Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

1. 4.~Beosztási ceremónia ~

-Potter? Sierra Potter... - suttogta hitetlenkedve Theodor, aki egy magas, barna hajú fiú volt. Fekete garbója igencsak sápadtá tette.

-Tényleg van egy, sebhelyed? - kérdezte Emmeline, akinek hosszú szőke haja és kék szeme volt. Hangjából nem tudtam vonal teljes következtetéseket levonni. Nagyjából ugyanolyan magas lehetett mint én.

-Hű, nagyon örülök, hogy találkozunk. - lelkesedett Pansy. Neki hozzám hasonlóan fekete haja volt, de barna szeme, ami valahogy nem illett össze a mosolyával. Nem tűnt igazán őszintének és egyenes személyiségnek, de természetesen ez nem jelent semmit, hiszen nem ismerem.

A következő pillanatban egymás szavába vágva kérdésekkel kezdtek el bombázni, amit alig tudtam kivenni, így gyorsan véget is vetettem neki.

- Kérlek titeket, hagyjátok abba. Csak egy egyszerű lány vagyok, aki túlélt egy támadást.

-De Tudjuk ki, meghalt, miattatok. - szólalt meg Draco, mire a szemébe néztem.

-Ugyanakkor a szüleim is meghaltak abban a támadásban. Nem szeretném, ha olyan dolog miatt ítélnének meg, amire nem is emlékszem. - mondtam mire mintha elégedett lenne a válaszommal bólintott.

-Na de mesélj... Hol nőttél fel? - szólt közbe Eloise, aki így magára vonta a figyelmem.

-A nagynénémék neveltek fel minket Little Whinging-ben.

-Ők varázslók? - kérdezte most Pansy akinek mintha egy kis gúny bújt volna meg a hangjában de nem foglalkoztam vele.

-Nem, sajnos nem

-Milyen volt velük?-nézett rám kíváncsian Eoise, mire elmosolyodtam

- Borzalmas volt.- kezdtem bele az élettörténetembe.

***

Az út kellemesen telt. Sokat beszélgettünk, és nevettünk a különböző gyermekkori emlékeinken. Kiderült, hogy aranyvérűek, ami azt jelenti, hogy mindkét szülőjük mágus családból származott, elég büszkék a származásukra. Az utazás során Draco kimenet egy kis időre, és eléggé idegesen tért vissza, de mikor lenyugodott újra becsatlakozott a beszélgetéshez.

Egész jól összebarátkoztunk, így együtt szálltunk le a vonatról, azonban itt elkeveredtünk egymástól.

-Első évesek! Ide hozzám! - hallottam még egy jól ismert dörmögős hangot. Megperdültem. A gyerekfejek fölött feltűnt Hagrid mosolygós arca. Hirtelen megláttam a bátyám fekete hajkoronáját és addig furakodtam, míg oda nem értem hozzá.

-Sie. Úgy aggódtam. Ő itt Ron Weasley, az ő édesanyja segített nekünk átjutni az állomásra. Ron ő itt a húgom Sierra.

-Szia. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - mondtam, miközben megráztam a kezét. A sráca füle tövéig vörösödött és nagy szemekkel meredt rám. Nem tudott megszólalni, csak makogott valami üdvözlés félét.

-Gyerünk, gyertek utánam! Elsősök, utánam! - szólt Hagrid, mire elfordulva a fiútól követtem őt egy szűk, lejtős ösvényen.

- Mindjár' rápisloghattok a jó öreg Roxfortra - szólt hátra Hagrid a válla fölött. - Csak még egy utolsó kanyar.

Hirtelen a szemem elé tárult a hatalmas kastély, melynek minden ablakából arany fény áradt. Életemben nem láttam ennél csodálatosabb dolgot.

-Hűha! -suttogtam csodálva a hatalmas építményt.

- Csónakonként négy ember és nem több! - parancsolta Hagrid, és a part mentén ringatózó csónakflottára mutatott. Én, Harry, Ron és egy Hermione nevű lány mellé ültem be a csónakba. A lánynak dús barna haja és barna szeme volt. Udvariasan mutatkoztunk be egymásnak, majd meg sem szólaltunk amíg átszeltük a tavat az iskola felé.