Hiromi - Hideg, mint a jég (Új Változat)

Fagyos Palota

- Hiromi? - szólította meg Daisuke.
Maga sem tudta mi ütött belé egyszerűen csak kicsúszott a száján akaratlanul. Karu értetlenül állt apja mellett és szemmel láthatóan azon törte a fejét honnan merülhetett fel ez a különös név.
A fiú velük ellentétben aligha rezzent meg, sokkal inkább lesújtóan nézett Daisukéra, mint akit épp az imént sértettek végig.
Nyersen elhúzta a száját, majd erőt vett hisztijén, hogy képes legyen neki valami választ oda hányni.
- Hallott az anyámról? - kérdezte sértődötten.
- Szóval Hiromi is itt van. - állapította meg Daisuke.
- Pontosabban az emeleten. - javította ki a fiú.
- Beszélhetnék vele? - kérdezte reménykedve Daisuke.
- Még mit nem! Anyám utálja, ha zavarják! A legkevésbé sem kért társaságot! - tiltakozott a fia.
- Menj fel hozzá kérlek és mond neki, hogy egy régi barátja keresi. - mondta higgadtan Daisuke.
- Minek néz engem hírvivőnek? Hadd világosítsam fel tisztelt Ronin - san, a Tsuki Császári palotában áll, jelenleg Második Minamoto legidősebb fiának, azaz a trónörökösnek (itt megemelte a hangsúlyt) Yoshiki - sama egyetlen gyermekével tárgyal arról, hogy penderítse le magának Hiromi - sama császárnét! Remélem értette mire célzok. - vicsorgott ingerülten a herceg.
- Daisuke, Karu ne ácsorogjatok ott! - szólt rájuk az egyik katona.
- Bocsánat. - felelte alázatosan a hercegnek, majd kollégája jó tanácsa szerint maguk mögött hagyták és folytatták a palota körbe nézését.
- Ezek az alattvalók egyre ostobábbak! - szitkozódott a herceg, mielőtt csatlakozott apja társaságához.
Yoshiki császár ekkor egy tűz vörös tekercset olvasott, amire japánul az volt írva fekete betűkkel "Örökké". Daisuke sokat hallott már azokról az antik írásokról általában nagy nemes művészek, filozófusok vagy tanítók festették rá a szövegieket ecsetbe mártott tintával.
Abban az időben mindennapos eszközként használták őket, a modern korban viszont felbecsülhetetlen értékű régiség kincsek lettek volna.
Daisukét nagyon érdekelte a téma, de nem akarta, hogy újra elküldjék, ezért úgy döntött véglegesen Karuval marad.
- Apa megnézhetem, hogyan vívnak? - kérdezte a kislány.
- Áh a gyakorlótérre gondolsz? Minamoto császár legfiatalabb fia roppant nagy tehetség azt meg kell hagyni. - lelkesítette Daisuke.
Karu oda sietett a kardozó fiatalokhoz,ahol a hercegen fekete ruha ellenfelén hófehér volt. Gyanította, hogy ezzel különböztetik meg őket egymástól. Néhány ügyes támadás és védekezés következtében a meccs lezárult. A fehér ruhás férfi a földön hevert nyakához szorítva egy jókora karddal, amit a fekete ellenfele tartott felé.
- Ha élesbe menne, már nem élnél! - figyelmeztette.
- Igyekszem jobbá válni, uram! - felelte alázatosan a fehér ruhás.
- Bravó Sandaime! - fordult oda a lovagló bátyja sötét szürke lovának barna kantárját tartva.
- Meglep, hogy ezt pont te mondod Nidaime, hiszen te sokkal jobb vagy nálam! - bókolt neki öccse.
- Azért jó úton haladsz. - ismerte el a bátyja.
- Yoshiki te meg már megint azt az idétlen tekercset olvasgatod? - cukkolták öccsei.
- Valaki szeret kulturálódni is nem csak barbár módjára gyilkolni és verekedni. - vágott vissza testvérük.
- Mi? Gondolod, hogy csak ehhez értünk? Na és inni ki fog? Heh? - nevetgéltek szórakozottan a fivérek.
- Ezért vagyok én a trónörökös és nem ti. - legyintett rájuk Yoshiki.
- Vagy úgy, bár talán a jó szerencséhez közelebb áll, hisz csak annyit kellett tenned hogy szüless hamarabb! - vitatkozott vele Nidaime.
- Hármunk közül nekem a legrosszabb! - makacskodott Sandiaime is.
- Kétségbe vonjátok Kami - sama választását, ami rám esett? Nem tisztelitek eléggé a sors akaratát, tán? - veszekedett Yoshiki.
- A fenébe is, ha én születek hamarabb, te mondanád ugyanezt a helyemben! - oktatta ki Nidaime.
- Úgy értitek igazságtalan? Szerintetek nem vagyok méltó a trónra? - háborodott fel Yoshiki.
A két fiú sandán kacagott, majd mind hárman bosszúsan kardot rántottak. Fenyegető tekintettel fürkészték egymást, úgy szikrázott körülöttük a levegő, mintha seregek háború készülődnének.
- Bármikor lenyomlak titeket, bármiben! - szólt fennhangon Yoshiki.
- Azt szeretném látni! - kiáltották szinkronban öccsei.
- Elég! - süvített át a palotán egy dermesztő jéghideg fuvallat.
Karu csúnyán vacogni kezdett, a hideg rázta testét, majd reszketve bújt apjához.
A falakon enyhe világos kék jég képződött, alattuk pedig fehér havat sodort lábaikhoz.
A fivérek kardjai megfagytak kezükben, mint a kristály. Aztán végig repedezve fegyverük váratlanul szét roppant.
- Nahát! - ámult Karu.
- Nem hagyom, hogy egymást ölje a családunk! - folytatta a dermesztő hang, s akár az északi szél folyamatosan kotorta magával a havat.
- Szó sincs róla, puszta testvéri civakodás, semmi több! - védekezett Nidaime.
- Úgy van, Hiromi - sama! - esedezett Sandiaime is.
A dermesztő hangból a lépcsőkön állva egy női alak rajzolódott ki, lábait  színtiszta hó kísérte. Ruhája vakító fehér volt, derekára piros övet tekertek.
Hosszú fekete haját vörös szalag kötötte össze szemei szürkék voltak, mint a hercegé és Yoshikijé.
Viszont az arcformájáról azonnal felismerte Daisuke az előtte álló lányt.
- Hiromi. - mondta ki hangosan.
- Daisuke? - csodálkozott a felismeréstől a lány is.
- Ismeritek egymást? - kérdezte a fia.
- Igen, úgy hiszem, Samui. - válaszolta Hiromi elérzékenyülve.
- Kérem folytassák eddigi tevékenységüket, uraim! Karu, figyeld Nidaimét lovaglás közben hasznos lesz! Hiromi beszélhetnénk? - rendezkedett Daisuke.
- Lemegyek hozzád. - ajánlotta a lány.
Igyekezett leplezni régi vonzódását, de mélyen legbelül ugyanolyan boldognak érezte magát, mint kislányként, mikor Daisuke megszólította őt.
Előmászott mögüle a fekete fehér macskája Katsuya, akit régi szerelme kezelt. Daisuke csodálkozott, hogy az állatot is beoltotta Naoya, arra meg mi szüksége lehetett?
Hiromi kavargó hóviharrá változott, majd se perc alatt újra összeállt emberré a palotán kívül.
Daisuke alig bírt szóhoz jutni a döbbenettől, viszont az bizonyossá vált, hogy soha többé nem tudja padnak nézni.
Az unalmas lány csodálatos és  emberfeletti erejűvé vált ráadásul ő az ország nagy tiszteletű császárnéja.
Habozás nélkül kiment hozzá, hogy tengernyi kérdését feltegye.
- Ezt el sem hiszem! Te vagy a Hónő, Yuki - onna a mitológiából. Hihetetlen, amire képes vagy! - dicsérte.
- Azt hiszed ez ilyen jó nekem? - kérdezte lesütött arccal keserves hangon Hiromi.
- Amikor ezzé váltam a szemeim kiszürkültek, mintha szívtelen lennék.
A fiam örökölte tőlem, a férjem pedig miattam vesztette el eredeti színét. - magyarázta a lány szomorúan.
- Szerintem nem baj, gyönyörűek. - vigasztalta Daisuke.
- Úgy kapta, hogy pusztán megérintettem az arcát. A kezemből fagy, a lábamból jég, a hangomból hó keletkezik. Erdőkben tanyáztam távol a világtól. Egyetlen társaságom és barátom Katsuya volt, ha valaki betévedt hozzám szörnyű viharba keveredett. Keservesen kiáltoztak, de amikor segíteni akartam rajtuk halálra fagytak. - mesélte a lány.
- Hogyan tudott elvenni Yoshiki? - kérdezte Daisuke.
- Őt nem érdekelte mi vagyok. Vadászni járt be az erdőbe. Mikor megpillantott azt gondolta csodálatos vagyok, így addig látogatott engem, amíg egybekeltünk. - mondta Hiromi könnyeivel küszködve.
- Nem félt hogy ő is halálra fagy? - csodálkozott Daisuke.
- Azt mondta minden áron kellek neki. - rázta a fejét Hiromi.
- Boldog vagy vele? - társalgott a fiú.
Hiromi körül hó zivatar keletkezett, jég hideg leheletéből. Szürke szemeit lefelé szegezte, de nem válaszolt rá.