𝒟𝑒𝓂𝑜𝓃𝒾𝒸 ℒ𝑜𝓋𝑒 ♛𝘚𝘦𝘣𝘢𝘴𝘵𝘪𝘢𝘯 𝘔𝘪𝘤𝘩𝘢𝘦𝘭𝘪𝘴 𝘹 𝘙𝘦𝘢𝘥𝘦𝘳 ♛

ஓ๑♛ 𝒟𝑒𝓂𝑜𝓃𝒾𝒸 ℒ𝑜𝓋𝑒 ♛๑ஓ

Visszatartott lélegzettel figyeltem az előttem lezajló eseményeket és csak egy kérdés csengett a fejemben.
      Undertaker valóban egy Halálisten lenne?
Mialatt a kettő Shinigami, Undertaker és Sebastian emberfeletti harcot vívtak, a hajó egyre csak dőlt és dőlt. Idegesen markolásztam a lépcső korlátját, mikor megpillantottam a veszedelmes férfit, amint Ciel mögött termett, megragadta ruhájának nyakát és magához rántotta. A fiú ledermedt, ahogyan bennem is megfagyott a vér. Minden egy szempillantás alatt történt, Sebastian egyetlen kisöcsémhez igyekezett, és amikor a levegőben majdnem odaért, Undertaker az ellenkező irányba hajította Cielt. Apró teste a magasba került, ha onnan földet ér, abba belehal.
Sebastian rögvest irányt váltott és kezével érte nyúlt, ezzel hátat fordítva a támadónak. Abban a pillanatban amikor realizáltam, hogy mire készül Undertaker, a testem magától cselekedett. Mialatt a szürke hajú férfi egy hatalmas vigyorral az égbe emelte kaszáját, én gondolkozás nélkül közéjük ugrottam és a Halálisten felé fordulva, széttárt karokkal páncélt emeltem a testemmel.
-Kérlek ne öld meg őket!- sikítottam remegő térdekkel. Undertaker szemei hatalmasra tágultak amikor észrevett, de már késő volt, a kaszája felém suhintott, már nem tudta megállítani. A szemeimet erősen lehunytam és felkészültem a halálra, de nem éreztem semmit. Amikor óvatosan kinyitottam a szemeimet, megpillantottam a még nálam is nagyobb fegyvert, ami közvetlenül mellettem csapódott be és kettévágta a hátam mögötti korlátot.
A szürke hajú férfi legalább kettő fejjel tornyosult fölém, méregzölden ragyogó szemeivel megdöbbenve méregetett. Szóhoz sem jutott, de tettéből arra következtettem, hogy nem akart bántani. A szívem őrülten vert, még az ajkaim is remegtek. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy meg fogok halni.

Majd egyszeriben Sebastian felkiáltotta a nevemet, aminek sikerült visszazökkentenie. A vállam fölött átnéztem és megláttam Cielt, jól volt, sértetlenül megúszta a zuhanást. Ez engem pedig mindennél jobban megnyugtatott, főleg hogy Sebastian is életben volt. Abban a percben minden aggodalmam elszállt, a testem pedig egyre nehezebb lett. Mintha csak a stressz tartott volna talpon és ahogyan elmúlt, minden erőm elhagy. A térdeim berogytak és végigcsúsztam a hátamat támasztó korláton, egyenesen a halálkasza mellett landolva. A szemeimet már nem tudtam nyitva tartani, a hangok is eltorzultak, majd teljesen elnémultak körülöttem.

=

Erős fejfájásra ébredtem és ahogyan kinyitottam a szemeimet, megpillantottam a lilás-szürkés eget és a felkelő nap első sugarait. A fülemet víz hangja ütötte meg, mintha a hullámok valaminek nekicsapódnának, alattam pedig nyikorgott és ingott a talaj. Mikor nehézkesen megemeltem a fejemet, megpillantom Cielt, amint a messzeségbe mered. A jobb szemét nem takarta szemfedő, így végre megtekinthettem Sebastian állítólagos pecsétjét. Egyszerre volt gyönyörű és félelmetes.
Megpróbáltam felülni, de amint kisöcsém észrevett, visszanyomott az ölébe.
-Még nem kelhetsz fel, pihenésre van szükséged.- mondta nyugodt hangon, én pedig csak akkor vettem észre, hogy Sebastian frakkja rám volt terítve. Finoman fogalmazva volt hatalmas és nehéz a fekete anyag.
-Ciel... a szemed.- böktem ki halkan, mire a fiú szélsebesen a szeméhez kapott és eltakarta.
-Francba!- morogta az orra alatt, majd beszédre nyitotta a száját, hogy kimagyarázhassa.
-Semmi baj öcsikém, már tudok róla.- mondtam nyugtatásképpen, közben egy lágy mosollyal megsimítottam az arcát. A fiú megdöbbenve emelte le kezét, én pedig újra megtekinthettem a pecsétet.
-De... honnan tudsz róla?-
-Emlékszel arra, amikor lezuhantam a lépcső tetejéről és majdnem egy hónapig kómában voltam, de aztán felébredtem?-
-Hogy is felejthetném el...- mondta komor tekintettel, közben a kezeit ökölbe szorította.
-Kicsivel később meglátogatott egy Ronald nevű férfi, aki állítása szerint meg kellett volna halnom. Azt mondta, hogy a lelkemért jött és azt hiszem bántani akart... de Sebastian megvédett. Akkor láttam először harcolni. És valami olyasmiről is beszéltek, hogy egy démon nem avatkozhat bele egy ember halálába. Végül Sebastian mindent elmondott nekem.- hadartam. Ciel döbbent tekintettel hallgatott, majd kérdőre vont.
-De ezt miért nem mondtad el nekem?- 
-Nem tudom... talán csak féltem a reakciódtól...- motyogtam, de hirtelen egy halk csapódás vágott a szavamba, mintha valaki térdre rogyott volna mellettünk. A csónak is rendesen megsüllyedt, aztán visszaemelkedett a vízen. Oldalra hajtottam a fejemet és megpillantottam Sebastiant, aki nem nézett ki túl jól. A ruhái szakadtak és véresek voltak, ébenfekete tincsei a szeme elé lógtak és a vértől a falfehér bőréhez tapadtak. Nagyon reméltem, hogy az a sok vér nem az övé. Ilyen állapotban még nem igazán láttam.
-Sebastian...- csattantam fel és felültem, de a hirtelen mozdulattól erősen megszédültem és a démon mellkasának dőltem. Sebastian azonnal elkapott és megtartott, éreztem, hogy mind a ketten aggódva figyelnek. És amikor meg akartam szólalni, a mentőhajó kürtje félbeszakított. Ciel megkönnyebbülten felsóhajtott, Sebastian szemei is felcsillantak. A férfi óvatosan leültetett kisöcsém mellé, majd felállt és integetett a hajónak.