Penge és bűvölet [BEFEJEZETT]

14. fejezet

Giilvas

Első pillantásra akár még úgy is tűnhetett volna, hogy Giilvas helyzete sokkal rózsásabb, mint a lányé. Habár kissé zavartan pislogott Caeda és az őt kísérő kis csapat után, ahogy elvezették mellőle, a fejében már összekuszálódtak a gondolatok. Nem értette, hogy miért viszik el a lányt, ám nem is zavartatta magát különösebben a tény miatt, hogy elviszik. Miért is tette volna, amikor két csinos hölgy társaságában múlatta az időt, akik ellátták őt minden jóval, finomsággal, ölelésekkel és simogatással?

Hamar meg is feledkezett a tényről, hogy talán ideje volna megkeresnie társát és tovább kellene indulniuk. Úgy érezte, soha többé nem akar elmenni innen. A nimfák éjt nappallá téve lesték a kívánságait, a legpuhább ágyban aludt és minden percben lebzselt körülötte legalább három szolgálatkész hölgy. Olyan ételeket kóstolhatott, amelyekről korábban még csak nem is hallott és a pohara sem maradt üres soha.

Egy nap azonban a nő, aki idevezette őket, jelentőségteljes arckifejezés kíséretében megjelent és elhessegette a körülötte nyüzsgő társait. A harcos kissé meglepetten nézett rá, hogy honnan ez a hirtelen jött titkolózás és felhajtás. Igyekezett a szemeivel a másik arcára összpontosítani, csak ekkor tudatosult benne, hogy a látása erősen homályos. Megdörzsölte szemeit, de ez sem sokat segített a helyzeten. Mielőtt azonban ismét megpróbálhatta volna, a nimfa elkapta a karját, majd az egyik kényelmes fotelhez vezette, hogy üljön le.

-Nehéz hírt kell közölnöm veled, kedvesem. – kezdte kissé szertartásosan, még jobban összezavarva ezzel beszélgetőpartnerét.

-Miféle nehéz hírt? – dőlt előrébb kíváncsian a fotelben Giilvas, miközben idegesen pislogott, hogy végre megszabadulhasson a bosszantó, ködös látványtól, ami gyötörte.

-Nos, a barátodról van szó...

-Milyen barátomról? – pillantott fel értetlenül, majd lassan derengeni kezdett előtte, hogy nem egyedül érkezett ide. Azt viszont már nemigen tudta volna megmondani, hogy kivel jött ide. Aztán elhessegette a fejéből az aggodalmat, biztosan valamelyik társával jött mulatni. Talán megártott neki az ital.

-A lány... ma reggel meghalt.

Meghalt? Miféle lány? Újra zavartan rázta a fejét, nem értette, miről beszél a nimfa. Biztosan nem érkezhetett semmiféle lánnyal. Habár odahaza szerette lányokkal tölteni az idejét, abban egészen biztos volt, hogy ide nem hozta volna magával.

Gondolatai és emlékei egyre inkább összekuszálódtak, hogy végül ő sem értette őket. Mintha se füle, se farka nem lett volna az életének. Addig-addig gyötörte magát a gondolkodással, mígnem elszédült és egyszerűen elájult.

Ekkor a nő elégedetten felállt, majd csettintett nyelvével. A hangra azonnal megjelent három segítő, akik kötelességtudóan felemelték a fiút a földről és távoztak vele a szobából.

Nem telt sok időbe, hogy magához térjen egy hasonló zárkában, mint amilyen Caedáé volt. Csak abban különbözött tőle, hogy itt nők helyett láthatóan jó erőben lévő férfiak raboskodtak. Ám mielőtt alaposabban körülnézhetett volna, máris megjelent az ajtóban egy nimfa.

-Magadhoz tértél. Remek!

-Mondhatom remek. Mi a csudáért vagyok bezárva?

-Nem vagy bezárva, ez csak óvintézkedés. Amennyiben jól szerepelsz, nem kell többé visszatérned ide. – vont vállat a nő, miközben belépett a cellába.

-Jól szerepelek? Hol?

Válasz helyett a látogató csak intett, hogy kövesse. Giilvas néhány pillanatig tétovázott. Be kellett látnia, hogy másképp nem juthat ki, csak vele együtt. Jobb híján felállt, s mielőtt kilépett volna a rácsok mögül, kinyújtózva átmozgatta izmait. Fogalma sem volt, hogy mire számítson, de semmi jót nem sejtetett az a kijelentés, hogy csak abban az esetben nem kell ide visszajönnie, ha jól szerepel. Hogyan tudna egyáltalán jól szerepelni egy olyan kihívásban, amiről azt sem tudja, mi az? Még felkészülni sem volt ideje.

A fiatalkorát éppen azért töltötte folyamatos edzéssel és gyakorlással, hogy egy esetleges ütközetben vagy összetűzésben megfelelően tudjon helyt állni. Egy egész életbe telik tökéletesíteni a harci technikákat. Ő maga tehetséges és szorgalmas volt, a legjobbak egyike, de a nyomába sem ért az apjának vagy a tábornokának, akik a korukból adódóan még több időt tölthettek már mindezzel. A tábornok mozdulatai kecsesek és kimértek voltak, míg az apja mozgása gyors, erőteljes és hajszálpontos. Egyetlen csapással is képes volt halálos sebet ejteni az ellenfelein. Nem véletlenül rettegték őt annyian. Hozzájuk képest Giilvas gyenge harmatcsepp volt csupán. Megrémisztette a gondolat, hogy teljesen egyedül kell szembenéznie valamivel, amiről még csak elképzelései sincsenek.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal gyötörte magát egész idő alatt, míg egy vaspántos ajtóhoz nem érkeztek. Ott végre megállt az őt kísérő lány és visszafordult. Úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de végül nem szólt egy szót sem. Helyette csak intett neki, hogy lépjen közelebb, majd szélesre tárta előtte az ajtót. A látványtól a fiatal harcosnak elakadt a lélegzete. Egy hatalmas, szurkolókkal teli aréna ajtajában állt.

----------------------------------------------------------------------------

Na, erre biztosan nem számított Giilvas. Mit gondolsz, hogy fog szerepelni az arénában?

Karácsonyra pedig szeretnék nektek kedveskedni egy kis játékkal. Amennyiben szeretnél te is részt venni rajta, akkor kövesd a https://www.facebook.com/kaitlynpsbooks Facebook oldalt, ahol hamarosan jelentkezem a részletekkel :)