Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

5. fejezet

Jungkook

Azon tűnődtem, ahogy haladtunk a kórház felé, hogy vajon, ha most nem hallgatok a megérzésemre, akkor valaki más rátalált volna? Vagy lehet, hogy megfagy ma éjjel? Még a hideg is kirázott ettől.

Pokoli hosszúnak tűnt az út, nem szólt hozzám senki ezalatt, mondjuk végig erre a szegény lányra figyeltem. Tiszta verejték volt, legalább négy réteg ruha, de meglepő módon nem voltak koszosak. Nem éreztem rajta bűzt, hogy esetleg nem lenne lehetősége a mosdásra, egész egyszerűen csak fáradt volt a bőre, kissé beesett, ami valószínű, hogy a rendszertelen étkezés miatt volt, mert a keze is elég csontosnak tűnt. Sunbaenim leparkolt a kórház bejárata előtt. Namjoon hyung fogta a hátsóajtót, míg ő kihúzta, és az ölébe vitte be a betegfelvételig.

- Mi történt, uram? - szaladt egy férfi ápoló.

- Magas láza van, valószínűleg tüdőgyulladás és kihűlés veszélye fenyegeti – mondta a lehető legnyugodtabban. Azonnal hordágyat szerzett valahonnan az ápoló, és átvette Minhee-ssit.

- Hamarosan információval érkezem vissza, addig felveszik az adatokat – mutatott a recepciós hölgyre.

- Jó estét, uraim – köszönt a hölgy, meghajoltunk. - A hölgy neve? - Sunbaenim rám pillantott.

- Choi Min Hee – léptem közelebb.

- Címe? - elhallgattunk.

- Nos, az minden csak nem otthon – jegyezte meg Sunbaenim.

- Rokonok? - nézett a menedzserünkre a hölgy.

- Ha sokáig itt maradunk, akkor ezek a kölykök – biccentett hátra ránk –, arra is rávesznek ma este. Amúgy, nem.

- Akkor valakit tudunk értesíteni a hölgy családjából?

- Kisasszony, a lány egyedül élt a szegénynegyedben, nem ismerünk senkit, valószínűleg meg is halt volna, ha nem találunk rá – kapaszkodtam aggódva a pultba. Sunbaenim a vállamra tette a kezét.

- A fiú arra akar kilyukadni, hogy a számlát a Big Hit Entertainment fogja állni – tette le az igazolványát Sunbaenim. - Valamint értesítendő személy én leszek.

Soha életemben nem voltam még ennyire hálás Sunbaenimnek. A szívem komolyan túlcsordult szeretettel. Nem ismerte, mégis megtette ezt értem. Szigorú velünk, de ilyenkor látszik, hogy nagyon szeret bennünket. Mielőtt eljöttünk az ápoló megadta a szobaszámot, de csak akkor lesz látogatható, ha telefonon értesítenek minket. Nagyon reménykedtem benne, hogy fognak.

Minhee-ssit látva, ahogy az éjszaka közepén áthaladtunk Hannam Hill védett kapuján, a szívem elszorult. Mondjuk az én családom sem volt gazdag, a középosztálybeliekhez tartoztunk, sokat küzdöttem az álmaimért, hogy idáig eljussak, és persze jól kellett döntenem, mikor megadtam az esélyt ennek az apró ügynökségnek. Bang PD-nek szintén sokat köszönhetünk, de ő mindig azt vallja, hogy a mi érdemünk, mert ha nem olyanok vagyunk amilyenek, ezt sosem tudtuk volna elérni, és igaza van.

- Fogok szólni, ha van valami – köszönt el a liftnél tőlünk. Szerencsére már elég nagyok vagyunk, így nem kell együtt élnünk a menedzserünkkel. A srácokkal is már külön lakhatnánk, de mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy együtt szeretnénk maradni.

- Sunbaenim, nagyon szépen köszönöm – hajoltam a lehető legmélyebbre.

- Nem tudom, hogyan vettél erre rá, de szívesen – tekintette szigorú maradt, mégis erőltetett egy mosolyt az arcára. Tisztában voltam vele, hogy túl sokat kértem, és ez a mi szakmánkban veszélyes.