Judas-díj

1.

"Válaszd ki a karaktert, akivel együtt megcsinálod a kérdés sorokat, és történet szerűen mutasd is be."

Egy hideg őszi nap meleg délutánja volt, melyben írónk, Ágota hazafele buszozott, azon töprengve, hogy miért is volt ezúttal akkora idióta, hogy elfelejtette feltölteni a mobilnetét. Megint.

Most így hogy lesz fenn Wattpadon, Messengeren? Ám végül aprót sóhajtva konstatálta, hogy nem bánja a baklövését. Addig sem a telefonján lóg, ami egy kis szünetet adhat neki általános online elérhetőségében. Fejét az ablaknak döntötte, így az ütemesen elkeztett pattogni az üvegen, ahogy a busz rázta.

Tudja magáról, hogy függő, bár teljesen hidegen hagyja a tény. "Manapság mindenki függ valamitől. Ez lett a természetes. Aki nem, az a furcsa, nem én.", és ezzel elintézettnek nyilvánította. Sokszor túlbonyolította az egyszerű dolgokat, ám ez kivételt képzett.

Elmerengéséből a buszbemondó zökkenti ki. Túlment a megállóján. Megint.

Jelez, majd leszállás után elindul hazafele. Ám félúton megunja, így leül. Igen. Írónk ott üldögél a járdán, és élvezi a vénasszonyok nyarát, magasról téve az emberiségre, és az általános viselkedési normákra.

Ágota alig 19 éves, hiába is érzi sokszor idősebbnek magát.

Majd végül is a hirtelen jött pihenőt megunva feltápászkodik, és folytatja útját, egy nagy ásítás után.

Fáradtsága mind testi, mind lelki eredetű. Egyszerűen szólva,- le van szívva az agya.

Péntek van. - konstatálja. Senki nem lesz otthon. Szülők dolgoznak, tesók ovi-suli. Egy újabb magányos délután, de legalább péntek van.

Kinyitja a kaput, majd átcaplat a kerten. Végül beteszi a kulcsot a zárba... és meglepetten felnyőg. Nyitva van.

Valaki úgy ment el, hogy elfelejtette bezárni? Inkább megtartja magának ezt az információt. Nem kell, hogy ebből balhé legyen. Úgy sem történt semmi.

Legalábbis szentül hiszi. Ám amikor is bemegy a házba, gondolatainak folydogálását elapasztja egy, a torkának nyomódó éles... kés? Kard? Nem igazán volt ideje ezen gondolkozni az adott pillanatban. Előröl valami éles, hátulról  meg egy kemény test nyomódott neki.

A lány lélekzete elállt, izmai megfeszültek, a vér kifutott az arcából és egy pillanat alatt melege lett.

Betörtek, és most vagy megölik, vagy megerőszakolják. Vagy mindkettő.

- Lasto*! - szólt erélyesen egy kemény hang. Ágota pislogott párat, hogy leplezze zavarát, ám ezt a másik nem láthatta.

- Heniach nin**? - kérdezte fél fokkal kevésbé durván, mint az előbb, ám továbbra sem kapott választ.

Ezután az idegen lejjebb hajolt, legalábbis a lány tippje szerint, majd a fülébe súgott lágy hangon.

- És most érted amit mondok? - A lányt kirázta a hideg a hang selymessége miatt. A férfi felismerte, hogy ez is egy fajta válasz, így lentebb engedte a kardját, és ellépett.

Ágota fellélegzett, és összerogyott. Ájultan esett össze a sokktól.

A férfi végigmérte a lányt. "Legalább a közös nyelvet beszélte." - ezzel eltette a kardját. Egy ilyen pici és törékeny kislány nem fog tudni neki ártani. Főleg akkor nem, ha ilyen egyszerűen elalél.

Eközben egy másik szobában egy fiatal fiú meglepődve konstatálta, hogy nem a saját ágyában ébredt.

A plafon volt a csaló. Szép ez a világoskék szín... de neki zöld. Legalábbis pillanatnyilag, mert már tervben van a festés.