A zongora hangja | Niall Horan FF

▫6.Fejezet▫

Kimberly

A munkaidő végénél voltunk, csupán fél óra választott el minket Lilyvel attól, hogy végre a helyünkre jöjjenek a délutánosok, mi pedig mehessünk haza.
Nekem már csak annyi dolgom volt, hogy még néhány másodpercig szárítsam egy kiskutyának a szőrét, aztán odaadjam az elégedett gazdijának. Kedvesen elköszöntem tőlük, mikor távoztak, majd egy hatalmas nyújtózkodás kíséretében odasétáltam Lilyhez, aki egy nagyobb méretű kutya szőrét mosta.
-Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem a mai nap gyorsan és jól elment-jelentettem ki boldogan, mire ő helyeselve bólintott.
-Talán azért, mert annyian voltak, hogy nem volt időnk unatkozni. Itt a tavasz, minden kutyus csinos akar lenni-állapította meg, közben pedig elkezdte vízzel leöblíteni a kutyát.
-Ja, ez is igaz-ismertem be, és abban a pillanatban a bejárati ajtó feletti kicsi csengő megszólalt. Mivel ki nem nagyon ment senki, ezért kizárásos alapon sejtettem, hogy újabb gazdi érkezett.
Fáradtan Lilyre néztem, aki bíztatóan elmosolyodott. Könnyen mosolyog, neki most dolga van, nekem pedig az új vendéget kell fogadni pár perccel a vége előtt.
Szapora léptekkel elindultam a pult irányába, ahol az új vendégeket szoktuk felvenni. Még nem is láttam, hogy ki jött, de az arcomra már előre felfestettem a világ legboldogabb és legnagyobb mosolyát, amit csak tudtam.
-Jó napot! Miben tudok segíteni?-kérdeztem, és abban a pillanatban felnéztem a vendégre. Aki igazából nem is vendég volt, csak Logan.
-Abban, hogy miután itt végzel, velem töltöd a napod hátralévő részét-felelte a kérdésemre válaszolva egy jófiús mosoly kíséretében.
Meglepetten nevetve odamentem hozzá, mire ő egy csókkal köszöntött. Utána vidáman megöleltem, így tökéletesen láttam Lily arcán, hogy mennyire nem tetszik neki Logan érkezése. Gyorsan elkaptam róla a tekintetemet, mert tudtam, mit gondol a kapcsolatunkról.
Helyette kicsit elhúzódtam a pasimtól, hogy mondjak valamit az elhívására.
-Kocsival vagyok, de lerakom otthon, és onnantól már csak a tiéd vagyok-ígértem meg. Önbizalommal teli mosolyra húzta a száját, de mielőtt még bármit is mondott volna, Lily megelőzte.
-Kimberly, légyszi, gyere kicsit segíteni!-szólt, mikor végzett az "ügyfelünk" fürdetésével. Csupán abban kellett segítenem, hogy könnyebb legyen kivennie a nagy kutyát a fürdetőből, mivel egyedül nehézkesen ment volna neki.-És Logan, kérlek, ha dolgozunk, ne vond el Kim figyelmét!
-Ugyan Lily, mindjárt végeztek!-reagálta le Logan egyszerűen, szokás szerint a legjobb barátnőm kérését. Az a szomorú, hogy az ilyen esetekben ábrándulok ki belőle igazán.
-Az lehet, de ebbe a "mindjártba" ő még beletartozik!-mutatott az előtte türelmesen váró négylábúra.-Ahogy a szerelmed is.
-Vattacukor megint kiakadt-mormogta nekem. A "vattacukor" becenevet természetesen Lilyre értette a különleges hajszíne miatt. Megcsóválta a fejét egy szemforgatással együtt, aztán ledobta türelmetlenül magát oda, ahol a gazdik szoktak várni.
Lily Logan minden mozdulatát utálattal nézte, ütött róla, hogy ő nem vágyott erre a meglepetésre. Viszont Logant sem kellett félteni, ő is rosszul volt a munkatársamtól, ha megszólalt, ha megmozdult, vagy ha levegőt vett. Én pedig csak ott voltam közöttük, miközben azon gondolkodtam, meddig bírom én kettejük szörnyen gyerekes és nevetséges hisztijét. Minden alkalommal hibásnak érzem magamat. Nem is értem, miért, nem én keltem a feszültséget, hanem ők, ketten, saját maguknak.

Mikor lejárt a műszak, cseréltünk a délutánosokkal. Ahogy végeztünk, szinte másodpercre pontosan Logan megragadta a kezemet, és az ujjait rákulcsolta az enyéimre, jelezve, hogy menjünk. Lily utálattal köszönt el a szemében, a legjobban viszont az fájt, hogy mintha a csalódottság is ott bújkált volna mellette. Tehetetlenül éreztem magamat, mint minden alkalommal, amikor a számomra egyik legfontosabb emberek komolyan ezt művelik. És ettől én is csalódott lettem.
Szótlanul sétáltunk el Logannel kéz a kézben a kocsimhoz. Bedugtam a kulcsot, majd szintén némán ültem be az ülésre, amit Logan meg is említett.
-Az a baj, hogy megint beszólogattunk egymásnak?-kérdezte. Próbálta velem felvenni a szemkontaktust, de én nem voltam hajlandó ránézni. Abban a percben nagyon dühös voltam rá. Nem egy ovissal vagyok együtt, hanem egy felnőtt férfival!
-Igen. A hangsúly pedig azon van, hogy megint. Már megint. Miért kell nektek ezt csinálni?-kérdeztem a válaszokat keresve, közben beindítottam a motort.
-Nem bírjuk egymást elviselni, ez van-rántotta meg a vállát lazán. Ütött róla, hogy magasról tesz erre a témára, mint mindig.
-Mi az, hogy ez van? Logan, férfi létedre lehetne benned annyi, hogy nem szólsz vissza neki. Tudod jól, hogy ha nem csinálsz olyat, amiért beszólna, akkor békén hagy.
-Szivi, kérlek. Ne kezdd el védeni!-röhögte el magát lesajnálóan.
-Nem védem, de nézd meg! Most is hol tartunk? Az egész délutánt együtt akartuk tölteni, erre veszekszünk-álltam meg, mikor pirosat mutatott a lámpa. Ekkor néztem rá először Loganre, mióta kocsiba ültünk. Ideges volt, pont annyira, mint én.
-Ha nem kezded el, akkor én nem veszekednék-vágott vissza gyerekesen.
A fejemet megcsóválva elnevettem magamat, de ez inkább szánalommal teli nevetés volt, mintsem örömteli.
-Mindig ezt csinálod. Mindig magadat véded, teljesen elfelejted, hogy mások is vannak rajtad kívül. Mindig más a hibás, mindig más kezd el veszekedni... Nem unod már? Tudod mennyire kellemetlen ez nekem? A legjobb barátnőm és a pasim nem bír egymással egy légtérben meglenni! Nagyon szar érzés. Viszont most is, ahelyett, hogy ebbe belegondolnál, keresed a kifogásokat. Merthogy Lily... Merthogy én... Nekem erre nincs szükségem. Nem tudom, meddig vagyok képest ezt még hallgatni-szakadt ki belőlem minden, ami ezzel az ügyben megfordult bennem. A körülményekhez képest nyugodt voltam szerintem, de ez csak a látszat volt, amin ő át is látott, akár az üvegen.
-Figyelj, nyugodj meg egy kicsit, oké? Csomó időnk van még rá...-kezdte volna el, de én azonnal félbeszakítottam.
-Nincsen rá csomó időnk, Logan. Én itt lezártam ezt a témát-álltam meg a házunk előtt. Meglepve nézett rám a barátom, mire én folytattam.-Térjünk vissza rá inkább holnap, oké? Nekem ez... Ez bőven elég volt mára-nevettem el magamat csalódottan.
-Akkor ennyit arról, hogy együtt legyünk ma?-kérdezte. Elsőre olyan volt, mintha a hangja szomorúsággal teli lenne, még esküszöm meg is sajnáltam. Csak később esett le, hogy engem ott, akkor, nagyon utált azért, amiért nem borultam a nyakába, hanem végre kiálltam magamért. Nem volt egy "Semmi baj, Logan!" és a "Felejtsük el, kicsim!" is kimaradt most ebből a körből.
-Nincs kedvem ma veled lenni, bocs. De nyugodj meg, Lilyvel sem. Gondolkozzatok el azon, hogy lehet, nektek is rossz. Viszont nekem sem könnyű. Sőt...-mondtam, így nekem jutott az utolsó szó. Szavaim után még hosszúnak tűnő másodpercekig ültünk a járműben síri csendben, amit csak az ablaktörlő monoton hangja zavart meg.

Szinte egyszerre szálltunk ki a kocsimból, ki tudja, mennyi idő után. Logan köszönés nélkül ment el mellettem, közben idegesen beletúrt esőáztatta fekete hajába. Ennyit a romantikus délutánról, ami tegnap is elmaradt a zongoraórám és Logan figyelmetlensége miatt. Ma sem került rá sor. És istenem, annyira nevetséges, hogy ezt mondom, de tegnap még Mr.Horan is figyelmesebb volt, mint úgy általában Logan! Pedig az egyiket nagyjából egy napja ismerem, a másik pedig három hónapja a pasim.
Komótosan mentem be a kapun, közben csak azon járt a fejem, hogy ezt lehet korábban meg kellett volna már tennem.

Sziasztok!💕
Remélem tetszett a mai rész 💕