Utállak de szeretlek! [1.-2. rész] *ÁTÍRÁS ALATT*

2.11

Ryan tényleg komolyan gondolta a műtétet és a legtöbb vizsgálatot hozzá már meg is csinálták. Ma pedig elhatározta, hogy meg kell ismernem a fájdalomcsillapótókkal nem eltompított énét, és őszintén, ez borzalmas. Egy az, hogy csak vergődni tud néha a fájdalomtól, a másik az, hogy tehetetlenségében csak olyan bántó szavakkal dobálózik amit lassan nem tudok eltűrni. 

Most éppen a hálónkban fekszik és konkrétan csak csicskáztat aztán ha valamit nem úgy csinálok ahogy ő akarja vagy nem ugrok rögtön mert éppen kimerültem rögtön szapul.

A kanapén ülve símogattam pocakom, talán két percre ülhettem le mikor újra hallottam a hangját, a vérnyomásom konkrétan a plafont verdeste annyira ideges voltam már.

-Hol van a levesem?!-kiáltotta.

-Picsába bazdmeg!-kiáltottam el magam és fekállva az ülőhelyről a konyhába baktattam és elővéve a gyógyszereit mentem szobánkba.-Most beveszed ezeket!-parancsoltam rá és valószínűleg eszelősen nézhettem ki.-És addig nem akarok egy újabb szót sem hallani amíg a bogyóid nem hatottak! Nekem is sokszor fáj a hasam a gyógyszermegvonás miatt még sem ugráltatlan mint egy kibaszott fizetett csicskát. Nem a bejárónőd vagyok, hogy ott sértegess ahol csak tudsz!-remegtem az igetől. Ő csak megbánóan nézett rám majd pedig bevette a pirulákat.

-Sajnálom.-nagyjából egy tíz perc múlva pedig fel is kelt mint akinek semmi baja.

-Most, hogy elmondtam a magam szemszögét már sajnálod mi?!-hisztérikusan nevettem fel és hajamba túrtam aztán leültem az ágy végébe. Ryan elém guggolt és combjaimra símította tenyereit.

-Van valami baj Baby? Nem szoktál ilyen lenni, még akkor se lennél ilyen, ha nem fájna neked se semmi. Mi történt ami miatt ki vagy bukva?-már hasam cirógatta és suttogta a végét.

-Félek!-zokogtam fel és aztán félig nevetve, félig sírva néztem a plafon fele.-Téged négy hét múlva műtenek, akkor én már a huszonnyolcadik hétbe leszek. Alig tíz hétre rá pedig engem fognak császározni, te még akkor bőven feküdni fogsz! Hogy fogok egy fekvő beteget és egy kisbabát úgy ellátni, hogy nekem is vágott sebem lesz?-teljesen bepánikoltam és mióta meg van a műtétjének időpontja ezen agyalok, lehet, hogy hogy lehetne ezt megoldani.

-Mindent megfogunk oldani, anyukád tud segíteni, Hwa is itt lesz és akármennyre furán hangzik még Jamienek is hagyni fogom, hogy segítsen. Megoldunk mindent a barátokkal és a családdal. Mama is jön majd és elegen lesznek segíteni, itt csak én leszek a tehetetlen- mosolyogott rám és magához ölelt. Nem mondom, hogy teljesen megnyugodtam, de már nem voltam annyira zaklatott.-Mi lenne, ha elmennénk valahova fagyizni?-tekergette hajam. Nevetve csaptam el a kezét és gubancoltam ki az összecsavart tincseket.

-Tél van, hol akarsz most fagyizni?-néztem rá és adtam neki egy csókot.

-Akkor csak sétáljunk egyet, kicsik ki kell mozdulnom- vont vállat.

-Tehát kilométer hiányod van.

-Inkább mondanám mozgás hiánynak- vágott  gondolkodó fejet.-Mióta megtudtam, hogy terhes vagy nem nyúlhattam hozzád.

-Hozzám nyúlhattál volna, de nem tetted. Soha nem mondtam, hogy nem teheted. Te csak önszántadból gondoltad, hogy ez nem helyes!-rántottam egyet a vállamon és fálltam az ágyról.-Na akkor megyünk?-indultam ki a szobából és a vállam felett néztem rá. Sóhajtott majd felnevetve követett engem.

-Hihetetlen vagy ugye tudod?-kapta el a derekam és magához rántva csókolt nyakamba és aztán eltolva magától csapott a fenekemre és engedett utamra, hogy öltözni tudjak.

Méregzöld kabátom fekete sálam és fekete sapkám vettem fel, utána pedig a hosszúszárú szintén fekete bársonycsizmám kaptam magamra.

-Mint aki Francia országból szökött!- fogta meg kezem Ryan az ajtó előtt és lenézett rám, majd egy gyors arcara puszi után megsímogatta kabátba bújtatott pocakom és kinyitotta az ajtót, hogy elmenjünk egy jó nagy koradélutáni sétára.

BogiB