Reena kategorikusan elutasította, hogy orvoshoz menjenek.
- Annyira már nem is fáj! – bizonygatta összeszorított fogakkal, miközben a szobájába szökdécselt, fél lábon, mint valami gólya. – Teszek rá jeget, holnapra már kutya bajom se lesz!
Mikor aztán másnap reggelre a bokája a kétszeresére dagadt, kicsit ő is megijedt.
- Ennyit rólad és a remek ötleteidről! – füstölgött Mary, miközben magára rángatta a kabátját, és kifelé terelte a lakásból; Reena annyira megszeppent, hogy nem is mert visszaszólni. – De én se vagyok teljesen normális, hogy mégis mindig mindent rád hagyok!
Az egyedüli jó hírt az jelentette, mikor az orvosnál kiderült: nem tört el a lába, csak megrándult. A doktor felírt egy gyógykenőcsöt, és azt javasolta, az elkövetkezendő pár napban fáslizza a sérült testrészt, és ha lehet, ne nagyon mozogjon.
A barna hajú lány megnyúlt képpel bólogatott – utálta az egy helyben heverészést, világéletében örökmozgó volt... De tudta, sokkal rosszabbul is járhatott volna.
- Legalább behozhatom a lemaradásom a beadandókkal – jegyezte meg, mikor már hazafele bandukoltak; leginkább magát vigasztalta ezzel.
Mary nem felelt.
- Haragszol rám? – nézett fel rá, picit csodálkozva. Persze, nyilván butaságot csinált, amikor nem akart azonnal orvoshoz fordulni, de végeredményben nem történt nagy tragédia, éppen ezért nem értette, miért viselkedik a másik lány olyan különösen.
A kérdés hallatán Mary kicsit összerezzent, aztán megrázta a fejét.
- Nem, nem, bocsi... Miről is beszéltünk? – kérdezett vissza zavartan, mire Reena vigyorogva felhúzta a vállát.
- Nem fontos... Sejtem egyébként, ki körül járhatnak a gondolataid – bökte oldalba; arra számított, a szőke lány erre majd ledorongolja, azonban Mary csak ábrándos mosollyal lesütötte a szemét. – Ajjaj, de még milyen jól gondoltam!
- Ma este is találkozunk... Nem baj? – tette fel a kérdést váratlanul.
Reena meghökkenten csóválta meg a fejét.
- Miért lenne baj? Nem halálos betegséget diagnosztizáltak nálam. Menj csak nyugodtan, én majd valahogy elleszek... Talán én is áthívok valakit.
- Rögtön gondoltam – vágta rá a szőke, mire kitört belőlük a nevetés.
- Tudod – folytatta aztán Mary, miután lecsillapodtak -, azt hiszem, szerelmes vagyok Freddie-be! – fejezte be a megkezdett mondatot, szinte suttogva.
Reena somolyogva megsimogatta a vállát – nem akarta elárulni (nem az ő dolga volt ez), de tisztában volt azzal, hogy ez az érzés kölcsönös. Jó érzés volt látni, hogy a barátai milyen boldogok...
Aztán, mintegy kellemetlen parazita módjára, felbukkant az elméjében Rosemary, Freddie legutolsó barátnője.
Egyikük sem beszélt arról, pontosan miért is szakítottak, de felröppentek ilyen-olyan pletykák – a rossznyelvek szerint a lány úgy vélte, Freddie túl nagy figyelmet szentelt néhány fiú ismerősüknek, akik közül nem egy meleg volt.
Ezt a szóbeszédet sem Fred, sem Rosemary nem támasztotta alá soha, igaz, nem is cáfolták őket.
A barna lány ekkor alig láthatóan megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle ezt a kellemetlen képzetet.
Akármi történt is a múltban, az kétségtelen volt, hogy Freddie szinte napról napra jobban belehabarodott Marybe, a lány pedig viszonozta az érzéseit.
YOU ARE READING
Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)
FanfictionReena szülei úgy gondolták, nem várnak el sokat: ők csak arra vágytak, hogy a lányuk tisztességes családanya legyen, és egyszerű élete legyen. A lány azonban többet akart: világot látni, karriert építeni, és persze egy olyan kapcsolatot, ahol egyenr...
