Pótolhatatlan (16+)

Kihozlak innen, ígérem!

Másnap kipihenten ébredtem, majd miután kikészítettem a ruhámat, zuhanyozni mentem. Húsz percig áztattam magam, zuhanyzás után pedig felöltöztem, megszárítottam a hajamat, és fogat is mostam. A táskámat felkaptam, amit aztán a nappaliba vittem és letettem a kanapéra. Thomas nem volt otthon, anyu pedig épp nem tartózkodott sem a nappaliban, sem a konyhában. Süti illat áramlott a sütőből, az illatából ítélve gyümölcsös piskóta.

– Jó reggelt kicsim! – lépett be a kert felőli ajtón mosolyogva.

– Jó reggelt anyu!

– Máris mennél? Épp meggyes sütit csinálok.

– Azt még megvárom – ültem le az asztalhoz ásítozva.

– Kész is! – vette ki a tepsit a sütőből, majd egy tányérra tette a felszelt sütiket, a tányért pedig elém helyezte. – Egyél csak! – vett elő egy ételes edényt, amibe a süti nagy részét bele is pakolta.

– Az miért kell? – kérdeztem tőle tele szájjal.

– Vigyél Andrewnak is!

– Igaz is, felhívom, hogy jöjjön értem – vettem elő a telefonomat. Rögtön kikerestem a nevét és hívtam. Hosszan kicsengett, de végül nem fogadta.

– Nem veszi fel?

– Nem. Eddig sosem csinált ilyet. Mindig azonnal fogadta, ha látta, hogy kerestem.

– Lehet, hogy alszik még.

– Fél tizenegykor? Ilyenkor szokott kirángatni az ágyból – törtem a fejemet, majd végső lehetőségképp hívtam egy taxit, ami hamar meg is érkezett a ház elé.

– Kicsim, ezt tedd el! – nyomta a kezembe az ételest, amiben a süti volt. A táskámba tettem, majd a vállamra dobtam azt.

– Megyek anyu! Hétvégén jövök – nyomtam csókot az arcának két oldalára.

– Bármi baj lenne szólj!

– Mindenképp! Szia! – vágódtam be a kocsiba, majd megadtam a sofőrnek Drew címét. – Várjon itt, kérem! – szálltam ki a taxiból és rögvest csengetni, illetve dörömbölni kezdtem az ajtón. – Nyisd ki Drew, én vagyok az!

– Nincs itt kedveském! Elvitték őt – rázta meg a szomszéd idős hölgy a fejét.

– Elvitték? Kik? – kérdeztem értetlenül.

– A rendőrség.

– Istenem! – kaptam a kezemmel a számhoz. – Köszönöm, hogy szólt! – siettem vissza a taxihoz. – A rendőrségre kérem! – nagyon féltettem Drewt, nem tudtam felfogni, amit mondott az öreg. Hogy találtak rá? Vajon, hogy bántak vele? Nagyon aggódok érte. Milyen büntetést kaphat? Annyi kérdés kavargott a fejemben, hogy azt sem tudtam melyikre akarok legelőször választ kapni. Ha jól meggondolom, talán az érdekelne legjobban, hogy jól van-e. Azt akartam, hogy minél hamarabb odaérjünk, hogy minél előbb választ kapjak minden kérdésemre.

– Megérkeztünk! – kikészítettem a tizenhárom dollárt a táskámból, és kifizettem az utat. Amint kiszálltam a kocsiból, sietősen lépkedtem a rendőrség ajtaja felé. A portán egy hatalmas levegővel daráltam le egyben a mondandómat.

– Mona Benson vagyok! Andrew Colten miatt jöttem! – lihegtem szaporán, hisz szinte szaladtam befelé.

– Jó napot! Andrew Colten, áh igen, meg is van. Ma reggel hozták be – kattintgatott a számítógépen. – Milyen kapcsolatban áll vele?

– A testvére vagyok.

– Féltestvér?

– Olyasmi, igen.