Schachspiel - Sherlock 2. generation

Ha látnád a fejed!

  A poros betonpadlón csattanó léptek visszhangozva pattantak le a kőfalakról. A lány felegyenesedett, leporolta a farmerja térdét, és csípőre tett kézzel visszanézett a művére. Büszkeség járta át, ahogy rápillantott: egyszerűen tökéletes volt. A fények, a beállítás, a kontraszt... Még soha nem találta el ilyen jól a kompozíciót. 

  - Drámai. 

  A lány lassan megfordult a tengelye körül, s büszke mosolya szeretettelibe csapott át, ahogy a falnak támaszkodó férfire pillantott. Ugyanúgy festett, ahogy mindig: öltönyt viselt és nyakkendőt, fekete hajában zselé csillogott. Ellökte magát a faltól, míg a művész is elindult - a terem közepén találkoztak, s homlokukat egymásnak támasztva adták át magukat a sötét, alig pár lámpával megvilágított terem ünnepélyes hangulatának. 

  - Mennyi időd van még? - suttogta a férfi csukott szemmel. 

  - Talán fél óra. Már biztos jelentették a betörést. 

  - Bátornak kell lenned - simított a lány arcára. - A bíróságon nem lehetek melletted. 

  - Miért? - pillantott fel a kedvese, zöld szemeiben kínzó aggodalommal. 

  - Mert halott vagyok. 

  - Nem, ez nem igaz! - kiáltott fel a lány, kétségbeesett hangját még hosszú percekig pofozgatták maguk közt a kövek. - Ne mondj, ilyet, kérlek! 

  - Ez az igazság, te is pontosan tudod. 

  - Nem, Jim! - rázta a fejét kétségbeesetten a másik, s ugyan már emelte kezeit, hogy párja öltönyébe markoljon, végül visszafogta magát, s reszketegen beszívta az áporodott levegőt. - Bebizonyítom nekik, hogy ez nem igaz. Mindenkinek. Bebizonyítom, hogy téged nem ölhetnek meg. 

  - Okos kislány. - A férfi vértelen ajkai lassú, lélektelen mosolyra húzódtak. 

  A lány visszafordult, s kimért léptekkel ismét megközelítette művét. Még egyszer, utoljára fellépett az alá tolt ládára, s kezét kinyújtva elvégezte az utolsó simításokat az alkotáson. Félresöpörte száraz kóróra emlékeztető haját az arcából, becsukta elnyíló száját, kissé elforgatta a kötelet a nyakán. Tán tizenöt perce lehetett még hátra, míg megérkezik a rendőrség, addigra mindennek tökéletesnek kellett lennie. 

  - Most már nem vethetsz szemet rá - súgta rosszindulatúan, s hátrahúzódva kárörvendően nézett Eurus Holmes üvegesen csillogó szemébe. 

~SERA~

  Utólag így képzeltem el azt a délutánt. A délutánt, amikor az egész világom kifordult a négy sarkából. 

  Alig aludtam valamit éjszaka; csak a szilveszter éjszaka történtek jártak a fejemben, s az azt követő még kínzóbb gondolatok és érzések. Oliver dolgát egy időre a szőnyeg alá söpörtem, hogy a fontosabb problémával foglalkozhassak: nevezetesen, hogy egy legendás sorozatgyilkos kilétének felfedésétől csupán a tulajdon elmém választ el. Számolatlanul szívtam a cigarettákat, körbesétáltam csaknem egész Londont, a szobámat pedig jószerével kitapétáztam fotókkal és Ignis listájával, mégse bírtam eredményre jutni. 

  Ma pedig elérkezett a napja, hogy a másik zavaró tényezőt is elővegyem, ugyanis a társaság maradék három tagja most utazott vissza Aberdeenbe. Némán, komoran zötykölődtem a taxiban a bátyám mellett - semmi kedvem nem volt hozzá, mégis beleegyeztem, hogy kikísérjem őt az állomásra. De talán jobb is ez így: még egyszer, utoljára elköszönök Olivertől, aztán nyugodt szívvel bízhatom kapcsolatunk a véletlenre. Ennyit megérdemel szerencsétlen a hónapokon át tartó szélmalomharcért, amit miattam vívott.