Penge és bűvölet [BEFEJEZETT]

8. fejezet

Nem tévedtem, amikor arra gondoltam, hogy lassan és nehézkesen fogunk haladni. Giilvas lábtörése nem csak az esetleg rögzítő miatt lassított minket, hanem egy ideig komoly fájdalmakkal is küzdött. Ugyan nem mutatta, hogy szenved, de a kínok hamar kimerítették a fiút, így kénytelenek voltunk folyton megállni. Én pedig igyekeztem nem túl feltűnően sóhajtozni emiatt, de láttam, hogy észreveszi. Nem is a tempónk volt az, ami ennyire feszültté tett, hanem a tény, hogy ki voltunk szolgáltatva az erdő összes veszélyének. Tisztában voltam vele, hogy nem állok a helyzet magaslatán, ha harcra kerül a sor. Ő persze kiváló volt benne, én viszont eltörtem a lábát. Pácban voltunk.

A helyzet persze lassan, de biztosan javult. A fájdalmak egyre enyhébbé váltak és egyre ritkábban jelentkeztek. A rögzítést viszont még nem mertem levenni Giilvas lábáról. Amikor az utunk egy tóhoz vezetett minket, úgy határoztam, megkímélem a saját bosszankodásomtól és megmártózom benne.

Az elmúlt hetek vándorlása megtette a maga hatását az ünnepi ruhámon. Be kellett látnom, hogy ha nem teszek valamit, hamarosan egyszerűen meztelenül kell majd járnom. Eszem ágában sem volt ezt megtenni, így végül némi átalakításnak vetettem alá. Eltüntettem róla a felesleges és kilógó díszeket és valamelyest meg is kurtítottam, hogy ne akadályozza a mozgásomat. Ez cseppet sem volt egyszerű művelet, hiszen a fák között semmi sem volt a segítségemre. Végül Giilvas tőrét csentem el, hogy sikerülhessen a művelet. Kényelmessé alakítani a ruhámat felért egy jóleső sóhajjal.

Magam sem tudom miért, de a tóhoz érve nagyon örültem annak, hogy ezt megtettem. Így nem kellett meztelenre vetkőznöm. Noha a menekülésünk óta egymásra voltunk utalva, mégis úgy éreztem, zavarna, ha fedetlenül látna. Így hát ruhástul vetettem magam a habok közé és feszített ritmusban kezdtem tempózni. A hideg ölelése kissé sokkolóan hatott eleinte, de ahogy egyre beljebb nyomultam a tóban, úgy vált egyre kellemesebbé a víz. Annyira magával ragadott a felszabadító érzés, hogy az sem tűnt fel, hogy már nem vagyok egyedül a tóban. Egy meglehetősen gyors árnyék haladt a vízfelszín alatt, egyenesen felém. Én sem voltam ugyan lassú, de a sok elbliccelt edzés megtette a maga hatását a testemre, az izmaim és az állóképességem jóval elmaradtak a többiekétől a faluban.

Ezért történhetett, hogy a megállíthatatlanul úszó árnyék végül utolért. Éreztem, hogy valami megragadja a bokámat, majd leránt a víz alá. Kétségbeesetten kezdtem kapálózni, miközben vaktában rúgkapáltam, hogy lerázhassam magamról a támadót. A legnagyobb meglepetésemre valóban elengedett, én pedig pánikba esve küzdöttem fel magamat a felszínre, hogy némi köhögés és köpködés után megpillantsam azt, aki lesből rám vetette magát: Giilvast. Dühösen csaptam felé a vízben levegő után kapkodva, míg ő jóízűen nevetett rajtam.

-Elment az eszed? - kérdeztem magamból kikelve, miközben távolabb húzódtam tőle.

-Látnod kellene az arcod! - nevetgélt tovább, én pedig úgy fújtattam felé, mint egy feldühödött macska. Aztán hirtelen kitágultak a szemeim és rémülten közelebb úsztam hozzá.

-Giilvas... a lábad! - nyögtem.

-Nyugi! Semmi baja a lábamnak. - vigyorodott el, majd hogy bizonyítsa is az állítását, hátradőlt és kiemelte a vízből a sérült lábát. Lassan körbemozgatta a lábfejét és elégedetten nyugtázta, hogy működik. Én viszont kevésbé voltam elragadtatva.

-Nem kellene még túlterhelned...

-Hé! Minden rendben. Egyébként meg itt vagy, ha bármi történne velem. Nem igaz? Végül is... tartozol nekem. - vonta fel a szemöldökét és ezzel valóban nem tudtam vitatkozni. Arról nem voltam meggyőződve, hogy én lennék az életek megmentésének bajnoka, de a szúrás betalált. Az újfent fellángoló szégyentől elvörösödött az arcom.

-Mondtam már, hogy sajnálom. Nem akartam. - motyogtam zavartan és hogy ezt a zavart leplezhessem, hátat fordítottam neki és újra a tó közepe felé kezdtem úszni.

-Caeda... - hallottam a lágy hangját a hátam mögül, de eszemben sem volt megfordulni. -CAEDA! - csattant már erőteljesebben a felszólítás, mint az ostor, én pedig riadtan összerezzentem és megfordultam. Ekkor már nem láthattam őt: egy hatalmas bestia magasodott előttem. Pontosabban csak a bestiának a feje, a teste többi része a vízbe veszett. Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni, a szörnyeteg ugyanis éppen felém tartott. Ezúttal nem Giilvas játékos húzása várt rám, hanem egy feneketlen mély gyomor. A testem viszont egyszerűen lefagyott, mozdulni sem tudtam, csak egyre növekvő rémülettel bámultam a közelgő veszedelemre. Ahogy a lény felém haladt, lassan kitátotta hatalmas pofáját az élet visszatért a testembe. De már késő volt. Éreztem, ahogy a borotvaéles fogak felsértik a bőrömet, ahogy megérintenek. Aztán hirtelen forogni kezdett a világ, szél süvített a füleimbe, én pedig csak bambán figyeltem, ahogy a táj elrohan a szemeim előtt. Repültem. Mielőtt felocsúdhattam volna, keményen a földbe csapódtam és jó néhány métert gurultam. A tagjaimba éles fájdalom hasított, majd egy hang szelte át a levegőt. Giilvas hangja volt az.

Reszketve emeltem fel a fejemet, hogy láthassam, mi történik. Amikor a víztükörre pillantottam, elkerekedtek a szemeim. A lény, ami az imént elhajított, most a harcos körül körözött és furcsa hangokat hallatott. Mintha csak dorombolt volna. A fiú legalább annyira értetlenül pislogott, mint én, majd nevetésben tört ki. Kényszeredetten nyögtem fel, miközben visszaejtettem a fejemet a földre.

-Ez egy kölyök! - hallottam a kiáltást. -Egy sárkánykölyök!

Hogy mi? Sárkány? A sárkányok évszázadokkal ezelőtt kihaltak. És mit keresne egy sárkánykölyök a tóban? Összezavarodtam. Nyöszörögve fordultam az oldalamra, hogy szemügyre vehessem, mi történik. Foltok úsztak a látómezőmben. Próbáltam szavakat formálni, de csak szánalmas, nyüszítő hangokra futotta.

Csak halványan érzékeltem, amikor Giilvas felkiáltott, majd csobbanásokat. Eleinte egészen aprókat, amelyeket újabb loccsanások követtek, ezúttal már egy nagyobb test mozgásának a a hangjai voltak. Elsötétült előttem az egész világ. 

-----------------------------------------------------------------------

Úgy tűnik, mégsem haltak ki a sárkányok és Caedának meg is gyűlt egyel a baja. Na, de mi lesz Giilvasszal, amíg ő a parton hever eszméletlenül? Jövő héten megtudhatod! ;)

Addig is, ha tetszett a 8. fejezet, oszd meg a barátaiddal is és írd meg a véleményedet kommentben!