BLUE JEANS. KIM YOHAN

MÁSODIK FEJEZET

az alkonyi félhomályt leküzdő lámpafény töltötte meg a helyiséget, a négy fal közti teret frissen szedett virágok illata lengte be, ezek mellett pedig csak hab a tortán a halk jazz dallam, ami alig hallhatóan szólt a háttérben a szoba leghátsóbb sarkából. a zene mellett csak a néhai lapsercegés hallatszódott, amely nem mástól eredt, mint cha junho szerény személyétől, aki egy szépirodalmi klasszikust tartva a kezében, nem is igazán figyelt arra, mit is ecsetel neki éppen legjobb barátja, miyeon. az általa várt dialógusból egy végeláthatatlan monológ kovácsolódott, tele kusza szálakkal, összeakadó nyelvvel és megannyi olyan szóval, amit lee még egyszer sem hangoztatott. junho mindent csak fél füllel követett számon, alig-alig megjegyezve egy-két szót, amely olyan különlegesnek bizonyult, vagy éppen ennek az ellentettje, hogy lankadatlan figyelmét, ami a könyve felé irányult, talán egy kicsit megragadhassa.

- szerintem szerelmes vagyok.

egy óvatos, kérdő pillantás égette miyeon bőrét, de mit sem törődve cha megannyi ki nem mondott kérdésével, az ágyán elterülve bámulta a plafont. nagy sóhajtással konstatálta a helyzetét, nem is várva reakciót a mellette ülőtől, aki továbbra is csak összevont szemöldökkel méregette őt.

- szeretlek, miyeon, meg minden, de nem gondolod, hogy kicsit bugyután hangzik ez az egész, főleg úgy, hogy egyszer láttad mindössze? – csukta be a vaskos, elsárgult lapokkal teli kötetet junho, majd egy kósza hajtincset kisöpört az éppen akkor feléje forduló miyeon arcából.

- mintha te jobban értenél ehhez – forgatta meg a szemét a pár hónappal fiatalabb lány, s oldalára fordulva, fejét a karján megtámasztva vezette végig tekintetét a közvetlen mellette ülőn. – könyveken keresztül nem fogod megtudni milyen is igazából érezni ezt – kapta ki a kezéből az előbb említett tárgyat, amelyet kapkodva fellapozott, majd beleolvasott a mondatokba.

- lehet nem vagyok romantikusabb, mint te, de műveltebb az biztosan.

erre a kijelentésre felpillantott lee, szemöldökét összevonva szemezett a fiúval, aki szinte azonnal elpirult a kontaktus által. ugyan a halovány fény által olyan feltűnőnek nem lehet nevezni, a rózsaszínes árnyalat tükröződött arcáról. még valamit oly' szívesen hozzátett volna mondandójához, ám látván a maga mellett foglalatoskodó miyeont, aki éppen akkor nézett vele farkasszemet, bénult nyelve nem akart vele kooperálni, ajkai nem formáltak értelmes szavakat, hangja pedig még csak hallható sem volt igazán.

- elkérhetem ezt? – tette fel fejéből hirtelen kipattanó kérdését a leányzó, aki szinte már kérlelő tekintettel méregette junhot, ő pedig csak egy aprócska mosollyal az arcán bólintott.

hisz, nincs is jobb, mint odaadni a kedvenc regényed egy olyan embernek, aki a fontos összes jelentését kimerítette már az életedben.

- cs-cserébe én is kérek valamit.

erre a bátortalan kijelentésre a felcsigázott miyeon azonnal bólintott és meg is kérdezte mi is lenne az ifjú kívánsága, aki hirtelenségét roppantmód megbánva legyintett egyet.

- semmiség – hangzott junho egyetlen szava, amelyet ki tudott nyögni anélkül, hogy valami rettentő kínosat követett volna el, mindazt akaratlanul.

- mostmár mondd, cha! ne legyél nyuszi, ha akarod meg is – tartott egy kis szünetet a lány, majd közelebb kerülvén a fiúhoz, arcának összes vonását végigpásztázva mondta ki a végszót. – csókolhatlak.

ez az ajánlat igazán kecsegtetően hangzott, a tőle alig pár centiméterre lévő leányzó, annak lebiggyesztett, rózsaszín ajkai csak még inkább arra késztették, hogy kimondja, amit alapjáraton szeretett volna. ám a szívének ellentmondva, azt tette, ami valóban helyesnek bizonyult. elrejtve szánakozó tekintetét, inkább eltolta miyeont, aki nevetve dőlt ismét hátra az ágyon.