Sötétség a múltban (Bungou stray dogs fanfiction)

5. A múlt sötétsége 2. rész

Hamar másnap lett. Mori megdicsért minket a "jó munkánkért". Ch na persze! Mindent csak az a ki nem mondom, mert megbirsálgolnak gondolati káromkodásért alak csinált. Lényeg a lényeg utálom. Ráadásul Dazai se bírja. Mi a franc? Valamiben egyetértünk. Van ilyen?
Ezek után a városban sétálgattam kicsit.
- Hé Chuuya! - szólt egy nem kívánatos hang.
- Mit akarsz? - válaszoltam haragosan.
- Téged! Gyere velem kérlek! - kérlelt Tatsumi.
- Nem! Nem fogok soha sem veled randizni értsd meg! Nem bírlak! Meg fiú vagy!
- Az miért baj? - megfogta a karomat, és behúzott egy kihalt sikátorba. - Szóval nem tetszem neked?
- Nem!
- Az kár. Mert te nagyon is tetszel én nekem. - szorított neki az egyik falnak.
- Engedj el most! Ha nem megbánod, hogy élsz. - löktem volna el, de nem tudtam.
- Miért ellenkezel ennyire Chuuya? - simított végig kezével az arcomon.
- Ellenkezek amíg csak tudok! És én a végtelenségig tudok.
- Ez tetszik!
- Engedd el őt! - jelent meg Dazai. Nem gondoltam volna, hogy örülni fogok neki!
- Ugyan miért?
- Ellenkezel a maffiának? Te tudod.
Egyből elengedett, én pedig el is mentem onna amilyen gyorsan csak tudtam.
- Elöbb jönni nem tudtál volna? - súgtam oda - Meg honnan tudtad, hogy idehozott?
- Az az én titkom. - láttam az arcán egy sunyi mosolyt.
- Ch... - jöttem el onnan egyből.
Most épp a szobámban gubbasztok az ágyamon. Nem tudok mit csinálni.
Feladatom nincs, tervem nincs, kedvem sincs semmihez. Jobb itt gubbasztani, és gondolkodni kicsit. Úgy sincs rá túl sok lehetőségem.
Kicsit lehunytam a szememet amikor, egy sötét kép jelent meg. Kinyitottam a szemem, és felültem.
- Ez... Nem nem lehet. Túl sokat dolgoztam. Biztos csak fáradt vagyok.
Vissza is dőltem, majd újra lehunytam a szemeimet. Megint megjelent. Én voltam az. Egy sötét verzióban. Mi a franc?
- Chuuuuyaaaa! - szólalt meg egy magasabb hangon.
- Mi a franc vagy te? - szóltam vissza.
- Hogy-hogy mi? Én te vagyok. Nem látod?
- Az a baj, hogy túlságosan is.
- Akarsz játszani?
- Akar a halál.
- Hehehehe... Már el is kezdődött. - tűnt el hirtelen.
Valami sötét köd kezdett közeledni felém. Fel kell kelnem! De nem megy! Hiába próbálom.
- Mi ez? Valaki! Hall valaki!? - kiáltottam.
Ekkor megéreztem, hogy valaki megérint, és rázogatja a vállam. A szemeim csak úgy kinyíltak.
- Chuuya! - rázott fel álmomból, vagyis rémálmomból Dazai.
- Ennyire még neked sem örültem. - temettem arcomat a kezeimbe.
- Mi volt ez?
- Nem tudom.
- Mit álmodtál?
- Valamit.
- Chuuya! Mond meg!
- A sötét énemet aki nem engedett felkelni!
- Ez érdekes. Azonban ebből látszik, hogy gyenge vagy. Szóval kelj fel, és menj gyakorolni!
- Így is erős vagyok.
- Nem vagy.
- De igen! Ráadásul mindjárt agyon verlek itt helyben! Mit keresel amúgy is a szobámban?
- Én gyenge vagyok te is tudod. Ráadásul oda megyek ahova csak akarok!
- Óhh igen?
- Igen! Hagytalak volna a rémálmodban. Most pedig máshol akarok lenni szóval szia!
- Szia! - ment ki a szobámból. - Hogy lehet valaki ilyen!? Megőrülök!

Dazai szemszöge:

Szóval az újonc megfertőzte Chuuya agyát. Ha nem teszek valamit akkor könnyedén megszerezheti. Tudtam nem lehet benne megbízni. Ideje kiiktatni.
Felmentem Mirihoz, hogy megtárgyaljam vele ezt az egészet. Eddig jól ment. Vagyis remélem.
- Szóval azt mondod ellenség. - ült íróasztala mögött Mori, és egyenesen a szemembe nézett.
- Azt.
- Na, és meg akarod ölni?
- Meg.
- Nézd Dazai. Megbízom benned, de remélem nem féltékenységből teszed.
- Én féltékeny? Ugyan miért?
- Chuuya miatt.
- Ugyan miért lehetnék Chuuya miatt féltékeny?
- Mert ő az első barátod.
- Ő nem a barátom, csak simán a társam. - kezdtem dühös lenni.
- Ha te mondod. De akkor is miatta ugrottál egyből.
- Mert ő az egyetlen olyan társam akit ugráltathatok.
- Meg nem halt bele a taktikáidba.
- Csak szerencséje van. - ennél a mondatomnál eléggé furán nézett rám.
- Szóval direkt gyilkoltad meg az embereidet?
- Nem. Csak gyengék voltak.
- Értem. Nos visszatérve. Úgy látod meg kéne ölni Tatsumit?
- Túl veszélyes. Az erejével megfertőzne mindenkit, majd szépen lassan irányítása alá vonna minket.
- És miből gondolod, hogy ellenünk van?
- Már elmondtam. A saját szemeimmel láttam amit tett.
- Rendben van. Ha így látod jól akkor megnézem mit tehetek. Addig menj nézz rá Chuuyára.
- Ugyan minek?
- Akkor foglald el magad.
- Megleszek. - azzal kimentem az irodából.
Azon gondolkodtam talán tényleg rá kéne néznem Chuuyára. Tatsumi ereje ki tudja mire lehet képes.
Bementem a szobájába, de nem volt ott. Hova tűnt? Nem is mehetne sehova! Hacsak nem. Tastumi! Meg kell keresnem, de azonnal!
- Szóval tényleg az irányítása alá vonta. - jelent meg az ajtóban Kouyou.
- Teljesen.
- Halál arra a fiúra! Aki ilyet tesz a maffiával az drágán megfizet.
- Rajta vagyok.
- Van sejtésed hol lehetnek?
- Van.
- Veled megyek.
- Nem.
- Dazai! - lett enyhén mérges hangjából ítélve - Nem fogom hagyni, hogy egyedül odamenj, és leszámolj vele miközben Chuuya is a kezei között van.
- Most miattam, vagy Chuuya miatt aggódsz jobban? - néztem rá szúrós szemekkel.
- Mindkettőtök miatt. Még gyerekek vagytok.
- Hiszem ha látom. - viharoztam ki a szobából fel Mori irodájába.
Egyből bementem. Mori az íróasztala mögött telefonált éppen.
- Értem. Bármi történik értesíts! - tette le. - Dazai-kun?
- Gondolom tudod mi történt.
- Igen. Ott vannak ahol tegnap elintéztétek az állítólagos csoportot.
- Mit tudni?
- Tegnap nem volt más az egész, mint egy színjáték. Tatsumi tetette hogy csatlakozni akar. Akiket elintéztetek úgymond az ő csapata, vagyis onnan származik.
A vezér egy túsz volt, akire ráeröltették a szerepet. A két fegyveres támadó is az volt. Az ottani emberek pedig szintúgy. Szóval ha kevésnek vélted őket az nem véletlen volt.
- Szép húzás.
- Szerintem is. Ezért most le kéne fújnod a darabot.
- Már megyek is.
- Ja és Kouyou is megy!
- Muszáj? - fordultam meg.
- Dazai! Ez most nem fog pusztán a taktikádon múlni.
- Legyen. - mentem ki, és onnan embereimmel együtt. A tegnapi helyre mentünk.
Sötét volt a változatosság kedvéért. Ráadásul csend. Beljebb mentünk, és ekkor felkapcsoltak pár reflektort. Mind ránk irányítitták.
- Dazai! Hát eljöttél? Nem hívtalak. - üdvözölt minket Tatsumi.
- Akimura Tatsumi! Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy te valamiben sántikálsz. A gyanúm igaz volt! Szóval viseld a következményeket. - Válaszolt helyettem Kouyou.
- Óhh a rejtélyes kimonós hölgy. Téged sem hívtalak.
- Nem is kell. Hol van Chuuya?
- Óhh! Ő? Chuuya! Előjönnél? - szólt hátra.
Ekkor hátulrór előjött. Lassan lépkedett, és látszott rajta, hogy nem önmaga. A tekintete a semmibe nézett.
- Chuuya! - kiáltott fel Koyo.
- Nem hall titeket. Csak engem.
- Az átkot te tetted rá. Szóval elég megérintenem téged, és már vége is. - szólaltam meg én.
- És ezt én nem fogom hagyni. Chuuya! Ha megtennéd.
Mintha már nem is egy zombi lenne úgy indult el felém. Reagálni se volt nagyon időm, máris behúzott nekem egyet. Hátra estem a földre, de fel is álltam. Erős mint mindig. Az embereinket lefoglalta az ellenség szóval segíteni nem tudnak. Most meg Koyo harcol Chuuya ellen, de látszik, hogy nem akar neki fájdalmat okozni. Ketten maradtunk Tatsumi. Most van rá esély. Megindultam felé, de ezt Chuuya is észrevette. Egy hirtelen mozdulattal hátralökte Kouyout, majd felém ugrott, és hiába védekeztem szintúgy gyomron rúgott. A földr estem, majd Chuuya a jobb lábával rá lépett a melkasomra.
- Nem is vagytok olyan erősek mint hittem volna. Ez így túl könnyű. De szerezhetek legalább mégegy bábot.
Elkezdett Kouyou felé menni.
- Azt merd meg megtenni! - kelt fel Kouyou. - Nem leszek a bábod! Arany szellem!
Arany szellem Kouyou mögött megjelent, és védekező pozícióba váltott.
- Ha nem akarsz a bábom lenni akkor felőlem meg is hallhatsz mint Dazai.
Chuuyának nem adtam választási lehetőséget. Mindenképp velem marad.
- Mintha adtál volna neki. - szóltam vissza én.
- Tudjátok mit? Fogjátok be, és halljatok meg.
- Tudod mit? Inkább te! - egy gyors mozdulattal elővettem a pisztolyom, és már lőttem is, mielött Chuuya kirúghatta volna a kezemből.
A golyó talált. Fejbe lőttem Tatsumit aki egyből összeesett, és nem mozdult többé. A következő pillanatban Chuuya megingott, majd rám esett. Fájt a landolása. Lelöktem magamról, majd odamentem Tatsumihoz. Az emberei mind lefagyva figyeltek. Én belerúgtam a testbe. Halott volt.
- Vége van. Meghalt.
Az eset után az ellenséggel leszámoltunk, és a holtesteket pedig elintézték a rá kiszabott emberek. Chuuya egy napig aludt, majd mindent elmesélt, és mi is neki a történtekről. Mindenki megnyugodott, és azt hitte többet Tatsumiról senki nem fog hallani. Mind tévedtek.

----

Egy újabb rész kész! YAY
Remélem jó is.