DIE

|1.Érkezés|

2019.12.02.-Hétfő
Egész este nem bírtam aludni. Anna vagyok, 18 éves, pár hónapja Doncasterbe költöztünk Angliába, az ez előtti éveimből semmire nem emlékszem...semmire, azt mondják történt valami amit nem kéne tudnom. A szüleimen látom hogy durva dolog lehetett, de hidegen hagyott, egészen ma estéig... Az álmomban egy szobában keltem fel, megkötözve, bejött egy fiú akit eddig soha nem láttam, ott hirtelen elsötétedett minden, aztán mikor újra láttam valamit az egy másik fiú volt, barna haja es barna szeme volt, nekem próbált segíteni, aztán hirtelen melegséget éreztem a karomon szóval felriadtam, volt egy kés a szobámban önvédelemre, és mikor felriadtam egyből megragadtam és arra szögeztem aki a karomnál volt... anyám volt az, azt mondta azért jött be mert sikítoztam álmomban.Hajnali három óra volt, anyám megvárta míg vissza alszom. Reggel arra keltem hogy a cuccaim össze vannak pakolva.
-Ez mégis mi? -kérdeztem apámtól
-Anna, te is tudod hogy nem ez az első eset hogy anyádat majdnem megölted, szóval elviszünk egy elmegyógyintézetbe...
Hát nemnagyon örültem, de gondoltam így mindenkinek jobb lesz. Fél óra múlva indultunk is, az út 2 órás volt ami nekem öt percnek tűnt, odaértünk. "Doncasteri Ideiglenes Elmegyógyintézet" ez volt a kapura írva. Bementünk majd megkérdeztük a portást hogy merre van az iroda. A második emeleten van, ott van egy kis szoba, mikor benyitottunk egy szőke nő fogadott minket.
-Jónapot! Dr.Sarah vagyok, már vártuk önöket, Alice, vizsgáld meg Annát.
Majd egy barna hajú nő megfogta a kezem és magával vitt
-Gyere Anna, én Dr.Alice vagyok, elvégzünk rajtad pár vizsgálatot hogy annak alapján eldöntsük melyik szobába vigyünk.
Vért vettek, kérdeztek tőlem pár dolgot, megnézték a vérnyomásom, megkérdezték a teljes nevem és a korom majd visszavittek a szüleimhez.
-Mi most megyünk kicsim, de ne feledd 3 hónaponta meglátogatunk
Nagyon vigasztaló, 3 hónap, nembaj legalább kicsit leszek nélkülük is. Megöleltem őket majd elváltunk.
-Gyere Anna elvezetlek a szobádhoz -mondta Dr.Alice
100 szoba volt, én a 46-osba kerültem.
-Emily, Rose, ő itt az új szobatársatok, Anna, legyetek vele kedvesek.
Bementem és leültem az üres ágyra.
-Szia, Elizabeth Rose vagyok, nem sok magyar gyerek jár hozzánk szerintem te vagy az első
-Oh szia, Eszenyi Anna örülök hogy megismerhetlek
-Te is mutatkozz be Emily ne csak azt a könyvet bújd! -mordult Emilyre
-O bocsánat, szia Cullen Emily vagyok, és hogy kijavítsam Roset, van még itt egy magyar gyerek
-Tényleg? -kérdezte elképedve Rose
-Igen, Ábel, Szabó Ábel
-Oo ő az a srác aki már három éve itt van?
-Igen
-Jézusom három éve??? -kiáltottam fel
-Igen, de nyugi van aki csak pár hónapos -nyugtatgatott Rose
-Huh remélem én is az leszek.
-Mi 1 éve vagyunk itt.
Megszólalt a csengő, ebédidő, kimentünk a folyosóra ahol már állt a hosszú sor, 15 perc volt mire odaértünk az ebédlőbe.
Meglepetten néztem hogy éles fém késeket kapunk
-Hogy adhatnak ki fém kést, ráadásul ilyen éleset? -kérdeztem Roset
-Nemtudom, pedig egyszer már ölte meg magát egy fiú...
Leültünk egy asztalhoz, majd egyszercsak belépett egy szőke fiú és mellette két gyerek, felmért mindenkit, majd rajtam megállt a tekintete és ijesztően rámvigyorgott
-Ez ki?
-Dylan, a leghelyesebb fiú itt, de egy őrült... -mondta Emily
-Itt mind azok vagyok Emily -mordult rá Rose
-Elvileg -tettem hozzá
-Amúgy Anna látom téged pécézett ki magának, állitólag mikor valakit így megnéz azt rövid időn belül áthelyezik mert történik vele valami...
Vége lett az ebédnek, visszamentünk a szobába és Rose mondta hogy ma valószínüleg nem kapunk vacsorát mert késői ebéd volt. Úgyis lett, mindenkit elzavartak aludni, mi beszélgettünk még egy kicsit majd mentünk aludni.