A zongora hangja | Niall Horan FF

▫5.Fejezet▫

Kimberly

Reggel az ébresztőm hangjára keltem. Kómásan, még szinte félig csukott szemmel kinyomtam azt a telefonomon, hogy végre csend legyen a szobámban. Egy kisebb nyöszörgés kíséretében fáradtan a párnámba temettem az arcomat, ideje volt felkelni. Vár a munka, várnak a kutyák, vár Lily! Hurrá, kedd! De nagyon várom már... Olyan álmos voltam, mint nagyjából az érettségi előtti napokban. Ez viszont azért vicces, mert én tavaly érettségiztem, tegnap pedig ha belegondolok, a zongoraórámon kívül nem volt semmi extra. Talán Lily viselkedése fárasztott le ennyire, magam sem tudom.
Nagy nehezen, de rávettem magamat arra, hogy ideje lenne felkelni, úgyhogy gyorsan lerántottam magamról a takarót, és kiugrottam az ágyból. Egy pillanatra kirázott a hideg, ennek köszönhetően pedig hamar kiment a szememből az álmosság. Tettem pár lépést az ablak felé, hogy megnézzem, milyen a márciusi London ma reggel. Elhúztam a függönyöket, mire egy beborult, szürke, esős kép tárult elém. Kisebb fintorral az arcomon megfordultam, és inkább elindultam a fürdőszoba irányába. Utálom, amikor a szokásosnál is rosszabb idő van. Az valamiért mindig elszomorít, magyarul nem vártam magamtól sokat a mai napon.
Elvégeztem a reggeli rutinomat, és mikor utolsó simításnak a hajammal is kész voltam, elindultam a konyhába, hogy egyek valamit, mielőtt még éhen halok.
-Jó reggelt!-köszöntem a szüleimnek és Adamnek, akik már reggeliztek, majd a hűtőhöz sétáltam.-Hogy vagyunk ma reggel?
-Iskolába kell mennem, Kimberly. Mégis hogy vagyok szerinted?-kérdezett vissza az öcsém, közben egy kanál müzlit tett be dühösen abba a nagy szájába. Barna szemei alatt nagy táskák virítottak, arca sem volt éppen kipihent, és barna haja is úgy nézett ki, mint aki tornádóba keveredett.
-Ha nem töltenéd gépezéssel az éjszakát, nem lennél ennyire álmos, és több kedved lenne menni-vágtá rá azonnal apu, le se véve a szemét a tévé képernyőjéről, amiben a reggeli híreket adták. Nevetve ültem le Adammel szembe, anyu mellé, közben pedig lepacsiztam apuval. Mivel Adam nem szereti az igazat hallani, meg amúgy alapból el sem visel engem, a szemével szerintem már háromszor megölt volna, ha az egyeltalán lehetséges lenne.
-Apropó gépezés. Mi van Logannel?-szállt be a beszélgetésbe anyu. Vagyis inkább talán az a pontos megfogalmazás, hogy mi beszélgettünk, a fiúk pedig a tévét bambulták.
-Minden rendben van vele-feleltem egy halvány mosollyal az arcomon.
-Rég volt már itt, szívesen látnám valamikor. Rendes fiú-mondta lelkesen anyu. Talán még nálam is lelkesebb volt.
-Majd megmondom neki, csak ő is dolgozik. Meg ugye nekem most itt a zeneiskola is... De szerdán lehet vele együtt jövök haza-gondolkodtam hangosan, majd beleharaptam a lekváros croissantomba.
-Neki nem az a munkája, hogy a számítógépen játszik?-kérdezte apu, aki a jelek szerint kicsit hallgatózott a beszélgetésünkból. Nevetve megcsóváltam a fejemet, jelezve, hogy nem. Informatikus a munkája még mindig.-Értem. Csak azért, mert ha lenne ilyen munka, Adam már milliomos lenne-mondta. Kijelentésére én is és anyu is nevetésben törtünk ki, egyedül Adam nem értékelte apu fantasztikus ma reggeli poénjait. Mondjuk, én is jobban értékeltem volna, ha őszinte mosollyal az arcomon tudok nevetni.
Tegnap, miután beszéltem Lilyvel, kicsit elgondolkoztam Loganen és rajtam. Szeretem, de mostanában egyre többször elbizonytalanodok azon, hogy... Hogy ez most mi is közöttünk? A tegnap délután és a Lilyvel való hívás pedig csak még jobban elgondolkodtatott a dolgon, hogy ez nekem megéri-e. Logannek hatalmas szíve van és nagyon figyelmes tud lenni... Ha valami más nem vonja el azt.

Az esős idő miatt kocsiba pattantam, és elvezettem a kutyakozmetikába. A reggeli szürkeségben a kozmetikából előtörő sárga fény erőtlennek látszott, mégis megvilágította az előtte elhaladó esernyős embereket. Ez csak annyit jelentett, hogy Lily már ott volt előttem, ami egy ritka pillanat volt, hiszen általában én érek ide először.
-Jó reggelt, csajszi!-köszönt Lily mosolyogva, tele energiával. Úgy néz ki, neki már megvolt a minimum egy kávé.
-Szia-köszöntem vissza én is mosolyogva, közben felakasztottam a kabátomat.
-Tegnap véletlenül kinyomtál engem, mikor beszéltünk-vágott bele egyből a témázgatásba.
-Oh, hát, az nem véletlen volt-ráztam meg a fejemet nevetve, ezzel kiábrándítva legjobb barátnőmet. Oda álltam a pult elé (ahol a vendégeket szoktuk fogadni), ami mögött Lily állt. A fejemet a kezemmel megtámasztva, szórakozottan néztem minden reakcióját.
-De... Eddig még sosem nyomtál ki.
-Nem szeretem, amikor Logant szídod.
-Érdekes, máskor mégsem zavart-csípkedte meg az arcomat hülyeségből, ahogy az öregek szokták. Mikor lesöpörtem magamról a kezét, kacagva folytatta.-Biztos nem más van a dologban?
-Igazából az sem tetszett, ahogy a tanárommal poénkodtál-húztam el a számat, ahogy visszaemlékeztem a történtekre.
-Dehát most mondtad ki te is! Csak poén volt!-tárta szét a karját egy széles mosoly kíséretében.
-Hát, lehet, poénos volt... De egy kicsit beteg is.
-Oké, oké. Megígérem, soha többé nem fogok ilyeneket mondani se Mr.Hollandre, se más tanárra-tette a szívére a kezét egy szemforgatással együtt, majd unottan beletúrt pasztell rózsaszín hajába.
-Még mindig Mr.Horan a neve-fogtam a fejemet röhögve.-És Loganről sem beszélsz úgy többet, mint akit nagyon utálsz. Jó?
-Kim. Tudod, hogy ezt úgysem tartom be-fogta meg a vállamat, és bár próbált komoly maradni nem ment sokáig. Ahogy a szemébe néztem, szakadni kezdtünk mindketten a nevetéstől. Ezért szeretem Lilyt, mert még a rossz napokon is mosolyt tud csalni az arcomra.
Pár percen belül megjött az első vendég az első kutyussal, így nekünk megkezdődött a kedd reggel. Teljesen boldog voltam, hogy ennyire pozitívan indítom a munkát. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy délutánra ez mennyire meg fog majd változni.

Sziasztok!💕
Remélem tetszett ez a fejezet. Hamarosan megjelenik újra "Mr.Horan" is😏, és persze új csavarral is jövök majd💕