A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

29. Baráti invitálás

Az augusztus alatt még kétszer fordult elő, hogy Monica lezavarta Maxet és Rovenát a márványszobába, és minden alkalom után egyre idegesebb lett. A kijárási tilalma is egyre szigorúbb lett, és már napközben sem szívesen engedte el a két lányt, ha messzebb mentek az utca másik végénél. Főleg Rovenát féltette nagyon, amit egyik lány sem tudott mire vélni. Rovenát egyre jobban nyomasztotta a bezártság, főleg, hogy a barátai se nagyon jártak át hozzá, mióta Monica akkora patáliát csapott Ben megjelenése körül.

Végül augusztus végén sikerült Rovenának kikönyörögnie Monicánál, hogy elszabaduljon a házból – igazából már nagyon kezdte idegesíteni a családja néhány nap után.

– Ez gáz – állapította meg Ben, amikor Rovena kipanaszkodta magát a fiúknak. Éppen a tengerparton sütögettek, a faragott nyársakon sülő pillecukor illata beette magát mindegyikük ruhájába és hajába, keveredett a tenger sós illatával és a kikötő felől jövő enyhe halszaggal. Rovena imádta ezt az illatot.

– Kicsit paranoiás a nénikéd, nem gondolod? – kérdezte Carl.

– Finoman szólva – felelte Rovena, miközben leügyeskedte a pillecukrát a nyársról egy darab kekszre. – Csak egy icipicit az.

– És rugalmas, mint egy kristályváza – tette hozzá Ben, mire mindannyian felnevettek. A tűz hirtelen feketére színeződött és másfél méter magasra felcsaptak a lángjai, mire a nevetés rögtön sikolyokba ment át, ahogy mind a négyen próbáltak félreugrani.

– Ez... te voltál? – kérdezte Rick halálra váltan, Rovenára pillantva.

– Igen, azt hiszem – bólintott a lány, mire hirtelen kínosan nagy csend támadt.

– Kezdesz megijeszteni, kislány – mondta Carl csendesen, és visszaült az immár ismét normális színű és méretű tűz mellé.

Amíg sütögettek, szokatlanul csendben maradtak, mintha mindenki még a történteken is rágódott volna a pillecukor mellett.

Miután eloltották a tüzet, Carl és Rick elment keresni egy magasabb sziklát, ahonnan beugrálhattak a tengerbe, még mielőtt lehűlne az idő. Rovena már túl hidegnek találta a tengert a fürdőzésre, így elővette a könyvét és behúzódott egy szimpatikusnak tűnő szikla tövébe olvasni. Ben is a parton maradt és a szárnyait próbálgatta. Néha felröppent, tett néhány kört, de mindig visszatért, mint egy fészekrakó fecske.

– Rae...? – szólalt meg hirtelen. Rovena felemelte a fejét a könyvéből, és egy kérdő pillantást vetett a fiúra.

– Igen?

– Kérdezhetek valami?

– Azon már túl vagy. Ki vele, amíg még van türelmem – felelte Rovena, és újra a könyvébe temetkezett.

– Te akarsz jönni az őszi bálra?

– Mikor lesz?

– Hetedikén este. Két hét múlva.

Rovena egy ideig ízlelgette a dátumot, majd kimérten válaszolt:

– Nem tervezek. Nem vagyok oda a bálokért.

– Roth, már nagyon régóta szeretnék tőled kérdezni valamit – lépett oda hozzá James Mercer ebédszünetben. Rovena kivette az egyik füléből a fülhallgatót és félig felvont szemöldökkel meredt a fiúra.

Kedves fiúnak tűnt, tényleg. Tízes skálán olyan hat és feles, feltéve, ha rendesen felöltözik és másra is figyel, mint a számítógépe képernyőjére és a Dungeons & Dragons partikra.