sosem hagyom cserben az iskolát, igazgató úr. - feleltem, ő pedig csak megszorította a karomat, majd a színpadra terelt.

- Van hozzá alap? - érdeklődött.

- Van. - halásztam elő a telefonomat a farzsebemből, majd kikerestem a megfelelő hangfájlt és odaadtam Mr. Stone-nak a mobilt, aki csatlakoztatta azt az egyik hangszóróhoz és elindította a felvételt, én pedig énekelni kezdtem.