A zongora hangja | Niall Horan FF

▫2.Fejezet▫

Kimberly

Logan a szavát betartva elvitt a zeneiskolába, ami London szívében helyezkedik el. Miközben a kocsijában ültem mellette, azzal szivatott, hogy biztos valami öregember lesz a tanár, aki már fél lábbal a sírban van, így pont nem fogja érdekelni, hogy értek-e a zenéhez vagy sem. Mondanom se kell, kicsit rám ijesztett, mert valljuk be. Volt esély arra, amit mondott.
-Köszi a fuvart!-pillantottam Loganre, mikor megérkeztünk a zeneiskola elé.
-Nincs mit. Szeretnéd, hogy bekísérjelek? Mint ahogy a szülők szokták a gyerekeket?-kérdezte, mire nevetve megráztam a fejemet, ezzel jelezve, hogy nem szükséges.-Azért még valamikor bepótoljuk a ma délutánt?-túrt bele zavartan fekete hajába.
-Be fogjuk-ígértem meg. Az arcára nyomtam egy gyors puszit, majd kiszálltam a kocsiból. Azt már nem mondtam Logannek, hogy nem csak a mai napot kéne bepótolni, mivel a délután történtek már korábban is előfordultak. Pedig ha úgy nézzük, nem is olyan régóta vagyunk együtt.
A hatalmas épületen végignézve egy nagyot sóhajtottam, közben határozott léptekkel elindultam az iskola bejárata felé. A gondolataim folyamatosan kattogtak természetesen, ahogy egyre jobban közeledtem az irányába, mellettem pedig elhaladt pár másik diák is. Jól öltöztem fel? Farmerkabát volt rajtam egy egyszerű fekete alapon vékony fehér vízszintes csíkos pólóval, amit világoskék farmerral és fehér tornacipővel vettem fel, hajam pedig egy gyorsan összedobott kontyba volt összefogva. Ugye nem fogják azt mondani, hogy trehány vagyok, aki nem ide való? Lehet nem gondoltam át a dolgokat. Lehet jobb lett volna, ha rajzolni tanulok meg.
Hiába törtem már a fejemet, mit kellett volna máshogy csinálnom, mit kellett volna kicsit jobban átgondolnom, már nem tehettem mást. Bent voltam a zeneiskola hatalmas előterében. Utoljára egy héttel ezelőtt voltam itt. Úgy léptem be akkor ide, mint akinek semmi köze nem volt ehhez az intézményhez. Most viszont már hivatalosan is az iskola egyik "tanulója" vagyok. Bármennyire is meglepő volt, bármerre néztem, viszonylag sok diákot láttam. Zajlott az élet, ami itt ebben az esetben most a zene miatt történt. Ismeretlenül, a fejemet kapkodva néztem körbe a hatalmas előtérben. Mikor egy srác óriási csattanással leejtette a mobilját a földre, amely zaja az egész térben fülsüketítően hatott, akkor eszméltem rá, hogy nem bámészkodni jöttem ide.
Nagyjából megmaradt gondolataimban, mintha az igazgatónő, Mrs.Benett azt mondta volna, hogy a zongora oktatás az a második emeleten van. Kikerültem a fiút, aki sűrű káromkodások közepette felvette a földről a szilánkosra törött telefonját, és felsétáltam a második emeletre.
A jobb oldali folyosó fölé fel volt írva, hogy "ZONGORA", nagy betűkkel, így gyanítottam, nem járok rossz helyen. Néhány embert kikerülve elkezdtem sétálni a hosszú folyosón. Az első másodpercben ez az egész szint egy kórházra emlékeztetett, ezt az érzést pedig az törte meg, hogy az egyik teremből kiszűrődött egy zongora hangja.
A termek ajtaját néztem, mivel mindegyiken volt egy kicsi aranyszínű tábla, amire az oktató tanár neve volt feljegyezve. Végül jobb oldalon, a harmadik ajtón sikerült megtalálnom az én tanárom nevét. A kicsi táblára fel volt írva, hogy "Mr.Horan", így megnyugodtam, hogy nem tévedtem el.
Mivel Logan negyedórával korábban idehozott, még tengernyi időm volt. Nem vártam el, hogy Mr.Horan a kedvemért tizenöt perccel korábban elkezdi az órát, ezért türelmesen leültem a folyosóra elhelyezett székek egyikére. Mint minden alkalommal, most is volt nálam egy könyv (igen, tipikus könyvmoly vagyok), amit a kistáskámból kikeresve elővettem és olvasni kezdtem, hogy addig is teljen valahogyan az idő.
Amíg olvastam és vártam, szinte néma csend volt az egész folyosón, de szerintem az egész szinten. Csak a zongora hangja zavarta meg a teljes némaságot és az elhaladó egy-két ember lépte.
Elég nyugodt hely volt, a környezet is barátságos volt, mondhatni el is felejtettem, miért vagyok itt. Akkor eszméltem rá, hogy amúgy tanulni jöttem ide, amikor egyre közeledő lépteket hallottam és a kulcsnak a zörgését. Már fel sem néztem a könyvemből, hiszen amíg olvastam, minden alkalommal felkaptam a fejemet, hátha Mr.Horan az, de mivel nem ő jött, nyugodtan olvastam tovább. Most azonban a léptek hangja, mégis a tanár úrhoz tartoztak.
Egy kéz ért a könyvemhez, mire értetlenül és meglepve kaptam el a tekintetemet a betűkről, hogy ez kicsoda és mit akar. Egy férfi arccal találtam magamat szemben. Világosas barna haja volt, benne egy-egy szőkébb tincs tűnt ki. Egyszerű farmert, tornacipőt, és fehér hosszú ujjú inget viselt, aminek ujja a könyökéig fel volt tűrve. Vagyis nem vált be Logan jóslata, mivel egy fiatal férfi lesz úgy néz ki a tanárom, egy öregember helyett.
-Stephen King: A ragyogás. Jó sztori. Láttam a filmet-olvasta le a borítóról a könyvem címét, majd végre felnézett rám. Tengerkék szemeivel felvette velem a szemkontaktust, és vélhetően a válaszomat várta. Jó ég, de gyönyörű szemei vannak! Én továbbra is csak kíváncsian néztem rá, így gyorsan folytatta.-Te vagy... Kimberly Davies?-olvasta ki a nevemet a tanári könyvéből.
-Igen, én vagyok-álltam fel a helyemről izgatottan, mire a tanár úr csak egyszerűen bólintott.
Az ajtóhoz sétált, a kulcsot a zárba dugta, és kinyitotta előttem az ajtót. Udvariasan előre engedett, amit illedelmesen meg is köszöntem.
Hogy mondjam. Nem számítottam rá, hogy ilyen tanárt kapok.

Sziasztok!💕
Itt a második fejezet, remélem tetszett💕