Száguldás és szerelem (Befejezett)

1 fejezet

A mai napon kimondottan meleg volt Londonban ami elég szokatlan volt így tavasz közepén. Most csak egy lenge nyári ruhában indultam el itthonról, a könyvesbolt felé. Mindenképpen elszerettem volna oda jutni a mai nap folyamán, hogy csekkolni tudjam a választékot. Az utcán egy csomó ember volt, és  a parkban is sok gyerek futkározott. Vágyakozva néztem az említett hely felé. Itt vagyok 25 évesen és teljesen egyedül, régen azt gondoltam hogy ilyenkor már házas leszek, de a sors úgy hozta hogy ez az egész csak egy álom maradt. Már majdnem oda értem, amikor a telefonom csörgött. A húgom Katie keresett. A táskámból kihalásztam a tárgyat, utána pedig elhúztam a zöld jelet jobbra.

-Szia. Mi a helyzet?-szólok bele elsőnek.

-Én is ezt kérdezem nővérkém. Mi újság a nagy Londonban? -kérdezte izgatottan.- Ezen a héten még nem is beszéltünk. Mesélj. 

-Mi lenne, semmi különös. Ugyanaz mint múlt héten. Dolgozok, rohanok ide és oda. Örülök ha eljutok futni vagy jógára. A főnököm még mindig egy paraszt. A munkatársaim is mind egytől egyig kétszínű emberek. 

-És még?

-Ha arra vagy kíváncsi akkor újból elmondom, hogy nincs senkim.-forgatom meg a szemeimet unottan.

-Jaj, ne legyél már ilyen negatív.-rivall rám.- Lehet hogy most fogsz beleütközni a leendő férjedbe.-okoskodik.

-Ne okoskodj! Én ezekben a véletlenekben nem hiszek. És kötve hiszem, hogy pont most fogok bele botlani a leendő... Ááá.-sikítok egyet, mert valamibe beleütköztem vagy inkább valakibe, de ez most tökmindegy mert mindjárt a földön találom magamat, vagyis találtam volna ha el nem kapott volna az idegen. Majd vele szembe nem állított volna.

-Jól van?-kérdezi miközben kinyomja a telefonját.

-Figyelj Katie majd visszahívlak, ha haza értem.-mondom neki miközben teljesen elvesztem az ismerős idegen szemeiben.

-Miért ? Mi történt?-szól bele izgatottan.-Ki szólalt meg a háttérben?

-Most leraklak.

-Ne hogy lemerj rakni!-de én meg sem hallom egyből ki is nyomom, majd bele süllyesztem a táskámba. 

-Jól van?-ismétli meg a kérdést.

-Igen.-mondom halkan.-És maga?-nézek rá újból.

-Én teljesen.-mosolyodik el. Milyen szép mosolya van. 

-Köszönöm, hogy..hogy megmentett.-keresem meg a megfelelő szavakat.

-Semmiség, de ,meghálálhatná.-szélesedik a vigyora.

-Ha nem baj, nem. És most nekem futnom kell.-pillantok az órámra, ami azt mutatta hogy a könyvesbolt nemsokára bezár.

-Én csak egy kávéra gondoltam, ismerek egy nagyon jó kávézót.-jön utánam.

-Ne haragudjon, de nekem se időm, se kedvem nincs ehhez.-állok meg és fordulok feléje. Majd ismét elindulok.

-Na kérem, hisz ön jött belém.

-Hogy én? Maga nem figyelt oda.-nézek rá hitetlenkedve.

-Jó egyezzünk meg. 70%- 30%- ba.

-50%-50%  minimum. Nehogy már rám kenje az egészet.

-De maga telefonált.

-Ugyanúgy mint maga.-kontrázok.

-Jó ez jogos.-egyezik bele.-De akkor maga figyelt engem?

-Mindenképpen.-forgatom meg a szemeimet.-Direkt mentem magába, mert éppen távcsővel és fényképező géppel követtem, hogy majd ki tudjak adni magáról információkat a sajtónak.

-Várjon ez komoly?-néz rám idegesen.

-Nem, miért is követném magát?-nevetek fel és kérdően nézek rá.

-Ja, semmi.-legyint nem törődöm stílusban.

-Aha. Tudja magának olyan ismerős hangja van. Mintha már hallottam volna.-gondolkodok.

-Nem hiszem. Most találkozunk először.

-Az biztos, magát tutira megjegyeztem volna.-bólogatok, és máris oda értünk a könyvesbolthoz, de csak néztem a táblát ami azt mutatta, hogy be van zárva .-Marha jó, bezárt.-sóhajtok fel.

-Ne haragudjon.

-De haragszok.

-Hadd vigyem el vacsorázni, és akkor talán megbocsátana.

-Nem élnék a lehetőséggel.-rázom meg a fejemet. És elindulok a buszmegálló felé. De sajnos oda is követ természetesen. Miért is hagyna békén?

-Akkor haza vihetem, nem kellene buszoznia.-próbálkozik.

-De nekem így jó, már itt is van.-mutatok a járműre, és már fel is szállok rá.-Viszlát.-intettem neki.

-Várjon.-de a többit már nem is hallottam, mert a busz ajtaja be is csukódott. Kerestem egy helyet és leültem. Most így vissza gondolva röhejes volt ez az egész, de mégis elmosolyodtam erre a gondolatra. Nem értem miért akart ennyire elhívni valahova, nem is ismerjük egymást. De valahonnan mégis olyan ismerős, ha nem is a kinézete de a hangja az annál inkább. Nem tudom honnan, de mindenképp hallottam már. Mondjuk ha találkoztunk volna akkor biztos, hogy emlékeztem volna rá.... Bár lehet hogy jobban meg kellett volna néznem és akkor talán nem ért volna akkora meglepetéssel a másnap történtek...