Angyali katona (Befejezett)

16.rész: Féltékenység

- Figyelsz te rám?! Kérdezi a férfi hang.

Megráztam a fejem, majd ráfókuszáltam a tekintetemet.

- Rúfusz? Mit akarsz? Kérdeztem meglepetten.
- Láttam ám az előbbit. Vékony jégen táncolsz. Senkié se lehetsz, megértetted?!
- Nem vagyok egy tárgy, amit ide-oda vihetsz kedvedre. Nem vagyok a tiéd! Azt csinálok, amit akarok.
-Nem, az én bázisomon vagy, én vagyok a parancsnok, én dirigálok és ha kell, Akriel-t is eltávolíthatom a posztjáról, sőt az egész bázisról is kirúghatom. Oda figyelj, mit csinálsz!
- Mit akarsz tőlem?! Miért nem hagysz már békén!?
- Mert, te csak az enyém lehetsz! Senki, se vehet el tőlem!
- Utállak! Ordítottam rá, majd megakartam ütni, de ő elkapta a karomat, amit épp a magasba emeltem.
- Most megtudod, milyen ha mérges vagyok!

Kiáltottam egyet, de senki se hallotta meg. Befogta a számat, a szememet lekötötte és elvitt valahova.
Éreztem a hideg szellőt az arcomon, biztos repülünk, tehát kivisz a bázisról.
Ez pont jól jön!

Letett kis idő mulva, majd egy székhez kötözött, levette a kendőt a szememről, majd a számról is.

- Mit akarsz? Kérdeztem mérgesen és szúrós tekintetemet rá szegeztem.
- Ugyan mit, majd azt mondom a többieknek, hogy el kellett menned máshova, mert ismeretlen a képességed.
- Úgy se, fogják elhinni!
- Azt hiszed, hogy majd Akriel vagy Koda, vagy a kiscsaj melletted fog állni.
- Honnan tudsz róluk?
- Tudom, hogy Koda fedezett fel és hogy köztetek volt valami. Akriel pedig lebukott most, szóval vele is van dolgom. Rose pedig nem csinált semmit, de jó barátod, így ezzel kínozlak téged!
- Hagyd békén a barátnőmet! Kiáltottam rá dühösen.

Kezdtem mozgolódni, hogy ki oldozzam magam. Rúfusz háttal állt nekem és valamit keresett a mögötte lévő asztalon. Addig én sikeresen kijutottam a kötél fogságából.

Sóhajtottam egy nagyot, de továbbra is ugyan úgy voltam, hogy ne keltsek feltűnést. Rúfusz vissza fordult felém, majd egy tűt vett a kezébe és közel hajolt az arcomhoz. Én megfejeltem, utánna felpattantam a székről még megrugdostam, utánna indultam volna az ajtó felé, de elkapta a lábam és arccal a földre estem.

Fölém mászott, majd nagy erővel belém nyomta a tű tartalmát. Elkezdtem szédülni, álmosodni, elernyedt a testem.

Rúfusz felállt, majd megtörölte magát, mert vérzett az orra az ütésemtől.

Addig én a földön fekve, gondolkodtam mit csináljak. Bepánikoltam, mérges lettem és ennek hála elkezdett bizseregni a testem. A szárnyam kitárult és fénylett, mint minden egyes ilyen alkalmakkor.
A szemem elfehéredett felemelkedtem a szárnyaim segítségével és egy nagy fénysugár tőrt ki belőlem, egyenesen a tető majd az ég felé.
A szárnyam megnőtt, erősebb és fenségesebben nézett ki. Párja nem volt a világon. A fejem fölött egy kis arany korona jelent meg.

Tudatomnál voltam, de cselekedeteimet nem tudtam ezután szabályozni.

Rúfusz térdre ereszkedett és esedezett a bocsánatomért. Én a földbe döngöltem, majd kimentem a szabad levegőre.

Fellélegeztem, majd valamiért a bázis irányába indultam, Akriel szobájába.

Betértem hozzá, ő épp aludt, majd felriadt a nagy fényáradatra ami belőlem jött.

- Nita jol vagy? Kérdezte aggódva, hunyorogva felém nézve.
- Soha jobban nem voltam, mint most!

A szemem vissza tért, már nem fehér volt. 
Leereszkedtem elé, mivel eddig lebegtem a padló felett pár centivel.

- Te mi vagy? Kérdezte meglepve.
- Nem tudom, de azt tudom, hogy ez vagyok én! 

Akriel az egyik pillanatban elém állt és késztetést érzett, hogy le térdeljen elém.

- Mit csinálsz? Kérdeztem aggódva Akriel-t.
Nem szólalt meg.

Pár perc, mulva elment ez az erő, összeestem Akriel karjába.

- Nita jol vagy?

Nem tudtam megszólalni, mindenem fájt biztos az injekció hatása. Lehunytam a szemeimet, ezután már csak azt éreztem, hogy egy ágyba fektettek.

Felkeltem és láttam ahogy Akriel és a többi tag, körbe állva figyeltek engem.

- Hány napig voltam kiütve? Kérdeztem, miközben a szememet dörzsöltem.
- 4 napig... válaszolta Ambriel.

Fogtam a fejem, majd lassan felültem.

- Mi történt? Akriel felé fordultam, mert arra emlékeztem, hogy Akriel-el voltam utoljára.

Elmesélte Akriel és eszembe jutott minden.

- Rúfusz? Kérdeztem aggódva..
- Mi van vele? Felrántotta a szemöldökét, ezzel jelezve a hirtelen kérdésem értelmetlenségét.
- Hát én összevertem és otthagytam egy kis házba, az erdőben.
- Mit csináltál?
- Azért csináltam, mert meglátott minket és beakart injekciózni, ami nem mellesleg sikerült, lekötözött és ki tudja mi járt a fejében.
- Akkor úgy már értem, de ebből baj lesz. Mondta aggódva Akriel.

- Zamiel, Satariel menjetek keressétek meg Rúfusz-t.
Adta ki a parancsot Akriel.

Még egy darabig itt voltak a többiek, majd kettesben voltam Akriel-el.

Csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit..

--99Pepy99--