A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

8. Megoldást találni

– Megjöttem! – kiáltotta el magát Ben, amint belépett a Logan-házba. Semmi válasz. A hangok alapján Mr. Logan szokás szerint a garázsban bütykölt. Rossz érzés volt Carl nélkül hazajönni a munkából, annyira rossz, hogy inkább az ajtón jött be, hátha Mr. Logan megjegyzést tesz a zsírszagú hajára.

Talán jobb lenne Carlt is halottnak tekintenie. Vagy könnyebb. Minden jobb, mint a bizonytalanság. Talán az van neki megírva, hogy sose legyen senkije, és mindenki szarul járjon, aki csak közel kerül hozzá.

Ledobta a dzsekijét és a cipőjét az előszobában, és egy teljes pillanatra normális embernek érezte magát, aki nem az ablakon mászik be a szobájába. Ismét a vállára kapta a táskáját, a munkaruháját útközben bedobta a szennyesbe – mosnia is kéne, mert különben hamar ruha nélkül maradnak, és senki más nem képes rá ebben a házban. Vetett egy elkínzott pillantást a konyhára, mielőtt nekiállt volna rendet rakni.

Többnyire Carl főzött. Az apja nem fogadott házvezetőnőt, és mivel nem igazán csinált bármit azért, hogy ellássa magát vagy a fiát, Carl viszonylag gyorsan megtanult főzni. Ben igyekezett nem gondolni arra, hogy ezután valószínűleg sose lesz már ilyen.

Miután elpakolt, felcaplatott az emeletre, behajította a táskáját a szobájába, és egyenesen Carl birodalma felé indult.

– Helló, haver – nézett be a szobába, bár biztos volt benne, hogy senki sem fog válaszolni. Mégis mit várjon egy kómás embertől?

Idegennek tűnt Carl szobájában a rengeteg kórházi gép, a csipogásuk és a búgásuk zavarónak hatott a néma csöndben, ahogy az ágyon fekvő alak is. Carl fél arcát kötés fedte, minden testrészét harmadfokú égések borították. Ben olvasta a kórházi jelentést, már az is csoda volt, hogy Carl egyáltalán túlélte a robbanást.

Neki kellett volna így megsérülnie, Carl miatta ment be az iskolába, csak segíteni akart rajta, az ő hibája az egész, az erdőben kellett volna maradnia és ott megvárni Carlt...

Nem lett volna szabad szerencsésnek lennie. Nem lett volna szabad feltámadnia. Miért nem Carlnak volt a gyors gyógyulás a képessége?

Leült az ágy mellé a forgószékre és felhúzta a térdét a mellkasa elé. Elvileg a kómában lévők hallják, ha beszélnek hozzájuk, de nem talált semmit a fejében, amiről beszélni érdemes. Mégis mit lehet mondani egy kómában lévő legjobb barátnak?

– Mindig azt mondtad, lógjak másokkal is – motyogta maga elé, őszintén remélve, hogy egy szó sem igaz abból, amit a kómások hallásáról mondanak. – Tessék, most összejött a dolog. Az új csaj eddig az egyetlen, aki nem zavart el maga mellől. Mindent látott aznap. Hogy mi vagyok, hogy túlélted... ő is olyan fura szerzet. Neki nem lett semmi baja. És egész rendes. Orrba vágott, hogy ne kapjak igazolatlant. Ráfogtam néhány végzősre. Tagadták az egészet, mégis elzárást kaptak... – keserűen felnevetett. Még a káröröm se volt ugyanaz.

– Még mindig seggfej vagy, kölyök – jött az erőtlen válasz. Ben ijedtében leesett a székről.

– Te ébren vagy? – tápászkodott fel pár másodperccel később.

– Már igen. – Carl hangja alig volt több valami rekedt suttogásnál. – Mi történt?

– Nem tudni – felelte Ben, és felhúzta a mellkasához a térdét. – Nem mondtak nekünk semmit, hogy mitől robbant fel a suli...

– Nem a sulival. Veled. Velem. – Carl résnyire kinyitotta az ép szemét és kíváncsian fürkészte Ben arcát.

Ben megvonta a vállát, és piszkálni kezdett a farmerján egy szakadást. – Meghaltam. Úgy egy percre. Te meg... csoda, hogy túlélted...

Nem jött azonnal válasz. Aztán...

– Kölyök, nem érzem a lábam.

Ben itt fagyott le. Hosszú pillanatokon keresztül kattogott az agya, hogy mit válaszoljon.

– Találunk rá megoldást – felelte végül, a torkátszáraznak érezte, mint az afrikai sivatag. – Megígérem.