BLUE JEANS. KIM YOHAN

PROLÓGUS

csupasz bőrön játszadozó, erőtlen napsugarak tánca a kellemes, késő nyári szél egyetlen, igaz partnereként, mindez megfűszerezve a nyitott ablakon kivándorló, mézédes sütemény illattal, amely orrot csiklandozva fokozza az édesség iránti vágyódást. ez az idillikus, vasárnap délutáni életkép kiegészül a lassacskán sárguló égbolttal, az onnan apránként tünedező felhőkkel, s apró madarak fület gyönyörködtető énekével. a kerítésen kívüli világ is kezdett elcsendesedni, bár azt nem igazán lehet kinyilvánítani, hogy előtte oly' mozgalmas lett volna. a pár arra járó-kelő lomha, megfáradt mozdulatokkal haladt el a porta előtt, vagy éppen olyan is akadt, aki energikusan, szinte rohanva szedte lábait a járdán.

ő a fűben üldögélve, csodálva a lemenőben lévő napot, illetve az égen repkedő madarakat, csendben hallgatta az arra tévedő méhek alig észrevehető zümmögését. naptól piros orcáját a szél simogatta, míg kezei az előtte békésen szunyókáló, zsömleszín kutyusával tették ugyanezt. egy rég hallott dallamot dudorászva már épp azon volt, hogy ő is ledőljön a pázsiton, ám valami megzavarta békés pihenését.

vagyis inkább, jobban mondva valaki.