Lobbanás (Befejezett)

7. fejezet

~A koronatűz, mely a fák lombjait is eléri, ritka, de ez a legpusztítóbb a tűz kialvása utáni állapotokat tekintve. ~

Kedves Helena!

Nagyon gyorsan telnek a napok, ezzel együtt egyre jobban hiányoztok. Az iskolában szerencsére jól teljesítek, a kémia órákon a tanulópárommal a tűzről végzünk kutatómunkát, ami eléggé testhezálló feladat. Paul szívügyének tekinti, hogy megismertessen a modern technikai eszközökkel, és bár elég ügyetlenül, de már nagyjából tudom használni a számítógépet, tetszik, hogy annyi mindenben segítséget tud nyújtani az internet, pillanatok alatt bármire rá lehet keresni, Nick biztosan lelkesedne érte! Sajnos nehezen tudok ehhez a modern élethez felzárkózni, néha eléggé kívülállónak érzem magam, de a rémálmaim elmúltak, és most csak ez számít. Hogy csökkentsem a honvágyam, vettem az egyik étteremben fahéjas süteményt, de meg sem közelíti a tiédet, úgyhogy amint hazautazok, felfalom, bármit is teszel elém! Szombat lévén végre kirándulunk egyet Ryannel, remélem, a természetben egy kicsit közelebb érezhetem magam hozzátok.

Parázs

május 10.

- Indulhatunk? – kérdezte Ryan hátizsákkal a vállán.

- Persze – bólintottam, miközben lezártam a borítékot.

- Beugorjunk előbb a postára?

- Igen, ha nem gond.

Miután feladtam a levelem, a hegyek felé vettük az irányt, amit már alig vártam. A házakat lassan felváltották a fenyőfák, és ha nagyon koncentráltam, majdnem olyan volt, mintha az otthonomnál járnék.

- Tetszik? – húzott vissza a valóságba Ryan hangja.

- Nagyon! – mélyet szippantottam a friss levegőből, amit a nyers föld és a tűlevelek illata töltött meg.

- Azért az alaszkai hegyeket egészen biztosan nem pótolhatja. Talán jobb lenne, ha hazamennél, hiszen látszik, mennyire nem érzed magad itthon – Mindketten a hang irányába néztünk, a pár perces lelki békémet Nerina ábrázata egy pillanat alatt porrá zúzta.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte Ryan.

Nerina megrántotta a vállát.

- Tudod, hogy a posta környékén lakom, láttalak titeket, és gondoltam, csatlakozom hozzátok.

- Ne haragudj, Nerina, de most egyáltalán nem hiányzik a társaságod – mondtam neki.

- Neked talán nem.

- Most komolyan? Jézusom... - ráztam meg hitetlenkedve a fejem.

- Menj haza, Nerina!

- Mi van, Ryan, már nem szeretsz a társaságomban lenni?

Éreztem, ahogy egyre feljebb megy bennem a pumpa, életemben nem találkoztam még ilyen arrogáns nőszeméllyel.

- Igazán befejezhetnéd a hiábavaló célozgatást, kezd kellemetlenné válni ez az egész – felelte.

- Hát ez szép! Egy jöttment falusi liba ennyire elveszi az eszed?

- Vigyázz, hogy beszélsz! – mondtam neki, mert már a türelmem határán táncolt.

- Miért, mi lesz? Idehívod a csőcseléket?

Ez volt az utolsó csepp a Nerina feliratú poharamban.

- Na, most lett elegem! – Mielőtt végiggondolhattam volna, mit is teszek, hőhullám lökte el a tincseimet a vállamról, szememben láng lobbant, tenyeremben pedig tűzgömb formálódott.