Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|40.rész|

.....

...

..

.

Mi ez? Kié ez az ismerős hang? Ugye jól hallottam mit mondott? Olyan rég hallottam már... a nevem.

.

..

...

....

Az illatok egy szempillantás alatt csaptak meg, amit a sokkolt agyam alig tudott feldolgozni. Hallottam az egyenletes lélegzetvételemet, ami keveredett a szívverésem halk dobogásával. Éreztem valami puha meleg dolgot a bőrömön, ahogy azt is, hogy fekvő pozícióban vagyok. Az érzékszerveim a hirtelen sokktól egyszerre sikoltoztak, így moccanni se tudtam. Sötétség. Próbáltam felnyitni a szemhéjaimat, de még nem ment. Szép lassan a fájdalom a fejemben visszatért, ami a szervezetem megeröltetésétől csak erősödött.

-Látom már felébredtél.- hallottam meg ugyanazt a hangot mint pár perce.

Erre összerezzentem és egyre kíváncsibban akartam kinyitni a szemeimet, hogy megnézzem az illetőt. Egy fiú hang volt. Nem volt túl idős, de mégis érett, és tagolt csengése volt. Biztos vagyok benne hogy hallottam már valahol ezt a jellegzetes hangot, de hirtelen a kusza gondolataimmal nem mentem semmire.

Egyre jobban erölködtem hogy felnyissam a szemeimet, de csak az ujjaim végét tudtam mozgatni remegtetve. Meleg, de mégis hideg.

-Ne erőlködj, miután kishíján meghaltál.- mondta.- Hagyj időt a testednek, hogy regenerálódjon.

A hangja hallatán elöntött a végtelen nyugalom. Valamiért olyan puha és kedves volt, hogy a testemet könnyebbnek éreztem. Már nem zúgott a fejem és nem is árasztották el az agyamat úgy az információk mindenhonnan. Egyedül csak a saját levegővételem hallottam, ami mégjobban megnyugtatott.

Lassan képes voltam felnyitni a szemeimet, és bár homályosan, de láttam a fehér plafont. A fény vakító volt a komor sötétség után, így meg is ráncoltam a szemöldökeimet. Óvatosan balra hajtottam a fejemet, így már képes voltam látni, hogy egy ember alak ül mellettem 1 méterre. Bár nem tudtam pontosan megmondani ki volt, a fáradt pupilláim miatt

-Ki...- nyögtem ki halkan.

Erre az illető mintha kinevetett volna kuncogott, és a szemeimre helyezte hideg kezét. Újra sötét.

-Senki. Inkább csak pihenj, Diana.

Újra megrezzentek az ujjaim a nevemre, de nem tudtam semmit se mondani, csak figyelni a sötétben. Hirtelen megcsapta az orromat egy finom illat, ami leginkább a gyöngyvirágra emlékeztetett. Lágy és elegáns illat.

A következő amit hallottam a mellettem lévő szék recsegése, ahogy felállnak róla. A kezét elhúzta, de még mindig nem láttam semmit, csak a jól ismert sötétséget. Így vakon és némán végighallgattam a cipő kopogását, majd az ajtó nyitódását és csukódását. Elment.

|□|

-.....mly!...mly!

Egyre hangosabban hallottam ahogy valaki beszél hozzám, miközben a kezemet szorítja. Nehézkesen résnyire nyitom a szemeimet és megvárom, míg hozzászoknak a fényhez.

-Emily!! Emily, hallasz?- szólítgat még mindig az illető.

-Felség...?- motyogom értetlenül.

A Herceg méregzöld szemeivel találom szembe magam, amik most ijedten bámulnak az enyéimbe. Sötétszőke tincsei kócosan lógnak az arcába, így kissé takarva tökéletes arcát.

-Hála Istennek...- hajtja le fáradtan a fejét.- ...Annyira örülök...

Zavarodottan nézem még mindig az arcát, majd lenézve látom, ahogy fájdalmasan kapaszkodik a kezembe. Mire felfogom az arcomra egy halvány pír szökik, majd ijedten felpattanok:
-Fe-Felség? Mit keres maga itt?!

Lassan felemeli a fejét, és kimerülten elmosolyodik:
-Annyira hálás vagyok. Úgy örülök, hogy jól vagy.

-Csak nem... hozzám jött?

-Haha.. Úgy aggódtam érted.- nevetett fel megkönnyebbülve, és a vállamba temette arcát.- Életemben nem féltem még ennyire. Hát nem nevetséges..?

Egy szempillantás alatt vörösbe váltott az arcom, és ijedten dadogtam:
-Fe-Fe-Felség?! Minden rendben?

-Nem... Elfáradtam...- motyogta a vállamba.- Hadd pihenjek.

Bár az arcom égetett és a gondolataim csak úgy cikáztak, mégse szóltam egy szót se. Engedtem, hogy tegye amit akar annak ellenére, hogy nem értek semmit. Valamiért... zakatolt a szívem.

Habár most mosolyogva nézek a férfira, de a gondolataim mégis máshol járnak. A személynél, aki nem rég a nevemen szólított. A jeges kezű, gyöngyvirág illatú fiún, aki csak homályosan engedte hogy lássam.

|□|

Éééééés kész~ Ha... Fáradt vagyok, és még csomó teendőm van!! AGHHHHH SZÉTROBBAN A FEJEM!!! Na, majd vasárnap találkozunk, én gyorsan megyek is. ^^

XOXO: Tunci123