eight - thiago alcántara [hu] ✔️

4: azt hiszem, hogy kedvelem

- Mész ma a cukrászdába? - kérdezte Joshua Thiagot az edzés után, a spanyol csak megvonta a vállát.

- Persze, miért ne. Jössz?

- Én is megyek! - mondta boldogan Corentin.

- Miért? Mondott neked valamit Thomas? - kérdezte szkeptikusan Thiago.

- Nyugi, Thomas nem mondta el a kis titkod. - mosolygott Corentin, Thiago pedig nagyra nyílt szemekkel nézett rá. - De Demetriának nagyon ízlett a süti, amit Joshua vett, ezért szeretnék valamit venni Céliának. Terhes és kéne neki egy kis cukor, hogy lenyugodjon. Ne mondjátok el neki, hogy panaszkodtam a terhesség miatt vagy halott ember vagyok.

- Oké, menjünk. - mondta Thiago.

Kedd volt, vagyis még eléggé a hét elején járunk. Az első két alkalommal, amikor a cukrászdába ment, szombat és péntek volt, így eléggé furcsa volt most odamenni, olyan volt, mintha Mark és Constanze nem tudnák, hogy megy.

Boldog volt, hogy végre a nevükön szólíthatta őket, de még fontosabb az volt, hogy nem csak élőben, hanem a fejében is. Mark bajor volt mindemellett, és már barátként kezelte akármilyen furcsán is hangzik. A kocsijában mindig tartott egy plusz mezt, így azon gondolkodott, hogy talán odaadja a fiúnak. Constanze nem tűnt nagy foci rajongónak, mindig úgy beszélt velük, mintha még sohasem látta volna őket, ami valószínűleg így is volt ebben az esetben.

De a fenébe is, amióta tudja a nevét, nem tud nem gondolni rá. És még azután is, hogy Joshua azt mondta, hogy a kor nem számít, úgy érezte, hogy valami rosszat csinál. Még azt sem tudta, hogy van-e 18 éves és ezért felakarta magát pofozni.

Szép munka Thiago, tetszik egy lány, és még azt sem tudod, hogy hány éves.

Egy kicsivel később, a három focista már a cukrászda előtt állt. Joshua boldog volt, mert biztos volt benne, hogy Demetria elfogadta a randi ajánlatot, csak azért, mert a browniek csodálatosak voltak. Corentin pedig csak azért, mert hát, nos, kaja.

- Sziasztok srácok! - mosolygott Mark, amikor meglátta őket. Thiago viszonozta a gesztust. Mark nagyon kínosan érezte magát az elején, de most már egyre jobban eltudja engedni magát.

- Uram isten, ez egy álom? - kérdezte Corentin, amint végigpásztázta az összes cukrászsüteményt. - Pont így néz ki a mennyek. Vagyis, a mennyekben Célia van velem, nem ti, csúnya dolgok. - mutatott Thiagora és Joshuára.

- Miért hoztuk el magunkkal? - tette fel a kérdést Thiago, Joshua pedig bólintott.

- Mit szeretnétek ma srácok?

- Van valamitek mogyoróvajjal? Amióta terhes a feleségem, ezt az egy dolgot kívánja.

- Igen van, mindjárt hozom hátulról. - mondta Mark mielőtt elindult volna hátra. Thiago szívébe pedig egy nagy adag csalódottság áramlott. Mark általában mindig Constanzet hívta, aki hátul szokott lenni, és sosem ment saját maga hátra. Látni akarta. - Itt is van. - tért vissza egy nagy adag, nagyon jól kinéző muffinnal, ami láthatóan képes volt megolvasztani minden lány szívét, de Célia szinte mindig mérges volt a terhesség kezdete óta, így semmi sem biztos.

Mindenki megrendelte azt, amit szeretett volna, és most, Mark megengedte Thiagonak, hogy fizessen, ami nagyon boldoggá tette.

- Ami azt illet, van valamim a számodra, mindjárt jövök. - mondta, majd elhagyta a cukrászdát. Kivette a mezt a kocsiból, és már épp indult visszafele, amikor meghallott egy zajt. Körülnézett, de senki sem volt ott.

Constanze a fal mögött bujkált. Kint volt, mert édesapjának segítségre volt szüksége, hogy kipakolják a teherautóból a cukrokat, de most, egyszerűen csak visszaakart menni a békés helyre. Nem tudta, hogy Thiago itt van. Mit csinál itt? A hét vége fele szokott jönni!

Miért viselkedsz ilyen furán te nőszemély? Nem jóképű, emlékszel?

Thiago megvonta a vállát, valószínűleg csak a szél volt vagy valami, aztán elkezdett csörögni a telefonja. Amikor meglátta "Rafinhát" a képernyőn, elmosolyodott.

- Szia bogár, mizu?

Constanze, ez egy privát beszélgetés, tényleg nem kéne hallgatóznod.

- Valójában most épp a cukrászdában vagyok.

Oh, talán az egyik csapattársa, aki torták után sóvárog. Vagy a felesége, ki tudja.

- Uram isten Rafa, 26 vagyok, nem 3!

És aztán, hideg zuhany. Hideg zuhany, vagy inkább fagyos zuhany.

26 éves.

26 éves, ő pedig 18.

Épp olyan őrülten hangzott, mint ahogy. Az, hogy focista volt, nem tűnt nagy akadálynak a lány fejében. Elvégzett pár kutatást a neten, és a legtöbb focista normális lányokkal randizik, nem híresekkel. Beleértve azt, hogy cukrász és egy cukrászdában dolgozik, valószínűleg nevetségesnek tűnt Thiago szemével nézve, de még így se volt abszurd elképzelni őket együtt. De annak a tényével, hogy 26 éves, teljes fordulatot vett minden. Tudta, hogy idősebb, de nem gondolta, hogy ennyivel. 26 évesen valószínűleg már házas, gyereke van és épp várja a következőt, egy kutya, egy ház, egy élet.

És Constanze alig volt felnőtt.

Olyannyira mélyen volt a gondolataiban, hogy el is feledkezett a telefonbeszélgetésről, ami persze nem volt szép dolog.

- Igen, ami azt illeti... - sóhajtott Thiago a telefonba, és lejjebb vette a hangját mielőtt belépett volna a cukrászdába.

Mi? De én tényleg hallani akartam volna, amit mondani fog!

Nem, Constanze, nem akartad. Megpróbálta meggyőzni magát. Valószínűleg valami olyasmi következett volna, hogy "szeretem a feleségem" vagy "szerintem a fiam olyan helyes lesz, mint én" vagy..oké, kicsit túl messzire ment. Nem tudta, hogy valójában házas-e vagy egyáltalán vannak-e gyerekei. De még akkor is, ha nem, kizárt, hogy egy 26 éves jóképű focista randizna egy 18 éves cukrásszal.

És mielőbb megérti ezt Constanze, annál hamarabb jobb lesz.

|x|

Thiago belépett a cukrászdába, de még mindig a lábát nézte. Éppen olyan dolgot készült mondani, amit később meg fog bánni. De tényleg ki kellett mondania már, mert szorította a mellkasát.

- Azt hiszem, hogy kedvelem.

Nem kellet volna ezt mondani. Különösen nem Rafinhának, a kis testvérének, mert ez csak erőt ad neki arra, hogy egész nap cukkolja. De muszáj volt. Valószínűleg ez volt az a tény, amiben mindenkinek igaza volt; a sütik csodálatosak voltak, de a lány miatt jön. Azért jött, hogy lássa, de ő nem volt itt. Csalódott és bosszús volt, mert az egyetlen dolog, amit tudott róla, az a neve volt.

- Végre beismerted, huh? - mondta Rafael. Másik országban volt, de Thiago tisztán látott róla egy képet, ahogyan a kanapén fekszik egy nagy vigyorral az arcán.

- Igen.Szóval...mit kéne tennem?

ha tetszett ez a rész, ne felejtsetek el vote-olni és kommentelni💛

új történet fordításába kezdtem, lessetek bele💛