Penge és bűvölet [BEFEJEZETT]

15. fejezet

-Mégis mire jó ez az egész? – kérdeztem fennhangon hosszú órák múltán, vagy legalábbis a saját érzésem szerint néhány óra elteltével. Valójában fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telhetett el, mióta beléptünk a malomba és dolgozni kezdtünk. -Egyáltalán mit őrölünk?

-Psszt! – pisszegett le az előttem haladó nő, aztán riadtan az őrre nézett, aki tőlünk néhány méterre állt csupán, rezzenéstelen arccal. Az őrök a legnagyobb meglepetésemre férfiak voltak. Ez azért is volt annyira érdekes, mert amióta csak beléptem a nimfák birodalmába, az egyetlen férfi, akit láttam, Giilvas volt. Az alak egyébként cseppet sem hasonlított a nimfákra, úgy tippeltem, ember lehet, vagy talán közénk, az elfek közé tartozik. Nehéz volt megítélni, mivel az egész testét bő ruha és kámzsa fedte, csupán a kikandikáló bőre színe engedett következteti arra, hogy melyik nemzetséghez tartozhat.

Ekkor, mielőtt további kérdéseket tehettem volna fel, a fejünk felett hangos, őrjöngő üdvrivalgás harsant. Ünnepelnek valamit? Értetlenül pillantottam fel a magasba, ahonnan a hangok érkeztek. Nem emlékeztem, hogy ilyen zajosak lettek volna a nimfák a mulatság alkalmával.

-Mi történik odafenn? – kérdeztem kíváncsian az őrt, abban bízva, hogy talán kedvesebbnek bizonyul majd a fogvatartóinknál.

-Csendet! – felelte halkan, de annál határozottabban, szerte foszlatva ezzel minden reménysugarat, amibe eddig kapaszkodni próbáltam. Képtelen voltam beletörődni, hogy itt fogom tengetni életem hátralévő napjait, egy malomkereket tolva magam előtt, elválasztva az egyetlen olyan személytől, aki a kiutat jelenthetné.

Lopva ismét az őrre sandítottam, gondosan ügyelve rá, hogy egy pillanatra se álljak meg a szigorú menetelésben. Nem... egész biztos voltam benne, hogy semmiféle rokonságban nem áll a nimfákkal. A bőrszíne mellett az azt fedő temérdek mennyiségű ruha is ékes bizonyítéka volt, hogy nem állhatnak túl közel egymáshoz. A sok szövet csak elválasztaná őt az általa olyan nagyra tartott és imádott növényektől, ráadásul dárdát tartott a kezében. Ez sokat elárult a harcmodoráról. Habár a falunkban én voltam a legsilányabb fegyverforgató, a rengeteg tanítás azért nem maradt eredmény nélkül. Mindent megjegyeztem, ami apa mondott a különböző fegyverekről és a használóikról. Egy hagyományos összecsapásban semmi esélyem sem lett volna a férfi ellen – merthogy a hangjából ítélve biztos lehettem benne, hogy az – viszont nem voltak a közelben az úrnői. Ez egyet jelentett a lehetőséggel, hogy a mágia segítségét hívjam. Azt már tudtam, hogy a növények ezen a helyen nem hajlandóak hallgatni rám. Minden más azonban igen, ami remek menekülőutat kínált nemcsak nekem, de a többi rab számára is, még ha nem is voltak túl kedvesek.

Elgondolkodva pillantottam az előttem haladó, idősebb nőre. Akaratlanul is azon kezdtem tűnődni, vajon mennyi ideje lehetett fogságban. Nekem már néhány nap alatt elegem lett az egészből. Ő viszont mintha... beletörődött volna a sorsába. Én azonban képtelen voltam erre.

Éppen ezért néhány pillanat múlva egy vaskos vödör vágódott az őr tarkójának, akinek még meglepődni sem maradt ideje. Úgy csuklott össze, akár egy magatehetetlen rongybaba, én pedig kihasználva a kínálkozó alkalmat, elengedtem a kereket és odaszaladtam az ájult férfihez. Leszerelni az őrkutyát egy dolog, ám a szabadságom még messze volt. Némi kotorászás után a ruhái redői között ráakadtam a kulcskarikára és diadalittasan fordultam vissza a sorstársaimhoz.

Habár a munka leállt, csak döbbenten álltak, megmerevedve, akár egy szobor. Ettől az én arcomról is lefagyott a vigyor.

-Mire vártok? Induljunk, mielőtt észrevennék!

-Komolyan azt gondolod, hogy van esélyünk megszökni? - vált ki a többiek közül egy alak. Ő volt az, aki korábban hajlandónak bizonyult szóba állni velem. Az a benyomásom támadt, hogy a többiek valamilyen oknál fogva felnéznek rá.

-Talán itt akarsz meghalni? - kérdeztem végül hitetlenkedve. Nem fért a fejembe, hogy ilyen remek lehetőség adódik, ők pedig tétováznak, s ezzel is csak fogyott az amúgy is kevés idő. Fogalmam sem volt, hogy mit mozgatnak, vagy mit őrölnek ezek a kerekek, ám abban biztos voltam, hogy ha az őr nem is tér magához, a munka hiányát bizonyosan hamar észreveszik majd. Nem akartam ott lenni, amikor ez megtörténik.

-Innen nincs kiút. - felelte meggyőződéssel a hangjában, én pedig kezdtem igazán türelmetlen lenni. Egyébként sem voltam az a nyugodtan várakozós típus, de ennek hallatán valami elpattant a fejemben. Még egy utolsó pillantást vetettem rájuk, aztán nemes egyszerűséggel az ajtóhoz ugrottam, feltéptem azt és fejvesztve kirohantam rajta. Búvóhelyet kellett találnom, méghozzá olyat, ahol a nimfák nem lelnek rám, de azt a feltett szándékomat sem akadályozza, hogy megtaláljam Giilvast.

Eszemben sem volt itt hagyni őt. Még mindig bántott, ahogy korábban viselkedett velem, azonban abban is biztos voltam, hogy valamit a vendéglátóink csináltak vele. Nem értettem a mágiájukhoz, fogalmam sem volt, hogy mi lelte, de azt viszont tudtam, hogy az a Giilvas, akit ott láttam, a lányok között héderelve, cseppet sem hasonlít arra, akit én ismerek. Persze, meglehet, nem vetette meg a hölgytársaságot, de sosem hagyná, hogy idegenek elvonszoljanak egy ismeretlen helyre az akaratom ellenére.

Lassítás nélkül fordultam be a következő sarkon, majd még éppen időben siklottam be egy aprócska kis beugróba, mielőtt két arra járó nimfa észrevehetett volna. A szívem a torkomban dobogott, míg a beszélgetésüket hallgattam a folyosó végéről. Valamiféle viadalról diskuráltak és egy új harcosról, aki ma lép elsőként az arénába. Összeráncoltam a homlokom. Miféle játékokat űznek ezek errefelé? Aztán hirtelen megvilágosodtam: Giilvas lehet az új harcos! Azonnal meg kellett találnom őt.

-----------------------------------------------------------

No lám! Úgy tűnik, Caeda végre megleli a kivezető utat a növénybirodalomból. De vajon hogy fog eljutni Giilvashoz? Jövő héten erre is fény derül ;)

És persze ne feledkezzetek meg a karácsonyi nyereményjátékról sem, amelyben a tét nem más, mint egy különleges, karácsonyi fejezet a Penge és bűvölethez. A játékot ezen a linken érhetitek el: https://www.facebook.com/kaitlynpsbooks/photos/a.565668210836381/598564147546787/?type=3&theater