ELVESZETT// JIKOOK

Ötödik rész.

Jimin szemszöge

Nem volt olyan izom a testemben, ami ne fájt volna, vagy ne lett volna szinte teljesen béna.
De a dermedt izmok legalább nem fájtak - eddig.
Nem érkezett válasz. Megborzongtam, és lehunytam a szemeimet. Valahogyan fel kell kelnem, és megpróbálkoznom a járással. Lassan felültem, és megtapogattam a fejemet. A jobb fülem mögött volt egy kissebb dudor. Ezek szerint elcsúsztam, és bevertem a fejemet. De mit keresek vajon a folyóparton? A környék teljesen ismeretlen volt számomra.
Csak egy magyarázat lehet a történtekre: biztosan azzal az emberrel jöttem ide, aki nem messze innen fát vág, és lecsatangoltam a folyópartra kicsit körülnézni. Legalább nem egyedül vagyok itt. De miért nem emlékszem semmi?
Magam alá húztam a lábaimat, és valahogyan talpra vergődtem. Már éreztem a lábfejemet és a lábujjaimat, de azt kívántam, bár ne éreznék inkább semmit. A bőröm merev volt, a talpaim lángoltak, a lábujjaimat alig éreztem - de legalább tudok menni.
Óvatosan tettem egy lépést előre, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem csuklik össze a lábam azonnal. Úgy tűnik, gyorsan visszatér az erőm. Melyik irányból is jött a hang? Jobbról?
Évszázadoknak tűnt számomra, mire megtettem pár métert, mert csak nagyon lassan tudok haladni. Azt kívántam, bárcsak a testem jobban engedelmeskedne, bárcsak ne lenne annyi akadály - ágak, kövek, bokrok - az utamban. Bárcsak ne csatangoltam volna el, bárcsak ne tettem volna, amit tettem, bármi legyen is az. Bárcsak, bárcsak, bárcsak....
Lassan kiértem a fák közük. Megálltam. Egy férfit láttam a tisztás túloldalán. Piros-fekete kockás ingjében élesen elütött a mögötte húzodó erdő zöld és barna színeitől. A sötétbe burkolozó ég alatt olyan volt ez a rikító színekbe öltözött férfi számomra, mint egy jelzőfény az éjszakában. A férfi éppen a felaprított fahasábokat szedegette össze a földről, és egy kis kocsira halmozta őket.
- Hahó! - kiáltottam oda neki. A férfi megmerevedett majd rám bámult. - Elestem és bevertem a fejem - kezdtem a mondókámat. - A nevem... a nevem.. - elhallgattam, magam elé bámultam. Nem emlékszem a nevemre! Rettegés szorította össze a szívemet. Miért nem emlékszem a saját nevemre?
A férfi sietve közeledett felém. - Jól vagy? Nem fázol? - bólintottam.
- Beleeshettél a folyóba - mondta a férfi, ahogy odaért mellém. Gyorsan levette magáról a vastag, meleg kabátot, és gyengéden rám terítette.
- Nem vagyok benne biztos.
- De hát vizesek a ruháid.
Meglepetten néztem végig magamon. Valóban minden ruhám vizes volt. Hogy nem vettem én ezt eddig észre? - töprengtem. - Ezek szerint tényleg beleeshettem, aztán valahogyan partra evickéltem, bár nem emlékszem rá - mondtam. Felnéztem a férfira. Szimpatikus, arca szép ápolt és kedves szeme volt. - Ismer engem? - kérdeztem bizonytalanul. - És én ismerem magát?
A férfi láthatóan megdöbbent. - Hogy érted ezt?
- Nem emlékszem rá, ki vagyok - vallottam be. Szorosabbra húzta magán a kabátot. - Ismer engem, ugye? - ismételtem meg a kérdést reménykedő hangon. Ha a férfi igennel válaszolna, máris nem érezném magam annyira elveszettnek és sebezhetőnek.
- Először is fedél alá és meleg helyre kell kerülnöd, mielőtt ismét elered az eső - tért ki a férfi a válasz elől. De nem hagytam annyiban a dolgot.
- Ismer engem? - tettem fel a kérdést harmadjára is. Miért nem felel nekem a férfi?
A férfi furcsa kifejezéssel az arcán lepillantott rám.
- Igen - mondta végül határozottan. - Én vagyok a.......

🍁🍂🍁🍂🍁🍂🍁🍂🍁🍂🍁🍂

Jó olvasást!! Estére még jöhet a hatodik? 😏🤔❤