- ♡ -
Forró ajkak tapadtak szájára, melyek erősen csókolták párnáit, míg a nyelvére futó fűszeres, tömény fahéj aroma az eszét vette. Nem tiltakozott, csak élvezte, miképp a sikátor falának nedves, hideg téglája kicsit lehűtötte őt, miközben a kék szemű vadsága egyszerre tüzelte lelkét. Mikor a fiatalabb a kócos tincsek közé vezette ujjait, addig Louis a göndör fürtökre mart, ezzel a kis loknis nyakát ívesre feszítve. Harry védtelen, ártatlan nyögése beindította a felette görnyedő mélyről jövő, féktelen vágyait.
Tenyerét a gyönyörtől szenvedő, vergődő fiú derekára simította, majd beszökve az anyag alá, a finom bőrre markolva közelebb húzta őt magához. Ágyékával dörgölőzésbe kezdett a másiké ellen, enyhe döfködésbe, hamis élvezetté varázsolva a fájdalmat, amit valójában okozni kívánt.
- Menjünk haza -susogta Harold minduntalan, de a lopott csókok rögvest csitításra intették, már nem menekülhetett.
Louis erősen tartotta, nem szabadulhatott, de talán nem is kívánt igazán. Szívének egyik fele maradni akart, míg a másik szaladni, minél messzebbre. De az a finom illat ... Imádta.
Az óceán, az a rideg, jéghideg zafír tekintet értetlenül pislogott rá, mint egy tébolyultra, egy eszét vesztett lelketlenre. A helyszín is hamar változott, a sikátor forogni kezdett, a tompa lámpafények összemosódtak körülötte, míg elfelejtvén levegőt venni sipákolt.
- Már otthon vagy -felelte a magas, recés hang, aztán ...
Aztán Louis eltűnt, ő pedig felébredt.
- ▪ -
Sötét volt még, a vörösödő, pirkadatot varázsoló csíkok mégis ügyesen, szinte észrevétlenül táncoltak egyre feljebb, magukkal hozván a hajnalt, az ébredést. Csak az árnyéka látszódott csupán, egy a sok közül, mely a lepedők között pihent. A könyökére támaszkodott, látszott, hogy mély gondolkodásba esvén agyalt épp valamin, talán egy rejtvényen. Az elejétől indult, de mikor elindult, akkor egy labirintusba tévedt, ahol a kanyargó sorokba bontakozva mindig megakadt.
Késő volt, sétálni indult. A szokásos úton ment, zenét hallgatott. Emlékszik, mikor elesett, tiszta neki az is, hogy aztán Louis jelent meg, és segítette fel őt, majd haza is együtt jöttek, a kék szemű egészen a tornácukig kísérte. Zuhanyzott, pizsamát öltött, aztán lefeküdt.
Az mégsem lehet, hogy csak egy álom volt minden, ami lezajlott előtte. Annyira valóságosnak hatott pedig ... Mint egy ócska, ravasz játék. Az elméje bolondot csinált belőle azáltal, hogy felhasználván félelmeit és vágyait is egyaránt egy csalóka látomást alkotott, aminek ő aztán képes volt bedőlni.
Jól tudta, a félelem nem hátrány, viszont az embernek kötelező megismernie az új dolgokat, nem rejtőzhet el a takaró alá, mint egy kisgyerek. Úgy döntött; részt vesz Louis játékában.
Ha már az álomvölgy úgyis megelőzte őt ezzel.
Bár ne tette volna.
- ♡ -
