- ♡ -
Az ágy szélén ült, szíve majd kiugrott a helyéről, talán egy kicsit szédült is a kavalkádtól, ami körbeölelte őt, de akkor még az istenért sem lett volna kedve arra, hogy bárkivel is helyet cseréljen. Ujjai görcsösen szorongatták a fehér lepedőt, másképp képtelennek tűnt, hogy felgyülemlett vágyát levezesse. Pedig még nem is történt igazán semmi, ami feltüzelhette volna őt. Harry csak egyetlen egy utasítást adott neki, mielőtt eltűnt volna a motel szoba fürdőszobájának lakkozott ajtaja mögött; üljön le és várjon, amíg el nem készül. S a kócos így is tett; várt. Nem számolta az időt, se a másodperceket, ahogy a perceket sem, csak azt tudta biztosan, hogy minden adandó pillanat türelmetlenséggel telt neki. Hallotta a halk motoszkálást, a loknis levegővételeit, melyek annyira erotikusnak tűntek, közben mégis; teljesen ártatlanok voltak.
Nem nyugodott meg, még akkor sem, mikor a göndör végre megjelent az ajtóban. Ajkait széles vigyor díszítette, jobb karját a csípőjére tette, akár csak egy képzett, csinos modell. Tényleg az volt; álomszép és fenséges. Kezdve a csillámos tütü szoknyától, egészen a csipkézett, spagetti pántos felsőig, mely pont kiemelte íves, porcelán kulcscsontjait.
Louis alig kapott levegőt, szeme teljesen elkerekedett, míg izzadt tenyere szinte már görcsölt az erős szorítástól, amit a takaróra mért.
- Angyalka ... Mégis ... M-mi ez?
Dadogott, a torkára futó gombóc nem engedte, hogy rendesen tudja formálni a kiejtésre váró szavakat. A kérdezett mosolya csak szélesebbre nőtt, majd előrébb lépett és forgott egyet, mintha csak a kifutón lett volna. Aztán a kék szemű elé sétált, mélyen lehajolt, s bár neki nem voltak nagy, formás keblei, a zafírok szívesen bámulták a trikó alól kikandikáló hegyes, rózsaszín bimbóit.
- Táncolni fogok, baby. És te szépen végig nézed majd.
A megszólítás csak egy mellékes dolog volt. De az már magától értetődőnek tűnt, hogy az előadás végéig nézni fogja azt, amivel a zöld szemű áldani kívánta íriszeit. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
- Táncolni? M-mármint ...
- Öltáncot is, igen -forgatott szemet nevetve a fiatalabb.
Mégis honnan lett hirtelen ennyi önbizalma? Honnan szerezte a ruhákat? Mi történik vele egyáltalán?
Megannyi kérdés, melyre csak egy valami adhatott neki bizonyos választ; a kezdet, amibe Harry édes mozdulatokkal vágott bele.
Kezeit a feje fölé emelte, úgy ringatta csípőjét jobbra és balra, egy lágy ritmust követve. A kócosnak háttal állt, így ő elnézhette gerincének éles vonalait, melyek átütötték bőrét, s legszívesebben a lapockáira harapott volna, hogy aztán lila foltokkal díszíthesse azt. Nem volt zene, magát a dallamot mégis a fülében hallotta, miképp a szerelem picinyke angyalai érzéki dúdolást folytattak. Színházban érezte magát, és élvezte a nézői szerepet.
- Gyere ide -búgta aztán, mikor vágyának tengere már nem bírta tovább, és teljesen elárasztotta agyát a reája zúduló éhséggel.
Muszáj volt megérintenie őt, tenyere csak úgy bizsergett a gondolat után, hogy a hófehér porcelánt csodálhassa.
Harry elmosolyodott, eleget téve a kérésnek közelítette meg Louist, lassan emelve hosszú, őzike lábait. Olyan volt ez, akár egy rituálé, és a göndör már alig várta, hogy a kócos végre felavassa testét. Az már régen éhes volt, mohón kapott a másik finom, keskeny dereka után, majd az ölébe húzta őt. Nem csókolta meg, egyikük sem támadt, csak nézték egymást. Talán a texasi forróság tehetett róla, lehetséges. Vagy csak maga az angyaltánc volt a ludas, mint bajkeverő. Egy azonban biztosnak bizonyult;
Felejthetetlen éjszakát tudhattak maguk mögött.
- ♡ -
