Légi útitárs (Szünetel)

A hajóút

Másnap reggel elég korán kellett kelnünk, hogy elérjük azt a buszt ami elvitt a kikötőbe, ahonnan indult a hajónk.

Már a buszon találkoztam Edwarddal, de mivel nem akartam felidegesíteni a szüleimet azzal, hogy már most vele beszélgetek ezért csak odaköszöntem neki.

A kikötőben egy szép, viszonylag nagy hajó várta az utasokat. Tudomásunk szerint a hajó elindul ugye a Zakynthosi kikötőből, átmegy a sziget másik felére a Navaggio-öbölig(másnéven hajóroncs-öböl). Állítólag ott a legszebb a víz egész Európában és még abban az öbölben található egy hajóroncs is amit érdemes megnézni. Ezután vissza fogunk fordulni és ugyan azon az útvonalon megyünk vissza abba a kikötőbe ahonnan indultunk. És a visszaút során még többször is meg fogunk állni fürdőzni a tengerben.

Amikor felszálltunk a szüleim hamar megtalálták a legjobb helyet, a hajó elején, ahonnan nagyon jó volt a kilátás. Miután elindult a hajó Willel elkezdtük körbejárni a fedélzetet, hogy mindenhonnan láthassuk a tengert és a partot. Eközben annyi képet csináltunk, amennyit nem szégyeltünk.

A Navaggio-öböl felé vezető úton végig a szüleimmel és a bátyámmal voltam. Nagy részt a hajó elejénél voltunk és mivel az a része dobált a legjobban gyakran olyan érzés volt mintha egy hullámvasúton ülnénk. Ilyenkor nagyon sokat hülyéskedtünk Willel. Az út során sokszor volt az, hogy csak néztem a tengert és közben csak elmélkedtem.

Három óra út után megérkeztünk a
Navaggio-öbölbe és hát nem vicceltek azzal, hogy itt a legszebb a tenger. A kék minden árnyalatát meg lehetett találni, nagyon gyönyörű volt. Amilyen gyorsan csak tudtunk leszáltunk a hajóról, hogy a vízbe mehessünk. Mielőtt még fürödtünk volna megnéztük a hajóroncsot aminek érdekessége, hogy sokan ráírják a nevüket. A partról felvettem egy kavicsot és azzal én is belevéstem a nevemet. Egy órát tölthettünk az öbölben, ez idő alatt szinte csak úszkáltunk a kristály tiszta vízben.

Nagyon hamar eltelt az idő, rossz volt, hogy már is menni kell. Amikor álltunk a sorban a hajónknál, hogy felszáljunk még gyönyörködtem a tengerben. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem, hogy a szüleim és a bátyám már felszálltak és közben mások már be is előztek. Épp várok, hogy én is felszálljak amikor érzem, hogy valaki megbökdösi a vállam. Hirtelen nagyon megijedtem és gyorsan hátrakaptam a fejem. Hatranézek és látom, hogy Edward az.

~Te jó ég, jól megijesztettél.

~Bocsi, nem akartalak. A szüleid hol vannak?

~A hajón én kicsit lemaradtam.

~Vagy csak kihasználod ameddig még itt lehetsz.-viccelődik, de valamilyen szinten ez igaz.-

~Hát végül is, az is benne van a pakliban.-mosolygok rá.-

Ekkor én is sorra kerültem. Egyik lábammal épp léptem fel a rámpára amikor jött egy hullám ami megemelte a hajót és vele együtt a rámpát is nagyjából egy méter magasra. Olyan erővel jött a hullám, hogy hátraestem, próbáltam elkapni a korlátot, de kicsúszott a kezemből. Hátra zuhantam és ahelyett, hogy a kavicsos talajra érkeztem volna valami mást észleltem. Mögöttem Edward elkapott engem. Az egész olyan gyorsan történt, hogy hirtelen fel sem bírtam fogni.

~Bella, ugye jól vagy?-kérdezi aggódva és gyengéd tekintettel néz rám.

~Öhm... igen jól vagyok... köszi, hogy elkaptál.-nyögöm ki pár másodpercnyi hezitálás után.

Már rég rendesen a két lábamon álltam, amikor észrevettem, hogy még mindig fogja a karomat. Teljesen elvörösödve arrébb álltam tőle, majd jóval óvatosabban igyekeztem fel a hajóra, mert már így is nagyon feltartottam mindenkit. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, csak én vagyok ilyen szerencsétlen, persze ez nagyon jellemző rám, bármikor, bárhol, bárhogy képes vagyok elesni...