Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

28. fejezet

Sooyoung

Nem kaptam levegőt. Az egész helyiség annyira aprónak tűnt, és Yejin-ssi vállamra nehezedő karja ólomsúlyként nyomott.

Ott állt előttem az általam annyira gyűlölt személy, akit mindenki más kedvel és ajnároz, mert nem látnak át azon a fátylon, amin én. Nem látják, hogy mennyire álszent, hogy csak átgázol másokon azért, hogy elérje a célját. Senki nem látja Minhee-ssi valód arcát csak én, erre itt áll előttem szőke hajjal. Nem is a hajszín akasztott ki, nem is az, hogy sajnos jobban néz ki így tőlem, hanem az arca, így összességében. Ismerős, kegyetlenül ismerős.

- Mi a baj drága – támaszkodott meg a vállamon Yejin-ssi gúnyos mosollyal az ajkain -, csak nem szellemet látsz?

Nem lehet ő, az ki van zárva, nem teheti ezt velem az élet. Mit követtem el, hogy így áll bosszút? Először Jungkook-ssi figyelmét rabolja el, majd az összes srácét. A srácokat kihasználva jutott egyre feljebb. Elvette tőlem a fő vokált, a fő táncos szerepet, és ha így folytatódik már a visual sem én leszek. Most meg... Istenem! Most meg elveszi tőlem az életemet. Nem! Meg kell róla győződnöm.

Szinte porzott utánam a padló, ahogy elhagytam a próbatermet, majdnem elgázolva Miss. Leet. Hallottam hogy utánam kiabál, de nem érdekelt. Valahogy az utóbbi időben egyáltalán nem érdekel ez az egész énekesdi. Mióta Jungkook-ssi figyelme teljesen elhagyott, nem akarom én ezt csinálni, csak azért vagyok még itt, mert félek az anyámtól, és nem akarom, hogy Minhee-ssi debütáljon, én meg ne. Bevágódtam a kocsiba és még a gyorshajtás sem érdekelt, anya vagy a nagypapa kifizeti, csak minél hamarabb otthon akartam lenni. A telefon folyton csörgött, és Miss. Lee neve táncolt a kijelzőmön. Odafordultam és kikapcsoltam azt az átkozott készüléket. Szinte kivágtam az ajtót, úgy rontottam be a házba, és meg sem álltam a kandallóig. Nagyapa kronológiai sorrendben tárolta a képeket, és azt az egyet kerestem, azt a családit, amit annyiszor dédelgetett, de hűlt helye volt.

- Keresel valamit? – Úgy megijedtem a hang hallatán, hogy nekivágódtam háttal a kandallónak, észre sem vettem a nagy sietségben, hogy a nagyapám ott ül a fotelban, és olvassa kedvenc napilapját.

- A frászt hoztad rám, nagyapa – kaptam a szívemhez.

- Keresel valamit? – ismételte meg a kérdést.

- Azt... azt a családi képet, ami itt volt – mutattam. A nagyapám szinte átdöfött a pillantásával, miközben komótosan hajtogatta össze az újságját.

- Minek az neked? – tette le az üvegasztalra, majd keresztbe fonta a lábait.

- Csak... csak meg akartam nézni valamit – hebegtem. Mégis mi a fenét mondjak? Hogy képzeld nagyapa, a csaj a csapatban kiköpött lányod, csak fiatalabb kiadásban!

- Az anyád által felvett brazil takarítónő, akinek sosem értem egyetlen szavát sem, de állandóan morog, portörlés közben leverte és eltört a keret – felelte. Néztem rá, hogy igazat mond-e, de mi értelme volna annak, hogy hazudjon.

- Értem – sóhajtottam. Sajnos minden fénykép a nagyapám széfjében van, aminek nem tudom a kódját, de még anya sem, mert ő már megkísérelte feltörni. Így nincs más megoldás anyámhoz kell fordulnom. – Anya?

- Szerintem bent van a cégnél – felelte a nagyapám. – Biztos minden rendben?

- Persze – nevettem fel erőltetetten, és a nagyapám szúrós tekintettének kíséretében hagytam el a házat.

Berohantam a céghez, fel a 25. emeletre, mert a nagyapám cége egy hatalmas toronyházban helyezkedik el, több ezer irodával. Mindig lenyűgöz a hatalmas üzletlánca, és néha eljátszom a gondolattal, hogy egyszer mindez az enyém lesz. A titkárnő meg akart állítani, de az én információm mindentől sürgősebb, ezért még az sem érdekelt, ha maga a Miniszterelnök van bent nála, így kopogtatás nélkül kivágtam az ajtót.