Alvilági teremtmény

1. rész

- EZT NEM TEHETED! - kiáltottam.
- CSAK FIGYELD! - és megtette. Elsétált. Otthagyott, cserbenhagyott, ki hogyan akarja leírni. A lényeg, hogy már nem volt ott.
Sírva futottam haza, ahol legjobb barátnőm már várt.
- Sziszi.... Elment. - mondtam hüppögve. A sírástól alig kaptam levegőt, mikor Sziszi arcán is lecsordult egy meleg könnycsepp miközben átölelt.
- Minden rendben lesz. Megígérem, átvészeljük ezt az egészet. - suttogta a fülembe.
A nagynénémet nem nagyon érdekelte hogy otthon vagyok e, ezért elengedett bárhová, még az este kellős közepén is.  Így hát össze csomagoltam, és átmentem ott aludni a bíztató barátnőmhöz, aki végig ott volt mellettem.
Másnap kisírt szemmel mentünk az iskolába, ahol ha nem húszan, akkor harmincan kérdezték hogy jól vagyok e, amire Sziszi nyugtató válaszokkal magyarázott ki, hogy miért megyek kapucnival a fejemen, könnyes tekintettel, a földet pásztázva.
A szívem forrón égett, mintha ki akarna törni, de egyben annyira fájt, hogy üvölteni akartam.
- Megtanulok vezetni. - mondtam ki.
- Vííí, segítek! - eszmélt fel Sziszi.
És hát így kezdődött. És most? Most itt ülök az autóban, ismét bőgve, jogosítvánnyal a kezemben, azon gondolkozva hogyan tovább. Vagy hogy mit kéne csinálnom.