Egy plázában voltunk az Anyukámmal éppen ruhákat nézegettünk a szalagavatómra. Több helyre is bementünk de nem találtunk semmit ami elég jó lett volna. Kezdtem nagyon kiakadni. De ő azt mondta ne aggódjak minden rendben lesz, csak tartsunk egy kis szünetet. Mindig kitalálja, hogy mire van szükségem. Beültünk egy mekibe, beszelgettünk, pletyiztünk, és teljesen lenyugodtam. Amikor vegeztünk Anyukám azt mondta támadt egy ötlete, ezért haza kell mennünk. Azt mondta várjam meg ő lemegy a pincébe és mindjárt jön. Amikor visszatért volt egy doboz a kezében. Egy gyönyörű égszínkék doboz, fekete masnival átkötve. A kezembe adta, és én kibontottam egy csodaszép ruha volt benne. A legszebb amit valaha láttam. Még egy ezüst tiara is volt hozzá. Ezt viselte az esküvője lagzján. Elakadt a lélegzetem, nagyon hálás voltam.
Ez az utolsó tiszta emlékem az elmúlt hetekkből. Utána csak képek a mentőautóról és a baleset helyszínéről és arról a bizonyos sípoló hangról a korházban amikor már nem dobbant többet Anyukám szive. És most itt állok az ő ruhájában az iskola mosdójában és csak potyognak a könnyeim, mert nem lehet itt velem az Anyukám.
Vége
