A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

17. Fejlövés közelről

Kory nem járhatott Rickkel iskolába – túl feltűnő jelenség volt ahhoz, hogy egyszerűen besétáljon a gimnáziumba, így többnyire egy emelettel lejjebb tartózkodott Sarah lakásán, Rick csak reggel és este találkozott vele. Amúgy Rick látta, hogy a lány halálosan unja magát a négy fal között, és hogy szívesebben lenne vele odakint vele – Wilson nagyon nem akarta, hogy Kory a kelleténél többször kijárjon az utcára, vagy ha igen, akkor csak napnyugta után.

Az igazat megvallva Rick inkább örült, hogy Kory nincs feltöltve UV-fénnyel. Elég volt attól félnie, hogy az unokahúga a fejére gyújtja a házat, nem akart még egy problémát.

Viszont Koryt nem volt egyszerű titokban tartani Rovena és Ben előtt, akik napi szinten az ő lakása előtt sétáltak el.

– Beköltözött valaki alád? – kérdezte egy Rovena, miközben hazafelé baktattak. – Láttam, hogy ég a villany az alattad lévő lakásban.

– Ja – vonta meg a vállát Rick – úgyis felesleges titkolnia, hogy lakik alatta valaki. – Valami egyedülálló anyuka. Van egy cuki kislánya.

– Valaki gyereket említett? – fordult hátra Ben. – Hol és kinek?

– Rick szomszédjának – vigyorodott el Rovena. – Ne törd magad, Brington, ha az a gyerek meglát téged, elkapja a sírógörcs.

– Ugyan már... – tárta szét a karját Ben egy elnéző mosoly kíséretében. – Imádnak a srácok. Láttál te már ennél ölelnivalóbb jelenséget? – mutatott magára. Rick prüszkölve felnevetett.

– Ja, ölelnivaló vagy. A nyakad körül, egy kötéllel.

– Csak irigykedsz, Greyman, mert akkora seggfej vagy, hogy téged minden kiskölyök elsőre megutál – öltött rá nyelvet Ben, továbbra is vigyorogva. Volt egy ilyen rossz szokása, szóval képtelenség volt nem észrevenni, hogy olyan kétágú nyelve van, mint egy kígyónak.

– Én legalább nem úgy nézek ki, mint egy emberbe oltott gyík.

Rovena próbált nem röhögni azon, ahogy Rick és Ben egymást szurkálják.

– Rém röhejesek vagytok ilyenkor, tudjátok? – kérdezte. Fölöttük hangos durranással szétrobbant az utcai lámpa égője. Ben a fejébe húzta a csuklyáját a záporozó üvegcserepek ellen védekezésképp, Rick és Rovena pedig a karjukkal védték a fejüket.

– Rae, hogy nem szállt rád még ezért az önkormányzat? – kérdezte Ben, miközben lerázta a szilánkokat a pulóveréből.

– Nem tudom – vonta meg a vállát Rovena.

– Nem tudod megtanulni ezt kezelni vagy valami? – halászott ki Rick kócos tincsei közül egy üvegdarabkát.

– Próbáltam – sóhajtott Rovena. – Kisebb dolgokat tudok csinálni, csak itt vannak ezek... – a szétrobbantott lámpára pillantott. – Nem tudok velük mit kezdeni.

– Biztos csak gyakorlás kérdése – próbálta felvidítani Ben. – Nekem se ment elsőre a saját erőm kezelése.

– Brington, neked most se megy – vigyorgott Rick, mire Ben mindkét karját késpengeszerű pendülés kíséretében elborították a pikkelyek, a körmei meg hirtelen karmokká alakultak. Szeme sárgán felizzott, és nagyjából olyan hangot adott ki, mint egy felbőszített nagymacska.

– Ne akard, hogy rajtad kezdjem el gyakorolni – mondta, és Rick felé suhintott az egyik kezével. Rick kínjában felnevetett, és elhajolt a felé lendülő karmok elől.

– Kérlek, ha meg akarjátok ölni egymást, ne az utcán tegyétek – forgatta a szemét Rovena.

– Én még nem öltem meg senkit – vágta zsebre a kezét Ben, a pikkelyei csilingelve szóródtak szét a járdán. – Még.

– Az próbáld meg – sziszegte Rick. Ben magában morogva menetirányba fordult. Rovena már kezdte azt hinni, hogy ezzel a vita le is rendeződött.

Aztán alig fél perccel később Ben hirtelen kitolta a szárnyait, hátrafordult és rámordult Rickre. Rovena ijedtében ugrott egyet, Rick szintúgy. A másodperc törtrésze alatt előkerült valahonnan a dzsekije alól egy pisztoly, és minden teketóriázás nélkül elsütötte.

Sikeresen fejbelőtte Bent. A fiú hátravetődött a lövedék erejétől, hanyattvágódott a betonon, az arca még tükrözte az utolsó döbbenetet.

Rovena felsikoltott, mire a beton felrepedezett körülötte és méternyi betonfalak nőttek ki a földből. A lövés visszhangot vert az utcában, az összes környező fáról felrebbentek a madarak. Rovena meg csak bámulta Ben holttestét, a homlokán egy véres, két centi átmérőjű lyukkal, a feje körül szétszóródott véres csont- és agyvelő-maradványokkal.

Aztán Rickre pillantott. A fiú még mindig a kezében szorongatta a pisztolyt, és úgy meredt a holttestre, mint aki maga sem hiszi el, mit művelt.

– Te... megölted... – hebegte Rovena, a döbbenettől alig jutott szóhoz, tekintete ide-oda ugrált a holttest és Rick között. – Basszki, egyáltalán honnan volt... azt mondtad, csak...

– Majd később elmagyarázom. – Rick felegyenesedett, és visszadugta a dzsekije alá a pisztolyt. Nem vette le a szemét a holttestről, a hangja kába volt kissé. – Különben is halhatatlan... vagy nem?

– Azért nem hiszem, hogy túlélne egy közeli fejlövést... – Rovena maga se értette, hogy kúszott fel a hangja ilyen magasságokba.

Alig hogy kimondta, Ben hörögve levegőt vett, és nyögvenyelősen feltámaszkodott a tenyerére. A lyuk még mindig a homlokán volt, ami igencsak zombiszerű külsőt kölcsönzött neki.

– Greyman, ezért egy szép napon megöllek – hörögte, és helyreroppantotta a nyakát.

– Biztos, hogy nem lett belőle zombisárkány? – kérdezte Rick, és újra felemelte a pisztolyát Ben irányába.

– Persze, hogy nem, te agyalágyult – krákogta Ben, és álló helyzetbe tornázta magát. Kinyújtózkodott, mintha csak egy kiadós alvásból ébredt volna fel, nem pedig a halálból tért volna vissza.

Rick úgy nézett Benre, mint aki nem hiszi el, amit lát.

– Na jó, ez beteg – nyögött fel.

– Nekem mondod? – kérdezte Ben. A lövedék ütötte lyuk már zsugorodni kezdett a homlokán.

– Tudjátok, mit a beteg? – csattant fel Rovena. – Hogy egykőtök épp most lőtte agyon a másikat, és úgy dumáltok róla, mintha mi sem történt volna...

– Tényleg nem történt semmi – mondta Ben ártatlan képpel. – Tán halott vagyok?

– De lelőtt téged – tárta szét a karját Rovena. – Ki akart nyírni...

– Ahogy még jó páran – vonta meg a vállát Ben. – Biztos már tervezgette egy ideje.

– Ebben az egyben igaza van – dünnyögte Rick.

Rovena viszont nagyon nem akart túllépni azon, hogy az egyik barátja agyonlőtte a másikat. Rendben, fiúk, elintézik maguk közt... de azért ez mégiscsak túlzás.

Végül feladta a győzködésüket, és megszaporázva a lépteit Rick után sietett, Ben szokás szerint öt méterrel előttük sétált zsebre vágott kézzel. Rick mellette gyanúsan zordnak tűnt, a napszemüveg mellé még a fejébe húzta a csuklyáját. Rovena próbálta legalább megközelíteni az auráját, hogy rájöjjön, mit érezhet a fiú, ha már a gondolataiban nem tud olvasni. Nem sikerült.

Rick hamarosan elbúcsúzott tőlük a lakása előtt. A kinti borongós idő miatt odabent az első emeleten égett a lámpa. Rovena két nő alakját vette ki az ablak mögött. Furcsa, Rick egyedülálló anyukát említett... épp rá akart kérdezni, de Rick már eltűnt az új, kevésbé kopott, zöldre festett fém bejárati ajtaja mögött.

– Jössz, vagy azt akarod, hogy kinőjön alattad a fű? – kérdezte Ben, mire Rovena észbe kapott, és már indult is Ben után.