A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

4. Az

– Hülyeség volt ide jönnünk – állapította meg Rovena keserűen, miközben bepréselte magát az egyik tűzpiros boxba.

– Szocializálódnod kell – jelentette ki Max ellentmondást nem tűrő hangon.

– Ott vagytok nekem ti.

– Nem igaz. Pasiznod kell, ismerkedned... és ennél jobb hely erre nincs.

Rovena számára már két hete tartott az iskola, és köszönte szépen, neki tökéletesen megfelelt az, hogy Max és baráti társasága után kulloghatott szünetekben, nem is vágyott semmi egyébre – jobban megvolt egyedül. Maxnek viszont teljesen más elképzelései voltak a szociális életről, így elrángatta Rovenát a Sárkánybarlangba, ami a baljós nevével ellentétben nem takart mást, csak egy lepukkant gyorséttermet – ami messze a legjobbnak számított Collinswoodban.

– Megyek, leadom a rendelésünket – állt fel Max, és már indult is a pult felé. – Kérsz valamit? A turmixuk valami isteni...

– Jó lesz az, amit te is kérsz.

– Akkor meg ne szökj nekem addig! – figyelmeztette a lány, és már el is ugrált a pulthoz.

Nemsokára Max ledobott az asztalukra egy-egy turmixot. Rovena tekintete teljesen véletlenül a pult mögé tévedt, és döbbenten vette észre, hogy Ben Brington áll mögötte – a srác, akit általában laposra szoktak verni a végzősök az iskola előtt. Korábban észre sem vette, hogy a fiú arcát jobboldalt négy hosszú sebhely hasítja szét, mintha valami megkarmolta volna az arcát.

– Szerintem ketrecharcos – szólalt meg hirtelen Max, amikor meglátta, hogy Rovena szemérmetlenül bámulja Bent.

– Ketrecharcos – visszhangozta Rovena hitetlenkedve. Nehezére esett bevenni, hogy Ben, aki korához képest betegesen kicsi, sovány és nem mellesleg egész gyakran szétverik, ketrecharcos lenne.

– Igen, szerintem tök logikus – dőlt hátra Max, elmélyülten szívogatva az üdítőjét. – Mindenki tudja, hogy a kölyöknek tizenkét éves kora óta legalább két munkahelye van, de mindenki csak erről az egyről tud, és senkinek sem árulta el, melyik a másik. Időről időre eltűnik a suliból és nem jön pár napig, a szüleit meg felesleges kérdezni, mert azok szarnak a fejére. Állandóan sebekkel tér vissza, és egyszer láttam, hogy jegyet váltott a buszmegállóban a szomszéd városba, ahol azt mondják, havonta egyszer-kétszer lehet fogadni, és néhányan még el is járnak oda a suliból. Amúgy meg szerintem csak bekamuzza, hogy egy töketlen nyámnyila. Nézz csak az arcára: szinte biztosan Rendkívüli. Talán vérfarkas vagy alakváltó.

Rovenát valahogy nem tudták meggyőzni az érvek. Lopva a fiú felé pillantott, aki a jelek szerint visszatért a munkájához, és nekiállt feltörölni a pultot.

Ekkor sétáltak be az iskolai focisták, szokás szerint falkába tömörülve. A többség beült az egyik boxba, páran meg elmentek rendelni. Rovena habár nem hallotta Ben gondolatait, biztos volt benne, hogy szívesen darabokra szedné azt a pár focistát, aki odasétált a pulthoz. Nem nagyon törődtek a rendeléssel, inkább csak a fiút szekírozták, a röhögésüktől zengett az egész étterem.

– Ha nem kértek mást, akkor fizessetek, és mehettek is vissza – mordult rájuk Ben, és – valószínűleg az állása érdekében – megeresztett egy vicsorgást idéző mosolyt. Nem mintha ez érdekelte volna a fiúkat, inkább csak kiröhögték őt.

– Nem akarsz fodrászhoz menni, kisöreg?

– Legális egyáltalán, hogy itt dolgozol?

– Nem tudtam, hogy a Barlangba tízéveseket is felvesznek...