Ködös szenteste

1

Anglia, 1950, december 24.

      Estelle fázósan fogta össze magán elnyűtt kabátját, amely alatt mindössze egy égszínkék selyem estélyit viselt, és sietősebbre fogta lépteit. Nem bánta volna, ha már maga mögött tudhatja ezt az estét. Magában dohogva vette számba tennivalóit, melyeket későbbre kellett halasztania. Az estély miatt, amelyre úgysem fognak sokan eljönni.
     Eredetileg úgy tervezte, meglátogatja az öreg Franket, és együtt töltik a szentestét egy pohár meleg punccsal a kályha mellett, később pedig Margarettel és Blanche-sal találkoznak a Fő téren, ahol a Black Catben szokás szerint megisznak egy üveg tojáslikőrt (meg egy-két whiskyt), miközben kitárgyalják az egész átkos hím populációt, s a hangulat betetőzéseképp, némileg illuminált állapotban szövevényes terveket kovácsolnak, melyek segítségével majd megváltoztathatják a dolgok eddigi rendes, bár kétségkívül hibás szerkezetét, majd miután a részfeladatokat is szétosztották maguk között, kellő lelkesedéssel és tettrekészen, ám némileg imbolyogva, hazamenjenek, és lefeküdjenek.

    Ahogy a ködös estén a fagyos szélben sétált, a leány most visszasírta ezeket a jól bejárt és unalmasnak vélt karácsonyestéket. Körülötte a kis, középkori település háromszintes házai szürkén és barátságtalanul méregették üvegszemeikkel. Arra is csak morgással reagált, amikor az első hópehely az orrára hullott. – Már csak ez hiányzott! – nézett le sötéten egyetlen pár elegáns báli cipőjére, amely három havi fizetésébe került. Ebben a pillanatban szilárdan eltökélte, hogy az estély hivatalos részén túllépve máris nyúlcipőt húz.
    Azt azonban nem tehette meg, hogy cserben hagyja barátait és társait. A jótékonysági est egyik fontos programpontja volt a színdarab, melynek egyik szereplője és rendezője is volt egyben. Fél éve készültek erre az alkalomra, s a szereplők nagy várakozással néztek elébe. A társulattal immár harmadik éve próbáltak heti rendszerességgel, s tagjait jórészt volt egyetemi diáktársak és egészen pontosan két roxfortos iskolatárs alkották.
Roxfort... ellentmondásos érzések kerítették hatalmába, különösképp így Szentestén, egy bizonyos régi karácsonyra emlékezve, amelyhez szorosan kapcsolódott egy pár ónix sötétségű, delejes szempár, valamint az a gyötrelmes fájdalom, amely a tiszta és töretlen lélek hamvába hullt első szerelmének sajátja, s amely mostanra keserédes emlékké szelídült benne.
De az ünnep újra és újra feltépte benne a sebeket.

     Nem mintha nem látta volna azóta a férfit. Merthogy azóta férfivá érett, ez kétségtelen.

     Ötödéves korában történt. Tanulmányai mellett dolgoznia kellett, hogy úgy-ahogy el tudja tartani magát. Nekik, árvaházból kikerült fiatal felnőtteknek nem volt hová menniük, ezért munkát vállalt egy vendéglőben, és felszolgált, hogy olcsó és igénytelen szállását képes legyen fenntartani. Az ünnep előtti utolsó héten végre kivehetett egy szabadnapot, hogy összekuporgatott pénzéből megvehesse az ajándékokat azok számára, akik fontosak voltak neki. Ezt az alkalmat arra is kihasználta, hogy a csodálatos ünnepi díszbe öltözött Abszol úti kirakatablakokat nézegesse, kezeit egy pohár forraltborral melengetve.

Szerette a régiségeket, ezért a Borgin & Burkest nem hagyta volna ki az ég világért sem. És úgy látszik, akadt más is, aki hasonlóan gondolkodott, mivel meglehetősen forgalmas volt ma a bolt. Úgy döntött, először inkább a kirakatot szemléli meg, melynek minden darabját szíve szerint hazavitte volna, ha teheti. Azonban a vitrin egyik alsó polcán megakadt a pillantása egy mágikus nyakéken ("Bűvölése által viselője az Igaz Szerelmet vonzza be vele", hirdette alatta a decens felirat), melynek érméje, az ezüst keretbe foglalt ovális alakú ónixkő kellemes érzéseket idézett fel benne. Szomorkásan gondolt arra, hogy az ilyen tárgyak egy vagyonba kerülnek, neki pedig csak annyi pénze van, hogy annak a pár kedves embernek megvegye belőle apróságait.

    Amint merengéséből felpillantott, rádöbbent, hogy figyelik. Bent, a pénztárgép mellett, Tom állott, az a bizonyos, és apró mosollyal a szája sarkában nézte őt. Érezte, hogy arcát azonnal elönti a pír, karja pedig lúdbőrös lesz. Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy elszalad, ez azonban meglehetősen röhejes lett volna, az előzményeket tekintve. Így csupán halványan visszamosolygott, és intett neki. Közben látta, amint egy vásárló megszólítja a férfit, aki egy gyors pillantással elnézését kérve, rögtön foglalkozni kezdett a kuncsafttal, és kis idő múlva eltűnt a hátsó ajtóban. Majd újabb vevők érkeztek, s Estelle arra gondolt, épp itt az ideje továbbállni, ha még venni is szeretne valamit. Ekkor azonban nyílott az ajtó, s kilépett rajta a férfi.