A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

55. Két váratlan látogató

Másnap reggel – vagyis inkább késő délelőtt – mindenki gyanúsan csendben maradt a Brington-ház ebédlőasztalánál. A kocsiból előszedett maradék ételeket ették; úgy tervezték, reggeli után azonnal elindulnak visszafelé Collinswoodba.

Rovena azt remélte, egy fokkal jobb lesz a hangulat most, hogy túl vannak mindenen, de helyette már-már kínos volt a csend. Nem az a gyászos csend, hanem az a bizonyos csend, amikor mindenki tudja, hogy az éjjel történt valami, de senki sem akar beszélni róla. Egyedül Max tűnt úgy, mint aki jó hangulatban van.

– Rovena, használtad a gumit? – kérdezte csevegő hangnemben Rovenától, aki a kérdés hallatán félrenyelte azt, ami a szájában volt. Dörrenés hallatszott és megremegett az asztal, jelezve, hogy a szemben ülő Ben sikeresen belerúgott az asztallábba.

– Hogy... mit? – préselte ki magából Rovena, miután újra levegőhöz jutott.

– A hajgumit – felelte Max ártatlan képpel. – Tudod, amit adtam zuhanyzáshoz...

– Ja... – sóhajtott fel Rovena. – Öh... persze. Odaadtam Bennek – mutatott Benre, aki egy apró lófarokba kötötte a haját a tarkóján.

Max egy pillanatig gyanakvó pillantással méregette Bent, aztán bólintott. Rovena tekintete találkozott Benével; a fiú arcáról tisztán leolvasható volt az a bizonyos „pfúbasszki" érzés, amit pillanatnyilag Rovena is érzett.

Nem kellett kétszer fordulni, amíg bepakoltak mindent a kocsiba. Ben maradt a házban utoljára. Csak állt az ajtóban, és még egyszer utoljára végignézett a romokban álló hallon. A kezében már egészen átmelegedett a régi sárgaréz kulcs.

Jó volt ide visszatérni. A régi emlékek, amikről azt hitte, már nincsenek meg, újra felszínre törtek, de már csak keserűséggel bírt visszagondolni a régi házra.

Egyszer vissza fog jönni ide és helyrehozza az egészet. Újra olyan lesz, mint régen... csak épp a családja nélkül.

Két kar fonódott a derekára hátulról. Ben összerezzent és ijedtében kiejtette a kulcsot a kezéből, ami hangos csilingeléssel landolt a padlón.

– Megijesztettelek? – dünnyögte Rovena Ben hátába.

– Nem – hazudta Ben.

Rovena valószínűleg észrevette a hazugságot, de nem tette szóvá.

– Gyere ki a kocsihoz – mondta, de továbbra se engedte el Bent. – Carl már ideges.

Ben nem válaszolt, csak szembefordult Rovenával, átölelte a lány derekát és megcsókolta. Most, hogy végre megteheti, igyekszik majd minden egyes alkalmat kihasználni.

Minden apró kis pillanatot.

Egy dudálás szakította félbe őket.

Aztán egy nagyon ingerült női hang.

– MAXINE JANE NAVARRO ÉS ROVENA RACHEL ROTH, AZONNAL GYERTEK IDE MINDKETTEN!

Rovena behúzta a nyakát és elhúzódott Bentől.

– Ugh – nyögött fel, és a halálraítéltek pillantásával tekintett az ajtó irányába. Úgy sétált ki a házból, mint aki a vesztőhelyre megy; Ben szorosan mögötte maradt.

Rovena alig hogy kilépett az ajtón, egy kéz markolt a hajába. Rovenának kétsége se volt afelől, hogy a kéz tulajdonosa Monica. Az asszony úgy festett, mint aki az utóbbi napokban vagy három idegösszeroppanást járt ki lábon, egy percet sem aludt, és a szervezete kizárólag kávéból és idegességből áll. A másik kezében Max haját szorongatta, és fortyogott a dühtől.