Shut Up Flower Boy Band: Küzdj az álmodért!

Prológus

Igen ez lennék én. Park Oceane. A nevemet elvileg azért kaptam, mert olyan ragyogóan kék a szemem, mint az óceán. Hogy kik adták nekem ezt a nevet? Nem tudom. Mármint nyílván a szüleim, de ők születésem után beadtak egy árvaházba méghozzá Szöulba. Három évesen örökbe fogadott két angyali lélek, akik az új szüleim lettek. Tíz éves voltam, amikor végre elmondták nekem, hogy nagy valószínűséggel az eredeti szüleim éppen Szöulban "nyaraltak" amikor megszülettem. Ők francia állampolgárok voltak. Hogy miért váltak meg tőlem azt nem mondták meg az árvaházban dolgozó nővéreknek. De igazából nem is baj. Nem sokszor gondolok rájuk és szerintem ez így van rendjén. Szeretem a mostani szüleimet. Kedvesek, megértőek, őszinték és a legfontosabb, hogy szeretnek.

Semmi gondom nem volt az életemmel addig, amíg be nem kerültem egy Dong Nae nevezetű gimnáziumba. Ott minden megváltozott. Már nem mosolyogtam annyit mint régen, és ennek meg is volt az oka. Különcségem miatt állandóan piszkáltak, szőke hajam és kék szemem miatt pedig mindig Barbie babának hívtak, ami őszintén szólva nem esett jól. Ha páros feladatot kellett elvégeznünk senki sem akart párban lenni velem és testnevelés órán sem akart senki a csapatába. Eleinte még nem foglalkoztam ezekkel. Próbáltam barátkozni és elengedni a fülem mellett a mindennapi beszólásokat. De senki sem bírja örökké...Egyszer amikor a szüleimet is szóba hozták annyira felment bennem a pumpa, hogy nekiestem az előttem nevetgélő lánynak. Két tanár kellett, hogy leszedjenek arról a ribancról. Ez sajnos az igazgató fülébe jutott, aki egyből be is hívatta a szüleimet. Kaptam egy intőt meg egy kis dorgálást. Azt hittem ezzel vége. Azt hittem, hogy a többiek emiatt talán félni fognak tőlem és többet már nem fognak piszkálni. Azt hittem...De nem így történt. Mikor egyik reggel a tornaterem felé vettem az irányt hirtelen megjelent előttem pár osztálytársam, akik kezében egy-egy nagyobb kő lapult. Vihogva elkezdtek dobálni, több sebet is ejtettek rajtam. Az egyik erősebb fiú éppen a fejemet célozta meg, amikor is egy magasabb srác megjelent mögötte és hátracsavarta a kezét. Ezt követően még öt srác jelent meg, akiktől az osztálytársaim úgy berezeltek, hogy sikítozva rohantak be a suliba. Több sebből vérezve néztem rá arra a hat fiúra, akik megmentették az életemet. A balhé után azt hittem ott hagynak vagy valami hasonló, de azonnal bevittek az iskola dokihoz. Végig ott maradtak velem és emlékszem, rengetegszer megveregették a vállamat azért, amiért olyan belevaló vagyok, hogy 14 évesen nem kezdek el bőgni pár karcolás miatt. Persze mikor már a doki a sebeimet kezelte akkor nyílván elbőgtem magam, de közben boldog is voltam, hogy szereztem hat új legjobb barátot, akik mindig készek voltak arra, hogy megmentsenek. Ha kell az életük árán is!

Köszönöm nektek...

Kwon Jihyuk

Lee Hyunsoo

Kim Hajin

Seo Kyungjong

Jang Doil

Joo Byunghee

Hali. ^^

Hoztam nektek egy történetet, amit egyszer már kiraktam valamikor réges-régen, de úgy gondoltam ráférne egy kis javítás úgyhogy leszedtem. Átfutott az agyamon, hogy talán már ki sem rakom, de annyira nem hagyott nyugodni, hogy talán valakinek hátha tetszik. :D Szóval itt van...^^"

(A TÖRTÉNETSZÁL A SOROZAT SZERINT ÍRÓDIK!)