A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

20. Kisujjeskü

Hamarosan véget ért a tanév, ami Rovena, Rick és Ben számára a teljes szabadságot jelentette. A collinswoodi nyarak hűvösek és gyakran esősek voltak, kánikula csak nagy ritkán fordult elő az álmos kisvárosban, de ez nem riasztotta el az embereket attól, hogy lemenjenek a tengerpartra fürdeni vagy napozni. Rovenáék több okból sem rajongtak a tömegért, így megmaradtak az erdőn túli szirteknél és a kicsi öblöknél, amiket elkerült a tanévet kipihenni vágyó diáksereg.

– Tényleg, Rick, a szüleid mikor jönnek haza? – kérdezte Rovena kezében egy könyvvel és egy nagy pohár jegesteával, Carl kocsijának a tetején heverészve. Aznap is meglátogattak egy kicsi, eldugott öblöt az erdőn túl, ahova csak egy rozoga földút vezetett, és dagály idején teljesen ellepte a víz. De a dagály épp most húzódott vissza, így rengeteg idejük maradt arra, hogy ne csináljanak semmit, csak feküdjenek a még nedves homokban, vagy épp a kocsi tetején.

Rick a fejét rázta és visszadobta a labdát Carlnak.

– Tényleg, haver, nem látogatod meg a szüleidet? – kapott a témán Carl. – Vagy nem jönnek ők vissza Európából?

– Most, hogy mondod, egyszer sem láttam az őseit – gondolkodott hangosan Ben. – Európában vannak, ugye? Szünet van, miért nem mész utánuk?

– Nem Európában vannak – felelte Rick. – És nem találkozom velük. – Elkapta a felé repülő labdát és azonnal vissza is hajította.

– Ne már, haver... – Ben otthagyta a homokvárat és Rick felé fordult. – Összevesztél velük, vagy mi? Mert akkor gyorsan békülj ki velük, és örülj, hogy még megvannak... mert innen egyedül neked van meg mindkettő.

– Nem vesztem velük össze. – Rick hangjában idegesség csengett. – Csak... nem találkozom velük többet.

Ben gyanakvóan hunyorított. – Aha. Ki vele, mi történt?

Rick olyan jeges pillantást vetett Benre, hogy az menten behúzta a nyakát.

– Meghaltak.

A tengerzúgás és a sirályok vijjogása mintha hirtelen abbamaradt volna, akkora csend támadt.

– De már régen volt – tette hozzá Rick, amikor észrevette, milyen reakciót váltott ki mindenkiből az az aprócska, mégis ólomsúlyú szó. – Nyolc éve. Vagyis inkább már kilenc.

Csend.

Mélységes, fojtogató csend.

– Valami gond van? – kérdezte Rick, amikor már kezdte idegesíteni a három rá szegeződő szempár.

Végül Rovena szólalt meg először.

– Hazudtál.

– Igen, hazudtam – ismerte be Rick.

– Miért volt erre szükség? – A hangja csöpögött a csalódottságtól.

– Lövésem sincs – vonta meg a vállát Rick, és epésen hozzátette: – Gondoltam, kiolvastad a gondolataimból, ahogy mindenkivel teszed.

Rovena nem vörösödött el, csak két rózsaszín folt jelent meg az orcáján a dühtől. – Sose olvastam a gondolataitokban az engedélyetek nélkül... de a tiedben még engedéllyel se tudtam volna, mert úgy be vagy zárkózva, hogy azon képtelenség átlátni, Greyman. Ha egyáltalán ez a neved.

– Most már igen – felelte Rick egyre idegesebben. – De ha érdekel, évekkel ezelőtt változtattam meg.

– Carl, szerintem menjünk úszni – jegyezte meg halkan Ben, és a nyakát behúzva elsomfordált a víz felé, nyomában Carllal.

– Még mit titkolsz? – kérdezte Rovena szokatlanul sötét hangnemben. Leugrott a kocsi tetejéről és odalépett Rick elé. – Titokban boszorkánymester vagy, esetleg egy titkosügynök? Boszorkányvadász? Bérgyilkos? Űrlény? Robot? Maga az Antikrisztus?

– Állj le! – csattant fel hirtelen Rick. Nagyon ritkán emelte fel a hangját, Rovenával szemben pedig eddig soha nem tette, így Rovena meg is ijedt tőle, és jó fél métert ugrott hátra.

– Oké, bocs – sóhajtott fel a fiú, amikor meglátta az ijedséget Rovena arcán. – Akkor gyorsan elmondok mindent, amíg a többiek nincsenek itt. A régi nevem Richard John Grayson, csak utólag változtattam meg, a Rick pedig mindig becenév volt. A szüleim cirkuszi akrobaták voltak, kilencéves voltam, amikor meghaltak egy balesetben. Azóta egy Teremtményekkel foglalkozó szervezetnek kémkedem és vadászok le törvényszegő Teremtményeket, mert képes vagyok érzékelni a jelenlétüket.

Rovena néhány pillanatig hallgatott.

– Azt szabad tudni, most miért vagy itt? – kérdezte végül. Rick biztos volt benne, hogy Rovena képtelen cuki lenni, de kellett látnia, hogy tévedett: Rovena igenis tud cuki lenni, ha ki kell húznia valakiből, amit tudni akar.

– Nem... nem szabad – nyögte ki zavartan. – Ne nézz rám így, kérlek, tényleg nem. Nem szabad semmit se mondanom, ne haragudj.

– Meg kell ölnöd valakit? Engem? – Rovena ezt úgy kérdezte, mintha teljesen normális dolog lenne.

Rick a fejét rázta. – Nem mondhatok semmit. Sajnálom. Tényleg, Vena, ne haragudj... csak a munkámat próbálom végezni.

– Meg kell ölnöd? – ismételte meg Rovena a kérdést.

– Nem, sose ölnélek meg – felelte Rick. – Ha ki akartalak volna nyírni, megnyugodhatsz, rég megtettem volna.

Rovena másodpercekig meredt rá szúrós szemekkel.

– Szerencséd van, hogy nem hallom a gondolataidat – mondta végül, továbbra is átdöfve Rickt a tekintetével. – Hatalmas szerencséd.

– Azt nem kétlem. De nincs több hazugság.

– Megígéred?

– Megígérem.

Rovena Rick orra alá tolta a kisujját. – Esküdj.

Rick azt hitte, menten elneveti magát. – Kicsit gyerekes vagy, nem gondolod?

– Minden gyerekes rituálénak van mögöttes tartalma – felelte Rovena sötéten. – Tehát esküdj.

Rick kelletlenül összekulcsolta a kisujját a lányéval. – Esküszöm, hogy nincs több hazugság. Így már jobb?

Rovena elengedte a kezét. – Tökéletes.