Kétség - [BEFEJEZETT]

XIII. Fejezet

Prüszkölve ébredtem. Valami ismeretlen, csípős anyag kúszott fel az orromba. Sőt, mintha az agyamig hatolt volna fel. Köhögtem is párat és a szemem is könnybe lábadt. 

Mi a szar ez? Drog? Még mindig a kezemben van, de ahogy ráeszméltem, gyorsan ki is dobtam a kukába. 

Itthon vagyok. És nem ugyanabban a ruhában. És véres a felsőm! 

Ránéztem a falon csüngő órára, de már sejtettem, mennyi az idő. 

Hat óra. Pontosan. Remek! 

Itt állok beszívva és nem tudom, mennyi embert öltem meg. Ha ezt a mondatot hangosan kimondanám, első utam a gumiszobába vezetne. 

Próbáltam lenyugodni, de sehogy sem tudtam. Arra még emlékszem, hogy kimentem hányni, de utána semmire. 

Mi lehet Thomassal? Vajon bántottam? Vagy megöltem? És Anna vajon tud róla, hogy itthon vagyok? 

Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben kivettem a telefonom a táskám zsebéből. Egészen meglepődtem azon, amit láttam: nyolc nem fogadott hívás. Kettő Annától, a többi Thomastól. 

Tehát nem halt meg! Az utolsó hívás negyed órája volt. 

Először a barátnőmet hívtam vissza és közöltem, hogy elkaphattam valami náthát, ne jöjjön át, nehogy ő is elkapja.

Aztán átöltöztem pizsamába  és csak ültem és bambultam. Bizonyára már el is kezdett hatni ez a cucc, mert egyre szaporábban vettem a levegőt és folyt rólam a verejték. 

Folyton olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy valaki figyel. Biztos, hogy valaki követett. Az ablakra néztem már vagy huszadszorra, de semmi. 

Levettem a zoknimat és nem lepődtem meg, hogy össze-vissza van vagdosva és tele van horzsolásokkal, továbbá a takarót is messzire löktem, de az ablakot nem nyitottam ki, semmi esetre sem. 

Nagyon melegem van! De nem jöhet be senki! Mert, ha valaki kint leselkedik utánam, akkor nem könnyíthetem meg a dolgát!

Fújtam egyet és a csendre koncentráltam. 

Nagyot ugrottam, mikor egyszer csak elkezdett hangosan csörögni a telefonom.